Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Hogy legyek bátrabb elkezdeni...

Hogy legyek bátrabb elkezdeni új munkát?

Figyelt kérdés
Szociális fóbiám van és emiatt nehezen veszem rá magam, hogy elmenjek még csak egy állás interjúra is, de ha sikerül is felvennének akár akkor már pánik tör ki rajtam az első hét miatt. Minden szem pár engem fog figyelni hisz új vagyok, egy megszokott csapatba kell beilleszkednem. Pár munkahelyen volt csak ahol nem éreztem annyira nyomást és nem volt rémes a kezdés de még előtte mindent túlgondolok. Van hogy tényleg már épp a közelben vagyok ahova mennem kell interjúra és akkor pánikolok majd visszafordulok, már az hogy be kell mennem egy helyre és beszélnem kell félelemmel tölt el. Eddig 1 hosszútávú munkahelyem volt ami érdekes emberekkel foglalkozik de ahogy volt kezdeti nehézség utána egyre jobban megszoktam és kedveltem a munkát. De az akkor volt. Azóta valamiért csak pár napokat tudtam dolgozni, mindig menekülök pedig ha pár napot tudtam menni többet is tudnék csak ez a szorongás akadályoz meg. Nem hagyok időt megszokni magamnak. Szeretnék több éves munkatapasztalatot szeretni, mindegy milyen a munka csak lenne már valamim amit felmutathatok. Pár napja is sikerült bátorságot vennem és besétálni az interjúra de közben elnéztem a dátumot és rosszkor mentem oda így ez ilyen szégyenérzet maradt bennem de ennek ellenére túléltem. Viszont hozamosabb ideig valahogy nem tudok megmaradni sehol, iskolában is így volt, nehezen illeszkedtem be de végül találtam ott is egy iskolát ahol befogadtak és sosem hiányoztam. Mit tanácsoltok, hogy ne irányítson a szociális fóbia?

2022. máj. 5. 09:31
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Fura lesz, de csak xard le az egészet. Ne stresszelj azon, hogy hogy fogsz beilleszkedni, maximum nem illeszkedsz be, és? Ahogy írtad, volt már ilyen, otthagytad és láss csodát, még mindig élsz, nem lett semmi bajod.

Asszem erre mondják, hogy "Esélytelenek nyugalma". Szóval érted, ha tudod, hogy úgy is nehéz lesz az elején, akkor minek stresszeled magad ezen? Bemész, megcsinálod amit kell, mindent a legjobb tudásod szerint oszt kész. Te mindent megtettél, ha utánna mégsem jön be a dolog, akkor majd lesz másik. 🤷‍♂️

2022. máj. 5. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Gondolj arra h mindenki fél.

Ott a félelem, csak megjátsza mindegyik h tökös, de ez csak álca. Mindenki parázik legbelül.

2022. máj. 5. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
84%
Hú, de jó neked, hogy találtál normális sulit.
2022. máj. 5. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

mindent fogj fel úgy, hogy csak egy gyakorlat. Gyakorlat az állásinterjú, gyakorlat, hogy elmész oda, gyakorlat, hogy beszélsz ott, gyakorlat a munka... és ezek a gyakorlatok segítenek abban, hogy mentálisan egészségesebb legyél. És mindig gyakorolj minél többet. Legyen gyakorlat pl. hogy tömegközlekedéssel utazol sok ember között, stb. ill. sok olyan könyv van, ami segít abban, hogy hogyan kell leküzdeni a szorongásokat, mert sokan küzdenek ezzel, nem vagy egyedül. Talán ezek is segítenek.


És gyakorold azt, hogy nem a szorongásodat figyeled állandóan, hanem azt, hogy mi van körülötted, ami szép, pl. napfény, falevél, virág...

Híradót stb. meg ne is nézz! Inkább olvass!

2022. máj. 12. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%
Akkor te már előrébb vagy nálam, lassan 4 éve végeztem az egyetemen és nem merek elmenni állásinterjúkra sem. Az első 2 év inkább családi gondok miatt, de az sem segített, hogy emiatt bizonytalan lettem még a tudásomban is. Most a nyelv- és szakmai-tudásomat frissítgetem és próbálok erőt venni magamon.
2022. máj. 18. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%
Erről nekem az jutott eszembe, hogy egy osztálytársam alkohol formájában öntött magába egy kis bátorságot a szóbeli érettségire. Marha muris volt. Nem volt durva, csak vicces, pl. a nyakkendőjét a vállán átdobva ment be.
2022. máj. 19. 05:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!