Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Jól kezeltem ezt a helyzetet?

Jól kezeltem ezt a helyzetet?

Figyelt kérdés

Munkahelyemen, nekem és egy másik kollégámnak kiosztottak egy munkát, én jól csináltam meg, ő viszont elrontott valamit. Az egészet újra kellett csinálni. A főnök odaadta nekem, hogy csináljam meg én az övét is. Ezen teljesen kiakadt a kollégám, de konkrétan akkora hisztit vágott le, hogy minden feladatát félrerakta, hogy ő ezt nem tudja megcsinálni, majd megcsinálom én, én úgyis olyan ügyes vagyok, az ő munkája itt semmit nem ér, és nekiállt telefonozni, és nem is csinált semmit egész nap. De közben meg rólam beszéltek a barátnőjével egész nap, csak a nevemet nem mondták ki, de a hülye is tudta, hogy rólam van szó... Odáig fajult a dolog, hogy átkérette magát mg aznap másik helyre, mondván ő nem tud velem együtt dolgozni.

Én nem is szóltam semmit, nem tudtam mit mondjak, nem is beszéltem senkivel aznap. Mondták a többiek, hogy fel a fejjel, meg ne figyeljek rájuk, dehát ezt könnyű mondani, ha ott melletted beszélnek ki éppen, úgy hogy te is hallod... és nem szólhatok, mert a nevemet épphogy nem mondták, és úgyis azt mondták volna, hogy másról van szó... Majdnem sírtam már nap végére.

Nem tudom mit csinálhattam volna ebben a helyzetben, biztos nem kezeltem jól, ti mit csináltatok volna? A főnökhöz se akartam rohanni, mint az óvodás, hogy "kibeszélnek a kollégáim..."

L/25


2020. szept. 3. 07:36
 1/10 anonim ***** válasza:
94%

Igen, jól kezelted, felnőttt módon viselkedtél. Megőrizted a hidegvéredet, elvégezted a munkádat, és meg is lett a jutalmna: nem kell avval az ügyetlen, hisztis pletykafészekkkel dolgoznod többé.


Az ilyen és hasonló szituációkban helytállás megerősíti az embert. Majdnem sírtál a nap végére, de megőrizted a méltóságodat -klassz!

2020. szept. 3. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
De sajnos továbbra is együtt kell dolgoznom vele. Azt nem írtam, hogy ugyan átkérette magát, de nem engedték át, mert nincs hely a másik osztályon.
2020. szept. 3. 07:47
 3/10 anonim ***** válasza:
82%

Nem baj. Jól csináltad.

Te ne szólj, örülj, hogy ilyen fontos vagy, hogy rólad beszélnek.


Amit a hátad mogo5 beszélnek az úgyis odavaló.


Majd idővel atrakjak másik helyre, ott is megismerik, aztán szépen mindenkit csak szidni fog.


Ne törődj vele.


Gyári meló?

2020. szept. 3. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Iroda.
2020. szept. 3. 07:57
 5/10 anonim ***** válasza:
88%

Tipikus alkalmatlan főnök. Ha az egyik nem tudja, vagy akarja jól megcsinálni, jól kicseszik azzal, aki képes rá, rátolja az egész melót. Aki meg béna, vagy lusta, az egész nap jól elvan meló nélkül.

A főnök helyében elgondolkodnék azon, hogy miért is fizetek olyan munkaerőnek, aki helyett dolgozni kell és képtelen elvégezni a dolgát.

2020. szept. 3. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Nem kell tenned semmit. Ő átment másik helyre. És nyilván a többiek is azért mondták, hogy ne foglalkozz vele, mert ismerik már, hogy milyen és veled értettek egyet.
2020. szept. 3. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
92%

Én biztos, a plusz dupla mennyiségű munkával foglalkoztam volna, ahelyett, hogy hallgatózom.


Utólag már nem kell tenni semmit. Ő már nincs ott. Csinálod a dolgod és kész. Az eredmények téged igazolnak. Ennyi

2020. szept. 3. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
Jobb vagy mint ő, ne foglalkozz vele.
2020. szept. 3. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Nagyon jól kezelted. A kollégád saját magát minősítette a viselkedésével, jól tetted, hogy nem süllyedtél a szintedre. A többi kolléga is melletted áll, szóval ne vedd magadra. Ha egy ilyen alja, hisztis, éretlen bohóc utál és kibeszél, azt nyugodtan vedd bóknak, az lenne a baj, ha egy ilyen selejt kedvelne téged :)
2020. szept. 3. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
szerk: jól tetted, hogy nem süllyedtél a szintJÉRE
2020. szept. 3. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!