Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal Belépés/Regisztráció Egy véletlen kérdés Facebook






Kategória: Emberek » Magány, egyedüllét

A kérdés

Hogyan szerezzek motivációt? Többi lent.

Kb. január elején kezdtem el érzeni, hogy, mintha teljesen kiégtem volna ami így az iskolát illeti. Még csak 17 vagyok, jövőre fogok érettségizni, viszont rengeteget kell tanulnom. Sulit nem fogok váltani erre a maradék 1 évre, azonban a mostanit nagyon utálom. Összesen 2 barátom van, a többiekkel nem igazán sikerült megtalálnom a közös hangot. Főleg ez a forrása annak, hogy tanulni sincs kedvem. Az utóbbi időben annyira megutáltam az egészet, hogy minden időmet K-pop videók nézésével töltöm ahelyett, hogy tanulnék. Az átlagom emiatt el is kezdett romlani, de egyszerűen nem tudok koncentrálni. Az első félévben még az iskola iránti utálatomról pont a tanulással próbáltam elterelni a figyelmemet, viszont most teljesen elvesztettem ehhez minden motivációmat. Ehhez még az is hozzájárul, hogy nagyon nem vagyok megelégedve a súlyommal, és már szeptember óta próbálok fogyókúrázni, de hiába. A barátaim is észrevették már, hogy mostanában mennyivel rosszabb a hangulatom, folyton kérdezik, hogy mi a bajom, mert alapból egy nagyon vidám és extrovertált ember vagyok, de január óta ez teljesen az ellentétére fordult. Ha hazajövök egyből leülök telefonozni, ha pedig zenét hallgatok egy szomorú számnál mindig elsírom magam, ami régebben sosem fordult elő. Mit csinálnátok a helyemben, hogy motivációt szerezzek így általánosságban az élethez?

(Sportolok is amúgy)


Előre is nagyon köszönöm!

17L



Keress kérdéseket hasonló témákban: motiváció, iskola, barát, élet, tanulás, K-pop

  márc. 24. 23:27  Privát üzenet  

A válaszok
TE vagy a motivacio!

A válaszíró 48%-ban hasznos válaszokat ad.
# 1/4Időpont márc. 25. 00:07 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?

Átérzem a helyzeted, a gimi utolsó két évét hatalmas szenvedéssel csináltam végig, de sikerült, már az egyetemen csinálom a második félévet.


Fontos, hogy neked is legyen egy célod, amit szeretnél elérni, ez a legnehezebb időkben is hatalmas motivációt tud adni.



A válasz 100%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 79%-ban hasznos válaszokat ad.
# 2/4Időpont márc. 25. 07:22 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?

Találkozz velem!


Én is pont ilyen voltam a te korodba. Aztán elvesztem, lecsúsztam, és lelkileg mentálisan is tönkre mentem

Már 36 éves vagyok. Lecsúszott , iskola és munkanélküli nincstelen volt alkoholista és drogos senki lettem.

Ha csak 5 percet beszélnél velem sirva futnál vissza a tankönyvekhez.


Egy fiatalságod van, használd ki megfelelően.

Tanulj, és ha van már érettségid és valamilyen szakmád, nyelvvizsgád ráérsz befordulni. Ne gondold hogy örökké fiatal maradsz! Ha most elszúrod az kihat az egész életedre és teljesen tönkremehet. Bird ki még azt a néhány évet, és ha felnősz teljesen másképp látod majd a világot.



A válasz 67%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 45%-ban hasznos válaszokat ad.
# 3/4Időpont márc. 25. 17:56 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?

A válasz egyszerű, a kezdeti lépések viszont (mindig) nagyon nehezek.


1. Önismeret - ez egy nagyon összetett dolog, akármilyen egyszerűen hangzik. Sok ember átsiklik ez felett s nem merül el a részletekben, rengetegen abban a tév hitben vannak "dehát én ismerem magam".

Amikor pedig mély beszélgetésbe kezdünk rádöbben nem is.


