Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Dolgoznátok-e együtt ennyire...

Dolgoznátok-e együtt ennyire kritikus személlyel?

Figyelt kérdés

Interjúztattam egy csajt, aki tök szimpinek és jól felkészültnek tűnt....és a gondok ezután kezdődtek.


Először azzal nyitott, hogy szeretne fotókat az irodáról, illetve a cég parkolójáról, hogy milyen. Mivel elég messziről jár, ezért erre azt mondtuk, hogy persze, kap.


Első héten a klíma miatt panaszkodott (a hátát fújja és meg fog fázni), még ez is érthető valamennyire.


Következő húzása az volt, hogy nem tetszik neki a céges parkoló, ő a vezetők számára fenntartott helyen szeretne állni (szerintem ezzel mindenki így lenne, de nem abban a státuszban van). A parkoló miatt össze is szólalkozozott egy kollégával, mert állítólag nem tudott miatta kiállni.


Nemrég az ország másik felébe kellett volna menni, újabb hiszti, mivel sokan vannak az autópályán, a belváros pedig forgalmas (10 éve vezet, naponta, céges kocsit is kapna).


Továbbiak: a cég másik, hozzá közelebb lévő irodájában szeretne dolgozni, mert neki az közelebb van (ez igaz is, de a jelenlegi helyén van a csapat többi tagja, a gépek,-stb).


3 hete van a cégnél, de erősen gondolkozunk (főleg én) rajta, hogy megválunk tőle. Ti mit tennétek?


2021. aug. 8. 06:16
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
58%
Nem bántásból, de szerintem üljetek le, beszéljétek meg, es hozzátok meg a döntést, ne erre az oldalra írjátok ki, mert rengeteg hozzá nem értő ember fog kommentelni úgy, hogy mindenki csak a leírtakból ítélkezik. Ne random emberek vélemenye döntsön, hanem ti.
2021. aug. 8. 06:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
80%

"Nemrég az ország másik felébe kellett volna menni"

Ebből mi lett?


Oké, ezek, amiket leírtál arra utalnak, hogy nem teljesen 100-as a csaj.


Azt nem írtad, hogy amúgy hogy dolgozik van-e valami olyan speciális tudása, ami meg tudja hosszú távon haladni a problémákat, amiket generál.

Milyen pozícióban van?

Te vagy a közvetlen felettese? Vagy ha nem, akkor ő mit mond róla?

Írtad, hogy ott van a csapat, velük hogy tud kijönni? Nyugodtan meg lehet kérdezni őket is.


Amúgy ha már próbaidőn így viselkedik, akkor az után garantáltan még ilyenebb lesz.

2021. aug. 8. 06:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
78%

#1 nyilván nem random emberek válaszai miatt fogják kirúgni vagy áthelyezni vagy megtartani. Nem hinném, hogy erről van szó.

Inkább arról, hogy szeretne a kérdező olyan véleményt is meghallgatni, ami esetleg neki nem jutna eszébe vagy olyan ötletet kapni, hogyan lehetne kezelni ezt a szituációt vagy magát a munkavállalót.


A kettes választ én írtam, 10+ év hr vezetői tapasztalattal próbálok segíteni. Láttam már mindent is. Egyáltalán nem vagyok annak a híve, hogy az első összezördülésnél ki kell rúgni az embert. Igazából mérlegelni kell és az alapján dönteni, hogyan tovább.


Ha majd ír a kérdező, akkor többet fogunk tudni.

2021. aug. 8. 06:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
0%
Miért nem veszitek fel egyből cégvezetőnek? Csaj, tehát női kvóta.
2021. aug. 8. 07:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
31%

A nagyja érthető, mint ahogy ezt te is elismerted.

Szóval ezeknek a dolgoknak, hogy fújja a hátát a klíma, nincs helye a felsorolásban. Ha az én hátara fújná közvetlenül egy klíma a hideget, én is kikapcsolnám.

Úgyhogy a "nem szimpatikussága" miatt érzek egy kis elfogultságot.

A munkájára kéne koncentrálni. Szerintem.


Ahogy a 2-es is kérdezte, abból a történetből mi lett?

Elvégezte a munkát vagy nem? Vagy nyekergéssel körítve végezte el, vagy ilyesmi.

Szóval én a munka oldaláról szoktam ezt leginkább megközelíteni.

Emberileg mindenkinek van baja. Még akinek nincs is, az is dolgozhat olyannal, aki szerint van. Remélem, érthető.

Más az értékrendünk, ingerküszöbünk, szokásaink, stb stb...

De hát ez nem egy haveri társaság, hogy jellem, vagy ilyesmi alapján döntsük el, ki tartozik a társaságba, ki nem!

Valamennyire persze, számít, meg van az a határ, amikor valakivel nem lehet együtt dolgozni.

De ez nálam pl. sokadrendű.

Egy munkahely a munkáról szól.

Egy cégen belül mindenki egy szekeret tol, és ha valaki ezt hatékonyan teszi, a többi részlet kérdés. Nem elhanyagolható részlet, de nálam elég jelentéktelen.

De azt se mondom, hogy az én szemléletem lenne a követendő, vagy hogy minden cégnél ez alkalmazható a legcélszerűbben.

Csak egy másfajta személetet mondok, hogy ilyen is van.

2021. aug. 8. 07:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
30%

Nagy baj lehet, annál a cégnél ahol a HR-s a gyakorira ír ki kérdést, munkájával kapcsolatban.

Simán cska meg kell válni, tőle mert sok szart kavarhat még, biztos van hasonló tudású ember még a környéken

2021. aug. 8. 07:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
Ez ki akar ott lenni, talán a vezető?
2021. aug. 8. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
#7 egyáltalán nem biztos, hogy a kérdező HR-es.
2021. aug. 8. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
0%
Normális nők otthon mosogatnak meg a gyerekeket nevelik. Abból kell válogatni, ami rendelkezésre áll.
2021. aug. 8. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
12%
Jól megdugnám, az talán lecsillapítaná.
2021. aug. 8. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!