Elviselhetetennek érzem majdnem minden napomat, mit tegyek? (többi lent)

2# és 3#

Már voltam pszichológusnál egyszer, elég jó is a szakmájában, de ott egy kezemen meg tudnám számolni hányszor, mivel nem igazán van komoly személyiségzavarom, azzal meg mit tud kezdeni, hogy kevés emberrel tudok azonosulni? Az igaz, hogy a kapcsolatom valószínűleg megmaradt volna, de már késő sajnos. Tudom mit hibáztam, de 5 év alatt 2 emberbe tudtam összesen beleszeretni, ebből, alig 1 év volt boldog/kapcsolatban, a többi boldogtalanság

Hiába szeretem önmagam, ha nincs valaki, akivel megosszam a gondolataimat, de olyan, akivel egy hullámhoszon vagyunk. Az ember társas lény. A legtöbb ember borzasztóan sablonos, semmi személyiség, vagy ha mégsem sablonos akor meg fura, pótcselekvésekkel, mint pl. videojáték, stb., én ezekkel nem tudok azonosulni.

8#:

Már oviban is megnyilvánult a magányérzet, amikor egy "kisebbségi" be akarta nekem bizonyítani, hogy nem is tudok írni, pedig már akkor is idegen nyelven olvastam.

Óvodás koromtól kezdődően én voltam a kedvence a többségnek, az ottani dolgozókat, majd később a tanárokat is beleértve, az osztálytársaim szerették követni, amit kitaláltam/csináltam/kértem, pedig nem voltam zsarnokoskodó, de kitűntem több képességemmel/kreativitásommal. Nem is érdekelt, hogy valamit jobban tudok másoknál, de pl. a sokadig olyan esetnél, mint a fenti is az oviban, nyilvánvaló és talán elkerülhetetlen szerintem a meg nem értettség érzése... Vannak, amit mások jobban csinálnak, pl. többet robotolnak, nem is rájuk gondoltam, de írók tömkelege is megírta már, hogy akkor is vannak jó és kevésbé jó képességű emberek, az, hogy elviselem bárki társaságát az nem képesség hanem időpocsékolás szerintem. Bármit el lehet viselni, pl. azt is, ha darazsat nyelek ebédre csak nem mindent érdemes.

Egyébként értem, amit írsz és értékelem, hogy szántál időt, hogy megoszd velem, de tapaszalataim szerint buta emberekkel nem érdemes időt tölteni. (Nem minta én lennék a legintelligensebb lény a galakszisunkban, de olyan buta emberek vannak, hogy velük a legkevésbé akarok azonosulni, anélkül meg mi értelme, mi értelme egy olyan ismertségnek, ami arró szól, hogy elviseljük egymást, ez lenne a "fejlődés", a minőségi lét, hogy tévékettőt bambulva kiöljük magukból a kritikai érzék maradékát is?