A tudatos önismeret, önfejlesztés és az igaz haladni akaráshoz tudnod kell milyen vagy, mik az előnyeid, hátrányaid, a hátrányokból előnyt kovácsolni (amiből csak lehet), mihez értesz, mivel szeretsz foglalkozni (még ha csak hobbiról is van szó), van-e bármi olyan amire te képes vagy, de az átlag ember nem (pl művészetben), ha kialakul egy igaz önkép játszadozz el a gondolattal milyen munkába tudnád kamatoztatni önmagad.

..stb


2, Tekintsd át jelen önmagad és próbálj a jövődről egy képet alkotni.


Pl jelenleg magadba zuhansz.

Mik az okai, mi miért alakult ki igazából. Családi körülményed (erre később vissza térünk).


S jegyezd meg: TE tudsz csak önmagadban változásokat elindítani.

Az érzések tudatból fakadnak.

Pl "negatív vagyok" lelombozott hangulat s sírhatnékod van.

Az agyadat kell tudatosan irányítanod!


Pl nem szeretnék ilyen lenni, jobban akarom érezni magam!


Nem elmenekülni kell a virtuális világba videok stb.


Hanem olyannal foglalkozni ami pozitív építő jellegű.


Anno pl elhatároztam szeretnék olyat alkotni, amiből lenne egy kis pénzem.

S képzeld az ötlet, kis inspirációs képgyűjtés után elkészítettem a törött mappámból egy érdekes ajándékdobozt. (törött műanyag, szép de kiszakadt ruhaanyag, ragasztó és egy 50ft os szalagból készült)


Az elsőt eladtam, akinek tetszett amint meglátta. Majd általa híre ment "egy lány csinálta" .

Az első darab árát, amennyiért eladtam azt vissza forgattam alapanyagba és csináltam még 6-t.

Abból is visszaforgattam a pénz egy részét s folytattam így.


A végeredmény magáért beszélt: Az összeg majdnem elérte a szüleim együtt megkereset fizuját.


Ez is jó érzés volt, hogy a semmiből megoldottam egymagam, de az embereknek tetszett a munkám s ez jobb érzés volt, mint bármi más.


Ez is egy pl arra: Mi magunk vagyunk, akik megteremtik a saját igényeinket. Magunkra számítsunk első sorban, ne másokra (akik bármikor ott hagyhatnak pl egy haver/barát akit rosszúl ismertél vagy elüldözöd negativítással, vagy mondjuk váratlan baleset s elhalálozik valaki - sose tudhatod)


3. Nézz s elmélkedj több nézetből is.


Önmagadat hogyan látod, körülötted lévők hogy látnak.

Te hogy látsz dolgokat, de vajon a másikban mi zajlik le, mit gondolhat vagy ők hogyan gondolkodhatnak.


Rengeteg embert is megfigyelek mai napig.

Sokszor látom az emberek zömén (főleg pár perc beszélgetésből is ordít milyen ember) igaz céljaik nincsenek csak bolyonganak a szűrke kis napjaikban, mókuskerékben ragadva és sok esetben kényszerből csinálják azt amit. Pl munka, " jajj megint reggel " s búbánatosan utaznak.


Az emberek nagy része magányos csak nem ismeri be s tévhitbe ringatja magát pl a net által.


Az emberek egyre több helyen bele ringatják magukat a telefonjaikba, nem figyelnek, nem néznek körbe.

Teljesen halottak.


Nem egyszer volt közlekedési problémám biciklivel az ilyenek miatt 😞


De volt hogy nem tudtam előzni, hiába kiabáltam a gyereknek előttem.

Leszálltam és kirántottam a füléből azt a vackot és lenézően megmondtam:


Téged ki is rabolhatna bárki vagy el is ütnének észre se vennéd.

Van barátnőd? Nos ha a vacak telót nézed és nem a környezetedet... Sokkal kevesebb is az esélyed rá.

