Miért szeretik egyes cégvezetők, ha a középvezetők erősen nárcisztikusak és miért nem érdekli őket, hogy régi jó alkalmazottaik ezek miatt mondanak fel?

A cégvezetők magasról lesz*rják, hogy milyen emberek a középvezetők, hány régi jó alkalmazott mond fel, mekkora a fluktuáció. Őket csak egyvalami érdekli: a profit. Az sem baj, ha a kijáratra szegezett gépfegyverrel kell ott tartani a dolgozókat, az sem, ha bangladesi vendégmunkásokat kell hozatni, csak az elvárt profit meglegyen és negyedévről negyedévre növekedjen.

Erre pedig jó okuk van. Ha a cégvezető egyben tulajdonos is, akkor a saját bőrét viszi a vásárra, a profit neki csenget. Ha pedig alkalmazott, akkor a túlélését csak a profit garantálja. A tulajdonosoknak az ügyvezető felé csak annyi elvárásuk van, hogy a haszon a lehető legnagyobb legyen, más nem érdekli őket.

Ha pedig a nárcisztikus középvezetők ellenére megvan a profit, akkor a felsővezetés nem fog hozzányúlni semmihez. Amíg a számok "ződbe' vannak", semmi sem változik, ha viszont a nagy-nagy Excel-táblázat jobb alsó sarkában a kulcsszám nem annyi, mint lennie kellene, beindul a fűnyíró.