Hogyan kezeljem az új munkahelyemen a gőgös tanárokat?

Elég furcsa helyzetbe keveredtem, igyekszem röviden és érthetően leírni a problémámat. A 90-es évek elején orosz-lengyel-néprajz szakos középiskolai tanárként végeztem. Mivel a három szakom közül egyik sem "piacképes" az oktatás piacán, így többféle munkakörben voltam különböző iskolákban: dolgoztam iskolakönyvtárosként, kollégiumi nevelőként, az egyik iskolában főállású gyermekvédelmi felelős is voltam két évig, de utána sajnos visszavették a teljes állást félállásra. Legutoljára kollégiumi tanár voltam, de mivel összevonták a kollégiumot, ahol dolgoztam, egy másikkal, így megszűnt az a munkaviszonyom is. Egy év állástalanság, idegőrlő álláskeresés után találkoztam egy volt egyetemi évfolyamtársammal, aki matematika-orosz szakos tanár, s most egy általános iskola igazgatója. Augusztusban felajánlott az iskolájában egy portási állást. Tépelődtem egy kicsit, de nem voltam abban a helyzetben, hogy válogassak, megköszöntem és elfogadtam az ajánlatot. Semmilyen munka nem megalázó, ha tiszta szívvel végzik. Az első értekezletre behívott a volt évfolyamtársam, hogy bemutasson a tantestületnek. Eddig még egyetlen portás sem lett így külön bemutatva, de az én esetemben ezt fontosnak tartotta az igazgató. Közölte, hogy én is kolléga lennék, sőt: középiskolai tanári diplomám van, csak nem szerencsések a szakjaim, de fogadjanak szeretettel a kollégák, mert szívvel-lélekkel akarom végezni ezt a munkát is. Ott mindenki szívesen fogadott, kedvesen, tegeződve köszöntött. Hárman hiányoztak arról az értekezletről. Én minden reggel tisztelettudóan köszönök a kollégáknak, amikor érkeznek: - Szervusz, Géza! Szervusz, Marika! Szervusz, Judit! Szép napot, jó tanítást kívánok nektek! - Az első napon érkezett két olyan férfi kolléga, akik nem voltak jelen az alakuló értekezleten. Nálam fiatalabbak. Nekik is kedvesen köszöntem: - Szervusztok, szép napot és jó tanítást kívánok nektek!- Ők meg odajöttek a portásfülkéhez, és elkezdtek cirkuszolni: - Hogy mer maga bennünket tegezni? Maga csak a egy portás! Mi tanárok vagyunk! - Elnézést, de lehet, hogy nem tudjátok, én is tanár vagyok eredendően, csak most ilyen munkakörben dolgozom. - Ja, maga az a sokszakos furcsaság? Hallottunk valamit! De akkor se tegezzen bennünket! Mit szólnának a szülők, ha meghallanák, hogy egy egyszerű portással mi tegeződve beszélgetünk? Nekünk a szülők előtti tekintélyünkre is gondolni kell! - Furcsálltam ezt a gondolatmenetet. De elkezdtem a kérésüknek megfelelően magázni őket. Ezentúl így köszöntem nekik reggel: - Jó reggelt kívánok, László! Jó reggelt kívánok, Dénes! Szép napot, jó tanítást kívánok Önöknek! - Most meg azért jöttek oda, hogy ne Lászlót és Dénest mondjak nekik, hanem "tanár urat". De miért tenném? Eredetileg én is tanár vagyok. Ez azért már nekem is sok. Próbálok alkalmazkodni mindenkihez, de miért kell a másik embert ronggyá alázni, akinek ugyanolyan, sőt magasabb végzettsége van, mint nekik, csak éppen rosszul választotta meg a szakjait? A múlt héten pl. a László nevű tanár többször odajött a portásfülkéhez és utasított engem: - Kérem, a folyosói szemetes nagyon tele van. A takarítók el vannak foglalva mással, kérem, vigye ki Ön az udvari szemetesbe a folyosói szemetes tartalmát! - Miért velem csináltatta meg? Szólhatott volna a takarítóknak is. Mégis inkább nekem szólt. Így akar még jobban a földbe taposni? Mi a célja? Eddig alázatos voltam mindenkihez. Egy-két idősebb tanár azt tanácsolja, álljak ki magamért, szóljak neki vissza. De én az egy év állástalanság alatt annyit szenvedtem, nem akarok ismét állástalan maradni. Az igazgatót nem merem ilyen ügyekkel terhelni, bár ő lehet, hogy megfegyelmezné a kollégáját.