Valaki érezte már úgy, hogy valami olyan munkahelyi érdekbe ütközött, ami nem vele, hanem ellene van?

Nemrégiben adódott egy lehetőség, és munkába álltam. Nagyon az elején vagyok, ám előjöttek a rendkívül fájó megérzéseim, amik általában igazak nagyon sokszor. A történet az, hogy betanulok, mert éppen furcsa mód bővítés van, ám igazából költözik közben a cég, és állítólagosan mondanak fel a már több évtizedek óta ott dolgozó munkatársak. Nyárig fog menni a cég állítólag nagyrészt, de decemberig pakolnak össze végleg, és zár be az egész. A kollégáim akikkel dolgoznom kell közvetlen LÁTSZÓLAG rendesek. Ám demoralizálóak. Tudni illik, válság van, és rajtuk azt látom, hogy a cég ami felvett engem, nem kérte ki az ő véleményüket, és ők a helyet (szerintem) tartogatják haveroknak, ismerősöknek. Tehát, hogy értsétek, azaz érzésem, hogy előbb utóbb a lóláb kifog rúgni a köntös alól. Vázolom a szitukat: Jelenleg én betanulok, és majd egy idő után nekem bizony egyedül kell mindazt megcsinálnom, amire betanítanak a kollégák. A betanítás és az együtt való munkálkodás közben pedig hallgatom a demoralizáló mondatokat, és egyebeket (burkoltan teszik, nem nyíltan). Például: hogy itt nagy lesz a pörgés, és mindezt egyedül kell csinálnod. Hétvégente délután is be kell jönni, de hát-hát ő nem fog bejönni, mert minek, hát ez f*s, meg milyen már, hogy ő bejön ide délutánba dolgozni hétvégén és hétfőn pedig jöhet reggelesbe, alig marad ideje. Kérdezgetik hogy "holnap is jössz?" meg az előzőnek nem tetszett a hely, nem érdekelte. Tehát érzem, hogy nem sok jó vár rám a jövőben. Bizonyos kollégák és mások se mondják el nekem az őszintét, az a helyzet. A munkahely maga kényszer számomra jelenleg. Kell a pénz, de jelenleg ide vettek fel, sehová máshová. (Volt egy csomó interjúm, sajnos nem feleltem meg egyiken se, nem rám esett a választás.) Egyébként meg pénzt ad, ég a ház ott bent, és a cégnek van egy másik helye a környéken, ami még megmarad, és sokan oda pályáznának át dolgozni, bár a döntés persze felülről fog érkezni. Amolyan érdek háborúk közepén érzem magam oda bent, és ez rendkívül zavaró tud lenni. Örülök hogy lett végre munkám, végre valamilyen javulás van, és most úgy érzem magam, mintha egy háborús zóna kellős közepére sétáltam volna, ahol aztán baj ha ott vagyok, és baj ha nem. Alkalmazkodni próbálok, igyekszem jó fej lenni a kollégákkal, segítőkész lenni, stb., csak úgy érzem, hogy már csupán létezésem is tud egyesek számára rendkívüli problémákat okozni, és zavar, feszélyeztet, arra kéztett hogy legyek észnél, és ne merjem túlságosan jól érezni magam. Persze, munkahely az munkahely, de ha az ember úgy tud bejárni dolgozni, hogy nem csak "hú b*zmeg, már megint itt vagyok" kedve van, szerintem pozitív, bár tudom, nem mindenkinek adatik ez meg, meg nem feltétlen lehetséges ez mindenhol.