Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mit kellene tennem, ha egyszer...

Mit kellene tennem, ha egyszerűen nem tudok teljesíteni a munkahelyemen?

Figyelt kérdés

Egy ruházati cégnél dolgozom, november közepe óta. Most fog letelni a próbaidőm, napokon belül.

Egyébként szenvedélyesen szeretem a ruhákat, szerencsére elég jó fizetésért dolgozom, pedig csak 30 órás vagyok. Napi egy, másfél órát utazom Budapestre, 30 perc a vonat oda, és vissza is. Nagyon össze vissza dolgozom, ami nem is baj, mert a vendéglátásból kiszabadulva igazából ez maga a mennyei manna. Nagyon rendes kollégáim vannak, nyilván vannak kivételek, de azokkal nem is muszáj beszélnem, csak elmegyünk egymás mellett. 100 ember esetében nyilván nem lesz mindenki mindenkivel puszipajtás.

Egy rendszer alapján dolgozunk, és mivel ez nem magyar cég, rengeteg idegen kifejezést kell tudni.

A helyzetemet leginkább úgy tudom jellemezni, hogy nem vagyok a szavak embere. Amit gyakorlatban teljesen jól végzek - legfeljebb kicsit lassabban, mint a többiek, mert kényelmes típus vagyok - azt nem tudom szavakban elmondani. Nem tudom elmagyarázni, mit csinálok, de csinálni tudom. Elmélet egyes, gyakorlat, nyilván nem ötös, de egy jó négyes. Na jó, erős hármas...


Van félévente értékelés. Nekem egy hónapon belül kettő volt, legutóbb tegnap. Épp ezért írom ki a kérdést most. Itt szóbeli felelet van. Beülünk egy helységbe két vezető meg én.

Tegnap az értékelés jobban sikerült, mint az egy hónappal ezelőtti, de még mindig rezeg a léc, hogy a vezetők szavával éljek. Ha március végéig nem látnak változást, nem látják, hogy haladok, fejlődök és a maximumra törekszem, akkor elválnak útjaink.

Na már most én nagyon szeretek itt dolgozni. Nem csak a csodás ruhák miatt. Vagy a jó kollégák miatt. hanem mert jól keresek, és nyugalmam van.

De egyszerűen nem vagyok nyitott. Világ életemben, utáltam gyűlöltem tanulni. Nagyon nehezen ment nekem a csapatjátékosság, sose voltam sehol a közösség tagja, mindig kirekesztett voltam. Most érzem életemben először, hogy beilleszkedtem többé kevésbé, szeretnek és elfogadnak engem. Mindössze annyi a baj, hogy nem vagyok maximalista, és normálisan meg kéne tanulnom azt a pár oldal tréninganyagot, ami a munkámhoz kell, hogy ne csak gyakorlatban, hanem elméletben is tudjam.

Valójában nem tudom mért írtam ki a kérdést, talán megerősítést várok, hogy minden rendben lesz vagy egy kis bíztatást.

Az a baj, hogy ez egy multi. Egy igazi daráló. És hozni kell a szintet. Tény, hogy SENKI nem kapott annyi tréninget, felkészítést és törődést, mint én.


Nagyon szeretnék március végéig fejlődni, javítani a munkatempómon, jobb tagja lenni a gépezetnek és leginkább azt, hogy a főnökeim lássák, hogy akarom és csinálom, meg hogy fejlődtem. Nem szeretném elveszíteni az állásomat.


Köszi a válaszokat. 20/f



2020. febr. 10. 09:43
 1/3 anonim ***** válasza:
77%
Nem lesz rendben semmi, ha a három vizsga közül az elsőn elbuktál, a másodiknál is rezgett a léc, már csak egy forduló van, és lusta vagy tanulni. Aki egy bizonyos szint fölött nem tud teljesíteni, annak az alatt a szint alatt kell dolgoznia. Ha tényleg szeretnél ott dolgozni, akkor odatetted volna magad a vizsgákra készülésnél. Nem az számít, mit mondasz, hanem hogy mit csinálsz. És te nem csináltál eddig semmit.
2020. febr. 10. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:

Nyilván, mert nem szeretnék vezető lenni, sem kisfőnök, sem más. Egy sima raktáros vagyok. Ha nekik ilyen munkaerőhiány mellett nem kell a munkám, meg az amit teszek, hanem nekik ilyen papír szarok kellenek, meg felmérések, akkor ez van. Szeretek itt dolgozni, és ha nem lesz rendben semmi, akkor 2 perc alatt tudok másik munkát találni, ahol nem papír szarokat lobogtatnak, meg verik bele az ideget az emberbe.

Ez persze csak felvetés, ha esetleg nem történik változás. Rajtam múlik, majd meglátjuk mennyi kedvem lesz hozzá.

Ezek egyébként nem vizsgák voltak. Sima beszélgetések. :)

2020. febr. 10. 11:24
 3/3 anonim ***** válasza:
Ha ennyire nem számít neked, akkor mit aggódsz? Továbbra is azt mondom, hogy ha tényleg akartad volna, akkor tettél is volna érte.
2020. febr. 10. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!