Mit lehet tenni ilyenkor?

Nos, mielőtt kiírtam a kérdést, olvasgattam itt a többiek kérdését, és mindenki abból indult ki, hogy sosem volt senkije, vagy volt, de elveszítette. Nálam egy köztes állapot állt be, mert a környezetemmel, ha bekerülök egy új munkahelyre, vagy a kolis éveimből tapasztalat, hogy mindenkivel kijövök, valakivel jobban is, de ha tovább állok onnan, akkor ezek a kapcsolatok is mennek a levesbe. Egy barátom van, akivel szoktam facén beszélgetni, de ő is messze lakik, szóval hiányoznak onnan is a közös személyes élmények. Párkapcsolatban meg sosem volt szerencsém. Volt hogy görcsöltem rajta, volt, hogy nem, és volt amikor véletlen megjelent valaki a semmiből, reménykedtem, aztán pofára esés. Próbálok mindenki felé nyitni, bíztatni és pozitívan állni másokhoz, és ahogy észre veszem, ezt szeretik is az emberek. Viszont azt érzem, hogy ez csak abban a pillanatban jó, aztán elfelejtenek. Ha nem keresek valakit, akkor ő sem fog engem. Egyedül lakom egy albérletben, és nagyon leharcol a magány. Legjobban egy kapcsolatra vágyom, hogy legyen valakit megölelni és tudjak valakit igazán szeretni. Hiányzik a fizikai érintés nagyon. Hiányzik egy fix pont az életemből nagyon. Mostanában egyre sűrűbben vagyok depressziós, öngyilkos gondolatok kavarognak a fejemben, és csak jobban leharcol a gondolat, hogy a világon semmi sem változna ha eltűnnék. Sokat gondolkodtam mi segíthetne, hobbi, utazás, sport vagy bármi, de a lényegen semmi sem változtatna. Kudarc kudarc után, mintha erre lennék ítélve. Az elutasítások után már csak olaj a tűzre, hogy ezek a lányok olyan srácokkal jönnek össze, akik már a kezüket is megkérték. Nem irigy vagyok, csak nem értem nekem miért nem jön össze ez. Nem sajnáltatni akarom magam, csupán valami tanácsot kérnék, hogy mégis mi a búbűnatot csináljak? Nem szoktam mondani senkinek, hogy szarul vagyok, egész jól álcázom, ezért is csak ide írom ki.

Előre is köszönöm a válaszokat!

22/F