Nézz azért van a szemed, s láss azért van a fejeden kívüli igaz világ.



HA alapon egy vidám ember vagy, akkor könnyebb dolgod van magaddal valamit kezdeni.


Utakat mutatni beszélgetésekkel s feléd felvetett kérdésekkel azt lehet, de te választod ki melyik úton haladsz, TE tudod csak a válaszokat, TE tudod ki vagy.

Csak jobban rá kell vezetni dolgokra.

+ idő és tapasztalat szerzések hatalmasat dobnak az ember személyiségén. (nem csak saját hanem más tapasztalatait is)


Barátok? Tudnék mesélni hány ember szúrt hátba tizenévesen s a felnőtek aljanép világában (egy ideig, de ez változott mert tettem érte).

Szinte sündisznó vagyok s ezeket a tőröket idővel feldolgozva átgondolva átvizsgálgattam s tapasztalatnak dolgoztam fel.



Megsúgom:

Igaz barátot majdnem olyan nehéz megtalálni, mint az igazi párt magadhoz.


S rengetegen esnek abba a csapdába:

Nem tudnak különbséget tenni azok közt kikkel csak simán elvan vagy akivel igaz barátok.


Súlyoddal mi a gond?


Írtad sportolsz is. Ha sportolsz alapból edzettebbek az izmaid, így a súlyod is több.


Nagyon nem mindegy, hogy 1kg izom vagy 1kg zsírról van szó, mivel a zsírnak nagyobb a térfogata.


Én is sportolok, de az alkatomhoz s magasságomhoz képest mindenki (a dokik is) 50-53ra saccolnak.

Pedig nem, 63kg vagyok.


Nem vagyok kigyúrt, annyit látnak az emberek, hogy feszes a testem, felesleg nincsen, lapos a hasam, azon látszik pár jellegzetes vonala az izomzatnak.


Törékeny nőnek látnak, pedig a nálam 2x magasabb nagydarab ismerősömet is leterítem.

(az önvédelem sokszor jól jött, amit eltanultam sürgis barátomtól)


Neked/nektek fiataloknak NEM fogyózni kell!

Hanem rendes táplálkozás+folyadék bevitel (nem édes löttyök) és testedzés!


Megnézném milyen az alkatod.

Mit sportolsz?

- a súly pedig az csak egy dolog az inkább csak olyan, mint egy útmutató, mi az ami alá s ami felé nem lehet menni.


Az iskolai orvosi papírokon rá szokták írni a BMI számodat.

Tudod mi az?

Testtömegindex.

A súlyod hogyan aránylik a testmagasságodhoz.


Írd be google-ba BMI testtömegindex kalkulátor s nézd meg mibe esik bele a tied.


Azt se értem, hogy a sportot tanulóknak miért nem mondanak el alap dolgokat...


Nah de lépek, mert utazunk párommal.

Ha van kedved s szeretnél beszélgetni pl önismeretről vagy bármiről, amiben szavakkal tudok segíteni írj privit és kutakodunk picit. S linkelni is tudok pár érdekes dolgot a témával kapcsolatban.


Hajrá s fel a fejjel!😉


N



A válasz 100%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 47%-ban hasznos válaszokat ad.
# 4/4Időpont márc. 28. 04:44 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?

Értesítsünk róla, ha új válasz érkezik? Válasz küldése



Kapcsolódó kérdések
Hogy szerezzek motivációt az egyetem elvégzéséhez?
Hogyan szerezzek motivációt, mit tegyek?
Hogy szerezzek motivációt történelem és irodalom érettségi tételek tanulásra?
Hogyan szerezzek motivációt a szürke, nehéz hétköznapokra?
Hogy szerezzek motivációt az élethez?
Hogyan szerezzek motivációt tanuláshoz?

Kérdések az Emberek rovatbólKérdések a Magány, egyedüllét rovatból








Minden jog fenntartva © 2019, www.gyakorikerdesek.hu | GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Kapcsolat: info (kukac) gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!