Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Szerintetek maradjak, vagy...

Szerintetek maradjak, vagy kezdjek el új munkahely után nézni?

Figyelt kérdés
Hónapok óta álláskeresésben vagyok és múlt héten kezdődött meg egy munkalehetőség. Pontosan mondva, csütörtök óta. Tehát 4. munkanapja vagyok egy irodában próbaidőn. A főnökkel sosem találkoztam és nem is beszélhettem vele, csak egy kolléganőm van az irodában. Ő múlt hét csütörtökre behívott egy próbanapra 6 órás munkaidőbe és azóta is voltam 4 napot 6 órában. Első napon le kellett adnom a TAJ számomat, az adószámomat, de semmilyen papírt nem kaptam. Azóta 4 napot ugyanúgy mentem dolgozni 6 órában, remélve, hogy akkor ezek szerint fel vagyok véve. Ma kérdeztem a kolléganőmet, hogy akkor most mikor kapok valami papírt arról, hogy náluk dolgozom, illetve mikor kapom meg a januári 2 próbanapra a fizetést. Erre azt mondta, majd egy hónap múlva kötnek velem munkaszerződést, HA ÚGY LÁTJÁK JÓNAK. Tehát most az van, hogy egy hónap betanulási idő után majd eldől, hogy felvesznek-e. Most nem értem, hogy velem van-e a baj, de én nem akarok úgy betanulni valahova, hogy aztán egy hónap után kitalálják, hogy mégse kellek...jelenleg kb 30 ezer forintom van, rettegek, hogy egy hónap után dobnak, vagy hogy ki se fizetnek...elvégre a januári 2 munkanapra már meg kellett volna, hogy kapjam a béremet, nem? Igazából akárhányszor rákérdezek, hogy most akkor milyenek a kilátásaim, és hogy fel vagyok-e véve, mindig az a válasz, hogy "majd kiderül". Azt se tudom, hogy vannak-e még jelentkezők rajtam kívül, mert az állásinterjún múlt héten azt mondta a kolléganőm, hogy vannak még jelentkezők, de ennek ellenére az elmúlt 4 napban szó se volt róla, hogy lenne bárki is rajtam kívül. Szóval most nagyon tehetetlennek érzem magam..ha azt mondanák, hogy fel vagyok véve, csak mondjuk az egy hónapos betanulási időben kevesebb óraszámmal, vagy kevesebb pénzért, hát oké, benne lennék, de így...az, hogy azt mondják, hogy egy hónap után majd még eldöntik hogy akarnak-e engem, ez azért eléggé frusztrál...

2020. febr. 4. 19:27
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
Menekulj, en nem hiszem, hogy szerzodes nelkul ki fognak fizetni :(
2020. febr. 4. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:

Én nem ajánlom az olyan helyet, ahol semmilyen jele nincs annak, hogy ott dolgoztál. Lehet betanulási idő, úgy hívják próbaidő és maximum 90 napig tart. Azalatt indoklás nélkül bármikor elküldhetnek... De akkor is van legalább egy nyamvadt munkaszerződés. Levan írva a munkaköröd, feladataid, fizetésed stb.


Ahogy jelenleg ott vagy, az rosszabb esetben ingyen munka. Mivel fogod később bizonyítani, hogy ott dolgoztál, ha semmi nincs a kezedben?


Ha holnap mész, akkor harcold ki szépen, hogy legalább napi bejelentés történjen meg. Az alkalmi munkávállalás során minden nap végén ki kell fizetniük téged. Nekik az nem nagy költség (naponta 1000 forint) így az nem lehet indok, hogy nem fér bele a keretbe.


Olyan szimplán nincs, hogy valakit ingyen tartanak ott betanulás címen. Fizetés jár.

2020. febr. 4. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 grafno ***** válasza:
Eddig utjaim során, már a munkakezdes előtt lekellett adnom minden papírt és szerződést alairni. Ha nem akarnak fizetni akkor a kolléganőt véletlen nehogy baleset érje.
2020. febr. 4. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:

Keress mást!


Nincs olyan, hogy próbanap!


Munkába állás ELŐTT munkaszerződést kellett volna kapnod, amiben próbaidőt kellett volna kikötni, ha próbáltatni akar. De neked semmi papírod nincs, hogy ott dolgozol, miért kapnál bért és mire, ha SEMMIVEL nem tudod igazolni és annyi gerinc nem volt a főnöködben, hogy személyesen találkozzon veled, vajon miért ?


Ami ott folyik, az törvénytelen és ingyen munka - nem hiszem, hogy ki fognak fizetni.


Utánad meg majd jön a következő balek.


De a jó hír az, hogy ha holnap nem mész be dolgozni, nem tehet semmit. :)

2020. febr. 4. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
"majd egy hónap múlva kötnek velem munkaszerződést" - Akkor te lásd jónak a sürgős távozást onnan.
2020. febr. 4. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
Sajnos sok ilyen eset van és nem szabad hagyni, már az első nap kérni kell, szólni kell a bejelentésről, megállapodni a fizetésről és ha alkalmi, akkor a munkaidő végén még aznap kérni a fizut - ha ezért elküldenek, akkor az ilyen helyért nem kár és örülj, hogy nem egy hónapot dolgoztál ingyen, hanem csak pár napot !
2020. febr. 4. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonymousreview60 ***** válasza:
Tipli. Most!
2020. febr. 4. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:

Mt-be ütközik ez.

Ha ki akarnak próbálni mint munkavállalót akkor arra ott a próbaidő. De próbaidőre jár a bér.

2020. febr. 4. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
Velem is csinálták már ugyanezt, persze nem kaptam egy forintot se a "próbanapokért", amin amúgy ugyanúgy dolgoztam, mint a többiek és amikor megmondtam, hogy ebből én nem kérek, még én voltam a szemét. Szerintem is lépj minél előbb, egy ilyen cég később sem lesz korrektebb.
2020. febr. 4. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat, igen, sajnos nekem is az a gyanúm, ami nektek...

Csak valahogy bennem van az a szorongás, hogy "mi van, ha"...és mi van, ha mégis jó lesz, és nem akarok már tovább munkanélküli lenni, nem bírom már ezt a bizonytalanságot...viszont be kell látnom, hogy ezzel a hellyel sem vagyok kisegítve.

Mint ugye említettem, az első napon egy kis táblázatot ki kellett töltenem az adataimmal (név, lakcím, TAJ, adószám), de ennyi, én semmit nem kaptam, és nem volt a papíron semmi, ami engem felvilágosított volna arról, hogy akkor most hogyan dolgozok és mit és mennyiért...

Illetve rákerestem az Ügyfélkapun a TAJ nyilvántartásnál a biztosítási jogviszonyra, ahol ugyebár fel van tüntetve, hogy mikor hogyan volt fizetve a TB, hát ott sincs semmi újdonság, tehát nem vagyok bejelentve :/

2020. febr. 4. 20:17
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!