Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Szociális fóbiásként, hogy...

Szociális fóbiásként, hogy szokjam meg a munkás életet?

Figyelt kérdés

Sziasztok.

Szociális fóbiám van és eléggé introvertált is vagyok.

Suliban azért össze szedtem magam, sikerült barátokat szereznem, de ott nem éreztem semmi stresszt, terhet.

Viszont ha elkezdek dolgozni rendesen munkába járni, eluralkodik rajtam a félelem.

Voltam már dolgozó ember, csak nem sokáig és mindenhol máshogy voltak a dolgok.

Félek már előre attól, hogy egy légtérben kell majd ennem ebédszünetben a többiekkel és lehetünk ott vagy 10-en vagy 5-en mindig bennem lesz, hogy hallani fogják a hangos nyelésemet, folyton engem néz valaki amint eszek, bárhol voltam mindig kínos volt ez nekem, gyakorlaton kimentünk az udvarra enni a srácokkal mert kínosnak éreztük, hogy ők ott eszik a kész kajáikat meg főételeiket mi meg csak spáros péksütiket ettünk azt kint ettünk onnantól.

Aztán meg én nem tudok beszélgetést indítani, inkább hallgatok és csak akkor kérdezek ha kérdeznek, suliban még azért tudtam beszélgetni más témákról velük de munkahelyen felnőtt emberek vannak és kevés a velem egykorú.

Tudom, hogy az ember dolgozni megy a munkahelyre, de a munkán felül ezek a dolgok is lesznek és ezektől jobban parázok mint magától a munkától, mert direkt olyan munkákat céloztam meg ahol nem kell naponta emberekkel foglalkozni mint HR vagy eladó. Sőt már a héten lenne egy interjúm.

Meg attól is félek, mint régi sulimban kibeszéltek hátam mögött, kiközösítettek szinte, szóval nem tudom ez mennyire gyakori munkahelyen de már ettől is előre félek.

Pedig már muszáj lenne valami munkát elvállalnom, sőt el is fogom csak hogy küzdjem le ezeket a félelmeket közben?

Nem szeretnék állandóan ezeken stresszelni és félni minden reggel bemenni dolgozni.

Meg attól is félek ha nem teljesítem a normát, vagy valamit elrontok akkor egyből kirúgnak és kezdhetek elölről keresni.

Légyszi csak olyanok írjanak akik hasonlóan éreznek és akár tanácsokat is tudnának adni, feleslegesen ne írjatok jó?

20L



2021. márc. 1. 16:48
 1/3 anonim ***** válasza:
0%
Hogy szokd meg; kezdj el dolgozni.
2021. márc. 3. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
1.kösz ez nagyon hasznos volt.
2021. márc. 3. 16:09
 3/3 anonim ***** válasza:
Hosszú éven át iszonyatosan féltem az emberektől, mnidenkitől minden szociális interakciótól. 19 évesen otthagytam az egyetemet, és szinte magamra maradtam. De amint belekényszerültem, egyszerüen megszoktam az egészet, és most már értékesítőként dolgozom, ahol 20 percenként új emberekkel nem csak hogy beszélnem kell, de konkrétan értékesítenem kell, tehát kicsit rámenősnek lennem. Csak nyugodj meg és fokozatosan saját tempóddal szoktasd magad.
2021. márc. 18. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!