Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mégis hogyan lehetne megélni...

Mégis hogyan lehetne megélni ennyi pénzből a következő hónapokban?

Figyelt kérdés

Egy ruházati cégnek dolgozom, világmárka. Munkaszerződésem szerint bolti eladó vagyok, de csinálok mindent a cégnél. A raktárosi feladatoktól egészen a vevőkiszolgálásig, olykor kasszázom vagy csomagokat készítek össze, tehát mindent.

Több, mint fél éve vagyok a cégnél, ami ugye annyit tesz, hogy a próbaidő rég lejárt.

Összességében szeretek nagyon a cégnél lenni, mert jó a közösség, szuperek a főnökök és bizony eddig a pénzre sem lehetett panaszom.

Heti 30 órásként kezdtem anno, tehát napi 6 órát dolgoztam, így kerestem nettó 160-180 ezer Forintot.

Aztán mivel tavasszal nincs annyi munka, letettek engem heti 20 órába, ami ugye napi 4 óra, így kerestem 110 ezer Forintot.

És aztán jött a koronavírus. Bezártunk két hónapra mi is, de megkaptuk a bérünk 80%-át. Igenám, de mivel 20 órás voltam már ekkor, így ennek a 80%-át kaptam. Ez 63 ezer Forint volt. Tudom, hogy a 110 ezernek nem 63 ezer a 80%-a, de elestem minden jutaléktól, utazási és étkezési támogatástól.


Most tartok ott, hogy hozzá kellett nyúlnom a félretett pénzemhez, amihez nem szerettem volna semmilyen körülmények között!


Nagyon aggaszt a helyzet, mert szörnyű érzés, hogy szépen fogy a félretett pénzem, megint mínusz 10 ezer, megint mínusz 5, ezer, aztán mínusz 10 ezer megint. Tudom, hogy vészhelyzet van, valamiből élni kell, meg enni kell, meg ki kell vennem a részem itthon a rezsiből. Szeretném, ha vége lenne ennek a szörnyű helyzetnek és újra mindenki helyrejönne anyagilag.


Egyébként a családdal lakom, szóval nem fizetek albérletet, nem tartok fent autót, de kiveszem a részem a rezsiből havi 30 ezer Forinttal meg a telefonszámlám 10 ezer Forint, szóval azért még én szerencsésebb helyzetben vagyok, mint sokan mások.

Ettől függetlenül vannak kiadásaim, nem tudok napi 500 meg 1000 Forintból tengődni. Ma is sokat költöttem, mert egyszerre fogyott el mindenem itthon. Borotvahab, fogrém, sampon stb...


Köszi a válaszokat, tanácsokat.


20/F



2020. máj. 29. 17:00
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
56%
Én a helyedben más állás után néznék.
2020. máj. 29. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
94%
De ha családdal élsz gondolom kaját akkor nem kell venned úgy külön. Már mehettek melózni rendesen ugye?
2020. máj. 29. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:

Igen, már dolgozom második hete.


Hát a családdal lakom, de csak hétvégén vagyunk itthon mindannyian és csak ekkor főzünk. Ez azt jelenti, hogy én majdnem minden hétköznap étteremben eszem. Na nem a Hiltonra kell gondolni, hanem van egy hely, ahol 1000 Forintért menüt eszem. Meg azért veszem reggelit, ami körülbelül 500 Forint. Meg ha megszomjazom, veszek egy vizet vagy üdítőt, 2-300 Forint. Meg kéthetente fodrászhoz megyek, ez 2000 Forint alkalmanként. Ma voltam kozmetikusnál, ez 5.200 Forint volt. Ha elszakad a cipőm, venni kell újat, az 15-20.000 Forint. Ha kell ruha, mert fogyóeszköz, ez is minimum 10.000 Forint. A tisztálkodási szerek havonta minimum 3000 Forint. A vonatbérletem 25.000 Forint. Mondjuk ez utóbbi 86%-át a cég fizeti, de ettől még nekem kell megelőlegeznem. Szóval vannak itt kiadások rendesen... Sajnos.


Nem tudok új munka után nézni. A vírus miatt százezrek veszítették el a munkahelyüket, örülök, hogy engem nem rúgtak ki és még van hova bejárnom dolgozni. Ez nem a munkahely váltás időszaka sajnos, hanem a túlélésé...

2020. máj. 29. 17:33
 4/13 Miss Endzsi ***** válasza:
Nem eszel nagyon otthon, miért 30 ezer a rezsi, amit fizetsz?
2020. máj. 29. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
Értem, hogy nehéz állást találni, de ettől függetlenül a helyedben én beadnám pár helyre, hátha sikerül. A pénzen esetleg ott tudsz fogni, ha viszed magaddal a kaját a munkába, es nem költesz rá mindennap.
2020. máj. 29. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
63%
Én három hónapja nem találok munkát és egyedül tartok fent egy családi házat, úgyhogy ne sajnáltasd magad. Ráadásul rengeteg felesleges kiadásod van, amiből bőven lefaraghatnál. Főzz otthon, kozmetika és fodrász is megoldható ideiglenesen otthon. Cipőt, ruhát pedig vegyél olcsóbb árkategóriában. Amíg kevés a bevételed, addig annak megfelelően költekezz, amint talpraálltál, majd újra költheted a pénzed nyugodtan.
2020. máj. 29. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:

Azért fizetek 30 ezret itthon bele a rezsibe, mert négyen lakunk itt, és a hatalmas családi ház rezsije alaphangon 100.000Ft per hó. Ez osztódik három fele, mert az öcsém még nem keres pénzt.


És azért elég szépen fogyasztom itthon a vizet, mert napi kétszer zuhanyzom például. Meg azért eszem abból, amit főznek és eszem a hűtőből is, bele pedig nem sok mindent rakok... én nem vásárolok itthonra. Ezért teszek le ennyi pénzt.


Semmilyen felesleges kiadásom nincs. Igenis kell kozmetikushoz meg fodrászhoz járnom. Muszáj minden nap jól kinéznem, mert lehet hogy találkozom valaki olyannal, aki utál engem😁

2020. máj. 29. 21:22
 8/13 anonim ***** válasza:
Metroszexuális vagy?
2020. máj. 30. 04:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:
Igen!
2020. máj. 30. 10:37
 10/13 anonim ***** válasza:
100%

Nem értem a felháborodót, hogy minek fizet 30at, ha nem is eszik otthon. Hallottál már olyanról, hogy fűtés? Villany? Ház fentartása? Ha ingyen lakna akkor meg az lenne a bajod.


Szerintem nem kell aggódnod, 2 hete már dolgozol, és vissza szoktok, visszapótlod az elköltött pénzed.

2020. máj. 31. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!