Lehet manapság bizalmi-, és értékalapú emberi kapcsolatokra szert tenni?

Nagyjából már én is ott tartok, hogy már senki nem jut át a szűrőn.

De nem tudok mit csinálni, a felszínesebb kapcsolatok egyáltalán nem mennek, csak olyanokkal tudom tartani a kapcsolatot, akikkel mindenről lehet beszélni, lehet rájuk számítani és nem csak akkor jelennek meg, ha épp lelki szemetesládára van szükségük.

nekem is az tapasztalatom, hogy ha a problémáidat meséled el, nem érdekli őket, ha az örömödet, akkor meg képtelenek együtt örülni veled.

én már beletörődtem, hogy egyedül vagyok, időnként nyitok kicsit, aztán megint bezárkózom a sok csalódás miatt.

Ha senki nem maradt a szitában, úgy a helyedben egy kicsit elgondolkodnék azon, hogy MIÉRT? Miért esett át mindenki azon a bizonyos lyukon? Nem lehetséges, hogy Benned is van némi hiba? Lehet, az emberi reakciókat félreértetted. Nincs olyan, hogy valaki környezetében - értsd ez alatt a családot, a legjobb barátot - mindenki csak rossz tulajdonságokkal rendelkezik. Normál körülmények között ezek az emberek jót akarnak nekünk, és amit mondanak - lehet az kritika, vagy csak vélemény -, azt jó szándékkal teszik. (Megjegyzem, tudom, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.) Lehet, te ezekre a véleményekre "ugrasz" és bántó szándékot vélsz felfedezni benne. De ez nem így van.

Próbálj meg kevésbé maximalista lenni, próbáld meg Te is megérteni a környezetedet. Te mennyire vagy nyitott mások gondjai, problémái, bánatai, örömei, sikerei iránt? Ha ez a dolog oda-vissza működik, akkor, és csak is akkor tehetsz szert mély, és értékalapú emberi kapcsolatokra. Ehhez a kérdéshez én ennyit tudok röviden hozzáfűzni, bár órák hosszat lehetne róla eszmét cserélni.

Rossz tapasztalatok után biztos nehéz!

Úgy könnyű jóindulattal, nyitottan hozzáállni az emberekhez, ha legalább szülőkben, régi barátokban nem kell csalódnod. Komoly szakmai tudásod miatt munkahelyen a kollégák és főnököd is a csapat sikeréhez kulcsfontosságú tagként viszonyul hozzád.

Mellette meg még jól is nézel ki, így magánéleti csalódásokon is könnyű túllépni, mert könnyű új vonzó párt találni, aki újdonság miatt izgalmasabb is, mint az, akiben csalódni kellett.

Ezzel én is így vagyok. Van egy pár ember, tapadnak rám, (volt ügyfelem, régi kolleganőm, lányom általános iskolás osztálytársának anyja, ilyenek.) Ha bármelyikükkel néha összefutok, osztják az észt, mondják a hülyeségeiket, de ahogy megfigyeltem, az én dolgaim nem érdeklik őket. Pl. nekem meg kellett hallgatnom, részletesen, hogy az ő lánya hol, melyik barátnőjével fesztiválozott (udvariasan meghallgatom persze). Az, hogy az én lányomat nyáron eljegyezték, őt kicsit sem érdekelte. Az egyiknek az anyja halt meg (nagyon idős volt már tényleg), annak azért kellett a sírását hallgatnom, (és még most is, 4 év után) de az én apám amikor meghalt, annyit sem mondott, hogy fogadd részvétemet. Az egyik folyton hív, hogy találkozzunk Pesten, de amikor legutóbb találkoztunk, reggel 10-től délután 5-ig csak ő dumált, anyjáról, felnőtt lányairól, pasijáról, én szóhoz sem jutottam, csak végig bólogattam.

Na szóval, én ezeket MIND leépítettem. Jönnek persze a telefonok, emailek, hogy "mikor talizunk?", meg "mikor pletyizünk?". Mostanában azt szoktam mondani, hogy megvan a magam gondja, nem vagyok nyitott sajnos.

Nálam aki fennakadt a szűrőn, az egyik a férjem, a másik a legjobb barátnőm. És mintha anyukámhoz is közelebb kerültem volna mostanság.

(N/49).