Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Felnőttként hogyan lehetne...

Felnőttként hogyan lehetne barátokat szerezni?

Figyelt kérdés
Mindig addig kellek mindenkinek, amíg van hasznuk belőlem. Próbáltam ismerkedni a fiam révén a többi anyuka között, de mikor engem hívtak csajos programra, nem tudtam menni, mert nem tudtam a fiam kire bízni. Az apja mindig arra hivatkozik, hogy dolgozik, mamák nem azon a településen laknak, ahol mi. Így szépen lassan elkoptak. Munkahelyen is beszélgetünk, de nem barátkoznak. Itt állok 40 évesen,a férjem nem partner semmi programban, nincs senki, akivel elmehetnék vásárolgatni, bringázni, bárhová, ilyen csajos programra. De még csak olyan ember sincs, akivel értelmesen lehetne beszélgetni. Volt egy csaj, azt hittem, barátnő. Együtt államvizsgáztunk. Aztán született egy gyereke. Először elfelejtette elmondani, hogy megszületett a gyereke, már majdnem két hetes volt, mikor rákérdeztem és kiderült. Aztán volt nyelvvizsgázni. Ott is több nap után mondta el, hogy sikerült. Keresem, írok neki,ő leráz, hogy mennie kell a gyerekhez, mindjárt ír. Most a legutóbbi ígérete óta 4 nap telt el, nem ír, pedig folyamatosan elérhető. Már nem tudok senkiben megbízni, viszont nagyon hiányzik valaki, akivel lehetne beszélgetni, nagyokat röhögni, programokat szervezni.
2019. jún. 15. 16:50
 1/7 anonim ***** válasza:
Megkérdezhetem, hogy hová valósi vagy??
2019. jún. 15. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Jász nagykun megyében.
2019. jún. 15. 16:56
 3/7 anonim ***** válasza:
Én is 40-es nőként hasonló problémával vagyok, csak sajnos én Békés megyei, úgyhogy nem nagyon tudnánk programot szervezni.
2019. jún. 15. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

"férjem nem partner semmi programban"


Ez a legnagyobb gond,én a helyedben első körben férjet cserélnék.

2019. jún. 15. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Erre én is kíváncsi lennék.
2019. jún. 15. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim válasza:

Az internet egy jó barátkereső.

Tudom, a Facebook és társai sokaknak el van ítélve, de ha jól használod, akkor bárkit találhatsz. Persze, nem kel ráírni minden jöttmentre, azonban vannak jó barátkereső módszerek.

Van olyan téma, amit szeretsz? Legyen az biciklizés, olvasás, filmek stb. Rengeteg témabeli csoport van, ahol meg lehet ismerni új embereket. Előtte érdemes kommetelgetni, megosztani dolgokat egy témán belüli csoportban, mert úgy a többi felhasználó is tud reagálni, és könnyű beszélgetésbe elegyedni. Ajánlatos előtte sokat beszélgetni privátban, mert találkozás előtt meg kell ismerni, hogy kivel van dolgunk. Vannak fura emberek a neten, de ez semmiképp ne bátorítson el, mert ha ez gond, akkor a való életben is gond. Nem kell félni a technológiától, csak ésszel kell használni, és biztos vagyok benne, hogy neked is simán menni fog :).


Ha sikerül ott megismerkedni emberekkel, akkor össze lehet hozni egy-két találkát. Ha introvertált vagy, az sem baj, mert interneten keresztül sokkal könnyebb mással ismerkedni, mint élőben (És tapasztalom szerint az introvertált emberek nagyon rendesek).


Vegyünk egy példát:

-Szeretsz biciklizni.

-Találsz egy biciklis csoportot.

-Belépsz, és próbálsz elvegyülni a beszélgetésekben.

-A kommentekben találsz pár szimpatikus embert.

-Vedd fel nyugodtan, még ha nem ismered, hisz a Fecebook ismerkedésre is való. Nem fognak haragudni, ha látják, hogy te is aktív vagy a beszélgetésben, mert nem csak úgy idegenként jelölted be, hanem azért, mert van közös érdeklődés. Ha meg nem akar ismerkedni, akkor meg úgysem fogadja el.

-Beszélgettek egy darabig, és ha úgy érzed, ő egy rendes ember, akkor megkérdezed, hogy akar-e biciklizni valamerre.

-Onnantól már csak élőben beszélgettek, és ha megvagytok jól, akkor gratulálok, máris szereztél egy barátot. :)


Érdemes találkozókra is járni. Ha félsz, hogy fura emberekkel fogsz találkozni, akkor pont ideális, mert egy közös esemény alatt nem történik semmi. Persze, nem úgy kell elképzelni az internetet, hogy az emberek nagy része sorozatgyilkos, mindössze jó egy kis elővigyázatosság. Az emberek nagy része a Facebookon, olyan, mint te vagy én.


Most jöjjön egy saját példa.

Régen voltak barátaim, de szerettem volna én is új embereket megismerni. Szerettem nagyon egysorozatot, és csatlakoztam egy magyar közösségbe, ahol voltak tagok. Elkezdtem irkálni, megosztani, aktívoskodni. Nem kell hozzá sok idő, hisz mindenki dolgozik, tanul stb. Nap végén mindig van egy kis idő aktívnak lenni.

Elkzdtem felvenni az embereket, és voltak akik maguk jelöltek be. Ott sokat beszélgettem, még Skyp-on is társalogtunk. Kiderült sokakról, hogy elég sok közös érdekeltségünk van. Lassacskán elkezdtem velük össze ismerkedni, és sokuk a közelembe is lakott. Rengeteg barátom lett így. Ráadásul az egyik innen ismert barátomon keresztül jöttem össze barátnőmmel. Sosem bántam meg, hogy csatlakoztam a csoportba.


Javaslom tény egy próbát bátran. :)

2019. júl. 3. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:

Előző vagyok.

Most látom, hogy a szöveg, amit írtam " Nem kell félni a technológiától, csak ésszel kell használni, és biztos vagyok benne, hogy neked is simán menni fog :)." elég lenézően hangzik, de semmi degradálót nem akartam írni.

Úgy értettem, hogy sima ügy lesz ismerkedni a Facebookon is, mert látom az írásodból, kedves kérdező, hogy elég nyílt vagy a barátkozáshoz. :)

2019. júl. 3. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!