Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Munka miatti stressz, már...

Munka miatti stressz, már nagyon felmondanék, de nem lenne ésszerű döntés. Ti mit tennétek?

Figyelt kérdés

Előre is elnézést, ez most hosszú lesz.


Tehát a helyzet, hogy adatbázis fejlesztőként, részben szoftverfejlesztőként dolgozom, viszont még kezdő fázisban vagyok ebben a szakmában. Egészen 2020 decemberig volt egy jó munkám, amit szerettem, de sajnos az egy kis cég volt, tönkrement.

Januárban találtam új munkát egy nagyon hasonló kis cégnél, gyakorlatilag részben konkurense volt az előzőnek, az elején még jobbnak is tűnt. Viszont ahogy lejárt a próbaidő, hirtelen kibújt a szög a zsákból, az addig rém nyugodt és kedves kollégák is kimutatták a "foguk fehérjét", elhalmoznak munkával, közben a fizetés ugyan nem rossz, de ehhez a mennyiségű munkához már szerintem kevés - a főnök szerint persze nem. A munkaidőt kicsit sem tartják tiszteletben, szabadságot kérni is egy kínszenvedés, szóval szar az egész, hogy őszinte legyek.


Viszont a helyzet az, hogy sajnos - főleg kezdő - szoftverfejlesztőket sem keresnek most olyan hatalmas erővel. Ezt a munkát is 2 hónap után találtam úgy, hogy az összes általam ismert felületen minden álláslehetőséget szétspameltem az önéletrajzommal, továbbra sem jobb a helyzet, mert a korona miatt a tapasztaltabb munkaerők is hajlandóak lejjebb adni a szintet, ezzel ellehetetlenítve a kevésbé tapasztaltakat, mint én.


Eddig úgy voltam vele, hogy hát mindegy, kibírom még egy ideig aztán majd lesz jobb ha visszaáll a normálisabb világ. Viszont az utóbbi 1-2 héten már olyan szintű stresszben vagyok, egyértelműen a munka miatt, hogy tényleg törni-zúzni tudnék, természetesen a munkámban sem tudok motivált lenni, ezáltal észrevehetően romlik is a teljesítményem, de nem tudok javítani rajta, mert egyből megy fel a pumpa ha megerőltetem magam.


Félretett pénzünk nem nagyon van, párom is kezdő még a szakmájában, most vettünk egy telket, arra el is ment mind. Cserébe van sok kötelező költségünk, lakbér, számlák, autó amit fenn kell tartani, stb stb.

Tehát nem igazán tehetem meg azt, hogy felmondok, és majd lesz valami.

Munkát persze megint nagyon aktívan keresek, de eddig nem nagyon találtam semmit.


Voltatok ilyen helyzetben? Mi segített nektek kicsit jobb színben látni a világot? Mit tennétek, inkább bevállalnátok ideiglenesen valami alacsonyabb szintű munkát kevesebb pénzért, ami kevésbé stresszel?

Vagy felmondanátok a francba, és kész?



2021. máj. 18. 14:27
 1/4 anonim ***** válasza:
1%
Irány napszámba kapálni, ott majd megtanulod mi a munka.
2021. máj. 18. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Viszont az utóbbi 1-2 héten már olyan szintű stresszben vagyok, egyértelműen a munka miatt, hogy tényleg törni-zúzni tudnék, természetesen a munkámban sem tudok motivált lenni, ezáltal észrevehetően romlik is a teljesítményem, de nem tudok javítani rajta, mert egyből megy fel a pumpa (...)“



Nagyon szépen leírtad a saját érzéseimet. Én már annyira kikészültem, hogy minden apróságra ugrottam.


Felmondtam a semmire. Ez nem volt egy okos megoldás de az akkori szituációhoz képest az egyedüli járható út.

Nagyon megváltozott a karakterem, saját magam nem ismertem önnönmagamra.

Kollegám aki felmondott ugyanigy erzett mint en.

2021. máj. 18. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
77%
Pszichológus, vagy coach felkeresése.
2021. máj. 18. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat, #2 és #3.


#1: Évekig dolgoztam autószerelőként és építőmunkásként, köszi, jól megvoltam. Más kérdés, hogy nem vagyok hülye, és továbbképeztem magam, ha ez neked nem megy, attól nem kemény vagy, hanem buta. :)

2021. máj. 19. 10:14

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!