Egyedülálló, gyermektelen nők, férfiak. Ti nem féltek attól hogy magatokra maradtok ha megöregedtek? (én igen. )

26 vagyok, nő.

Jelenleg az idegállapotom se engedi, hogy ismerkedjek (feldolgozatlan gyászfolyamat, feldolgozatlan élethelyzet), ha ismerkednék is, nemcsak én nem tudnék mindent beleadni, hanem a dolgok a kisugárzásomon is látszódnak.

Most még pár hónapig időt se tudnék szánni az illetőre.

Ezen kívül enyhén autista vagyok, vagy ha nem, akkor is fura dolgaim voltak, vannak. Nagyon furák és durvák.

Ez félelmeket is szül bennem a párkapcsolatokat illetően.

Van egy srác,akivel kerülgetjük egymást. Vele konkrétan nem működik a fiú-lány barátság, de azért próbálgatjuk.

Ezért nincs kapcsolatom, lassan 3 éve.

Nagyon félek,hogy egyedül maradok. Tényleg.

Semmi értelme sincs ezen rágni magad, akiknek van gyereke, azok legalább annyira egyedül maradnak, mert általában máshol, messze élnek, legfeljebb néha telefonálni tudnak a szülökkel.

Emellett akik kapcsoaltban vannak, azok sem biztos, hogy együtt maradnak idös korra, másrészt meg nem egyszerre halnak meg - szóval idös korban mindenki valamennyire egyedül marad.

Sokkal többet ér, ha vannak barátaid, ök ugyanis általában tartósabban megmaradnak, mert hasonló az érdeklödésük.

De idösebb kroban is lehet új barátságokat kötni, szóval ilyen szempontból teljesen fölösleges lenne párkapcsolatot keresni, de föleg gyereket szülni.

De. Mondjuk legalább nem fogok teljesen egyedül maradni, mert vannak macskáim :"D

20L

Én ugyan nem a kérdezett kategóriába tartozim, hanem négy gyerekes nö vagyok - viszont minden gyerekem legalább 1000 km-re él tölem.

A neten meg telefonon ugyan beszélgetünk néha, de nekik megvan a saját életük, családjuk, ezért túl gyakran nem megoldható.

Egyelöre a párom még itt van velem, de sosem lehet tudni, ki meddig él, szóval ez sem biztos egyikünknek sem.

Nagyrészt így is egyedül vagyunk, és ez nem sokat változik a jövöben sem, inkább a barátok, ismerösök azok, akikkel tartjuk a mindennapokban a kapcsolatot.

A gyerekek ilyen szempontból kiesnek a távolság és akörülmények miatt.

Ebböl is láthatod, hogy semmivel sem lesznek kevésbé egyedül azok, akik nem egyedülállók vagy van gyerekük - az idös korodat neked kell úyg alakítani, hogy neked megfeleljen.

Nem. Majd megoldom valahogy.

Rengeteg olyan magára maradt idős embert ismerek, akiket le se sz*rnak a hozzátartozói - én megértem, hogy vannak rossz szülők, de nem ennyien!

Én legalább tudom, hányadán állok.

Én félek, egyedül ráadásul veszélyesebb is, pl. ha nagypapám szívrohamakor nagymamám nem hív mentőt akkor meghalt volna és hasonlók.

Én viszont szeretnék családot, több gyereket.

A másik oldalról írok neked én is. Három gyermekem van, kettő már felnőtt korú és egy kiskorú. A nagyok messze laknak már, az egyik konkrétan fél év alatt kétszer volt itthon, a másik havonta egyszer azért hazajön egy-két napra.

Jelenleg elég beteg vagyok, így nem sok esélye van, hogy megöregszem és egyedül maradok. Már annak is örülnék a jelenlegi állapotomban, ha elérnék a nyugdíjig. Én attól jobban félek, hogy a kicsit itt hagyom vagy a páromra, vagy valamelyik nagyobb testvérére. Ha a férjemmel is történne valami, biztosan ez a variáció jönne el.

És lássuk be... A mostani körülmények számtalan ismert okból nem kedveznek egy családos, hosszú életnek, azt hiszem ezt nem kell kifejtenem.

Tehát gyerekesként azt mondom: neked, aki nem akarsz gyereket, jobbak az esélyeid, hogy megérd azt a bizonyos "magányos" öregkort, mint nekem.

A gyerekek egyáltalán nem jelentenek garanciát arra, hogy nem leszel öregkorodra egyedül. Ha úgy döntesz egyszer, hogy mégis vállalod őket, soha ne ez lebegjen a szemed előtt, hanem az együtt tölthető évek és a közös emlékek, amikre egyszer te is és ők is vissza emlékezhettek.