Normális, hogy úgy érzem, nem értem meg a felnőtt létre és túl bonyolult lett nekem az élet?

Milyen választ vársz? Megnyugtatást, tanácsot, vagy hasonló sztorit? Utóbbival szolgálhatok. Hasonló helyzetben vagyok, mint te, csak én most töltöttem a 30-at. Nem mentem egyetemre, hanem neki álltam dolgozni, többször megjártam külföldet, így van megtakarításom, de annyi nem elég, hogy a szülőktől külön költözzek. Munkám jelenleg nincs, és ha 1-2 héten belül nem lesz, akkor irány ismételten külföld, amitől hányingerem van. Egyke gyerek is vagyok, így anyám továbbra is félt, hiába jártam már be többször külföldet. Olyan sok kedvem nincs is elhagyni az országot, viszont nagyon régóta a megtakarításomból élek. Helyi városban semmi nincs, halott az egész, egyedül elköltözni meg baromira nehéz. Haverjaim már nincsenek, barátnőm sincs már nagyon rég óta. Depresszió, magány teljesen felemészt. Mindig is próbáltam tenni ezek ellen, és így utólag visszanézve biztos nem a legjobb módon, de totál szerencsétlennek érzem magam, akinek soha nem jön össze semmi. Jelenleg egy szaros munkának is örülnék, de sehonnan nem válaszolnak vissza. Így legalább lenne annyi önbecsülésem, hogy ha nagyon nehezen is, de elkezdhetnék ismerkedni, esetleg hitelt vennék fel és a környéken tudnék már pár millióból lakást venni. Amihez nem fűlik a fogam. Őszintén, baromira nem érzem jól magam a bőrömben, és ordítani tudnék, annyira kilátástalan a helyzetem, az álmaim meg már elvesztek, és mocskos öregnek érzem magam.

Az hogy 26 éves vagy és egyetemre jársz, nos túl sokmindent ezen nem kell szégyellni. Szerintem álláskeresésnél megértik, a lényeg hogy kell mindenhová a szakember, szóval ha most lépsz bele a nagybetűs életbe, még pont időben vagy. Milyen diplomát fogsz szerezni? Éretlenséget megértem, sokszor én is ezt érzem. Miért nem tudtam már saját lábamra állni, miért nincs egy komoly párkapcsolatom? És ezek a gondolatok teljesen tönkre tesznek, lassan már pszichiátriára kerülök, olyannyira ki vagyok. Amit én tudok tanácsolni az az, hogy végezd el tisztességesen az egyetemet. Ne görcsölj semmi másra, aztán jöhet a munka. Ott talán egy kicsit megedződsz, és jöhet a párkapcsolat keresés. Hidd el így leírva egyáltalán nem gáz a történetet. Az enyém sokkal inkább az..

Én meg jól sem érzem magam a túlbonyolított életűnek tűnő Európában. Például ha vállalkozni akarnák akkor böngésszek át egy rakás adózási és más szabályt.

Egyrészt apám a saját példájával is bemutatta hogy élni egyszerűbben és jobban is lehet. Volt egy gazdasága és fejedelmibb ételeket termelt meg magának mint bármely jól fizetett alkalmazott vagy vállalkozó. És ideje is több volt jóízűen elfogyasztani. Ezek után ha meglátok egy átlag dolgozót vagy vállalkozót, felteszem magamnak a kérdést, hát ez meg milyen nyomorúságos élet, akarom mondani rabszolgasors.

Kiválóan feltalálnám magam a Tahiti környéki trópusi paradicsomokban a halfogásból élő lányok közt. De ha itt Európában meglátom a modern rabszolgaságot, a számlafizetést, nekem mindez büntetőtábornak tűnik. Akkor mikor élnek az emberek ha csak dolgoznak és számlákat fizetnek? Persze diplomám van, tehát megállom a helyem ebben a hülye és ügyeskedésre hajlamos emberek által kreált pokolban is, de olyan baromságnak tűnik mint mondjuk a halnak ha a Szahara homokjában akarna élni.

Ha biciklivel kitekertem Bécsig, azt mormogtam magamban hogy ki volt az a barom aki ezt a rabszolgatelepet a világ legélhetőbb városának nyilvánította. És meglepve tapasztaltam hogy még a bécsiek is pontosan így gondolják és kimenekülnek a természetbe a többi rendes életmódot élő és szabad vad közé ha csak tehetik.