Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Velem van a baj, ha rühellem...

Velem van a baj, ha rühellem a csapatépítőket és az összes alól kibújok?

Figyelt kérdés

Jóban vagyunk a kollégákkal a részlegen, napközben elszórakozunk munka mellett, néha együtt ebédelünk vagy beülünk egy sörre munka után, de ennyi.


Kiráz a hideg, mikor a hr erőlködik ezeken az egész hétvégés szerencsétlenkedős ottalvós szarokkal, amiken úgy játszatják a felnőtt embereket, mint utoljára általánosban. Rámegy a szabadidőd és semmit sem kapsz érte. Nekem ez annyira abszurd, nem tudom, mit csinálhat ott az ember azon kívül, hogy falra mászik.


Múltkor voltam interjún, egyébként egy tök jónak tűnő cégnél, erre elkezdik nekem, hogy kötelező évi egy csapatépítős hétvége. Mondom ne haragudj, de micsoda? Minek akar a munkáltató belemászni abba, amihez semmi köze? Délután 6-kor felállok, kikapcsolom a céges telefonom és felőlem annak fáj a hasa, akinek akar, nemhogy még lemenjek berúgni olyan emberekkel, akiknek a felét nem is ismerem (és nem is akarom) és nézzem, ahogy a nős és elvált 40-es férfiak mocorognak a 20-as csinos kolleginákra, miközben egy fenéknyaló osztag körülveszi a főnököt. Meg hasonlók. Meg aludjak egy olyan szobában, ahol nem tudok, mert mindenki horkol.


2019. dec. 5. 13:52
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
62%
Vannak akik szeretnek kapcsolatokat építeni, élményeket szerezni és vannak akik nem. Te valószínűleg az utóbbi kategóriába tartozol, de ezzel nincsen semmi baj.
2019. dec. 5. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
77%
Nem veled, jó a megfogalmazás, ez tényleg abszurd. Az én kedvencem, mikor egy másik részlegre való átmozgásom előtti hétvégén próbáltak egy ilyenbe belerángatni. Már hetek óta tudták hogy elmegyek máshová de "vegyek részt, még mindig a csapat része vagyok".
2019. dec. 5. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
88%
Nem veled van a baj, hanem az ország munkáltatói oldalán sok emberrel. Felesleges költségeket generáló, haszontalan, értelmetlen, szabadidőt rabló, szemfényvesztő pótcselekvés, ami a buta szokásokhoz híven amerikai találmány és onnan hurcolta be néhány idióta. Alap: a magyar nem csapatember. - Képes ideiglenes szövetségeket kötni, de amint célt ért az ideiglenes szövetség, vége a jópofinak. Ezt az egyszerű dolgot nem képes megérteni számos idióta, hogy Magyarország NEM az usa! Ráadásul sorozatosan elkövetett hiba, hogy a behozott szokások mellől kint marad a szokás kultúrája. Az már egy másik lemez, hogy mennyire érdekelnek személy szerint a pihent agyú külföldi szokások, de az előbb meg is írtam egy levegővel, hogy miért gyűlölöm ezeket. Szerintem sokkal jobban örülnének a beosztottak annak, ha az ilyen baromságokra elköltött pénzeket szétosztanák közöttük. Lehet, hogy kevés pénz jutna mindenkinek - és mindig lehet találni háborgókat, - de legalább a számunkra hasznosnak vélt dologra menne el, nem egy haszontalan butaságra.
2019. dec. 5. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
78%

Én is utálom, és sosem veszek részt ilyesmiben.

Még arra a kevés szabadidőmre is igényt tartanának...

Nálunk a karácsonyi bónusz pénz helyett is inkább ilyen csapatépítőt tartanak (úgymond ez az ajándék az egész évi munkánkért). Idén pl valami szabadulószoba lesz a program.

2019. dec. 5. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
79%
Fakultativ kéne legyen. Az évben egyszer kétszer elmennék velük egy sörözésre de hétvégén összezárva lenni emberekkel, akikkel egyébként is egész nap együtt vagy..nem kéne erőltetni.
2019. dec. 5. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
86%

Lehet, de akkor velem is baj van. Én is jóban vagyok a kollégáimmal, de a szabad hétvégéimet szeretem otthon tölteni vagy hasznosan. Inkább elmegyek a barátaimmal vagy a párommal valahova, minthogy a kollégáimmal legyek. Így is 7 napból 5-öt bámuljuk egymást, össze vagyunk zárva. A franc se kíváncsi rájuk hétvégén is.


Ráadásul a csapatépítők 90%-a arról szól, hogy okádásig isznak, aztán a cég lotyóját (vagy lotyóit) többen is meghúzzák a 2 nap alatt.

2019. dec. 5. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
77%
Ha ez az USÁ-ból jön, akkor onnan jön a gyógymód is: azt kell mondani, hogy ez neked nem kényelmes (I'm not comfortable with this.). Nekem bejött, csak hülyének néztek miatta.
2019. dec. 5. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
72%
Ott alvós szarra én sem mennék, de egy pár órát eliszigatok azokkal a kollègàkkal akiket szeretek, de az utolsó 2 csapatèpítőt az a főnök szervezte akit utált mindenki, és mindenkit csak szo patott egész nap. Csapatèpítőn meg ment a kölcsönös jópofizàs, ezt utálom. Szerencsére azóta kirúgták, szóval a következő csapatèpítőre biztos megyek, ha ráérek.
2019. dec. 5. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
0%
Nem baj ha nem szereted a csapatépítő bulikat. Menj olyan helyre dolgozni ahol nincs ilyen.
2019. dec. 6. 04:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
45%
Én is utáltam. Váltottam, itt nincs ilyen. Na ezért vágnak bele sokan vállalkozásba, hogy meglegyen a szabadságuk.
2019. dec. 6. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!