Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mi van akkor, ha úgy mondok...

Mi van akkor, ha úgy mondok fel év közben, hogy már több szabit vettem ki?

Figyelt kérdés

Annyira vettem ki több szabit, hogy eddig majdnem a felét az éves szabimnak (pontosabban 9-et, és 22 nekem az éves; erkölcsileg tiszta vagyok, az első 5-öt kötelezően kivetették az év első hetében amolyan "téli szünet hosszabbítás" okból, de persze a papírt ez nem változtatja, hogy mennyit vettem ki, az tehát 9). Pár munkanapon belül felmondanék. Számolok az egyhavi felmondási idővel. De még annak végén is az lesz a helyzet, április végén, hogy csak harmada telt le az évnek, 22÷3<9 biztosan.

Egyedül azt tudom, hogy ha időarány>kivett lenne, akkor még kompenzálnának is valahogyan (vagy kiadnának szabit, hogy vegyem ki a maradékot a felmondási idő alatt, vagy ha ez alatt nem adnának ki, akkor meg pluszpénzzel külön azokat a napokat megváltanák [eddigi munkahelyeim mindegyikéről ez utóbbi módokon jöttem el]), ám a mostani helyzetem fordított reláció, na ilyenkor mi van, van-e a „megváltják, ha maradt szabim” dolognak fordított irányú változata (azaz én okoztam nekik munkakiesést)?



2023. márc. 28. 00:13
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
92%

Úgy tudom, ilyenkor a munkavállaló mellett van a törvény, tehát ha többet vettél ki, nem fizettethetik vissza veled, de ha kevesebbet vettél ki, ki kell hogy fizessék. Az új munkahelyeden nem fogsz sem többet, sem kevesebbet kapni, mint az időarányos rész, akármennyit vettél ki az előzőn.

De ez pár éves infó, nem tudom, azóta változott-e.

2023. márc. 28. 00:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim válasza:
92%
Ahogy az első mondta, a cég így járt, te meg az új cégnél úgy indulsz, mintha csak annyit vettél volna ki, amennyit "szabad".
2023. márc. 28. 02:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 NTBS ***** válasza:
79%
Tőlem anno levonta pénzben a Posta.
2023. márc. 28. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim válasza:
100%

A munkáltató a túlvett szabi miatt 2012 óta ("új" Mt amely maga is már 10+ éves...) egy fillért le nem vonhat.


így járt és kész. Ő adta ki a szabit, annak minden jogával és felelősségével együtt. Ha többet adott ki mint járt volna, menjen saját magához reklamálni, emiatt egy fillért le nem vonhat.

2023. márc. 28. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm. Tehát nemcsak arra a szabira, amit ő adott ki, hanem még amit az én kérésemre adott ki, arra is igaz, hogy eldönthette, hogy kiadja-e, tehát a saját döntése volt, hogy mikor és mennyit voltam szabin
2023. márc. 28. 09:04
 6/13 anonim ***** válasza:
80%

[link]


Azt írja, hogy csak a távolléti díj és az alapbér különbözetére jogosult a munkáltató. De arra is csak akkor, ha beleegyeztek, vagy ha végrehajtható határozat van (beperel és megnyeri a pert).

2023. márc. 28. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
35%
ha beleegyeztél (te)*
2023. márc. 28. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
72%

A szakértő "megítélésem szerint" írta le azt, amit leírt.


A régi MT-ben szerepelt a visszafizetési kötelezettség ilyen esetre, amit a most hatályosból kivettek. Ez többünk számára azt jelenti, hogy nem kötelezheti a visszafizetésre.


Miért nem?

Mert a szabadságot nagyrészt a munkáltató adja ki, vagy engedélyezi annak kiadását. Ebből kifolyólag a dolgozót milyen jogon érheti hátrány utólag?


Nálunk az van, hogy nem a munkáltató adja ki a szabadságot, hanem akkor vesszük ki, amikor csak akarjuk. Ebből kifolyólag vállaltuk írásban, ha időarányosan többet veszünk ki, mint ami járna, dolgozói felmondás esetén, továbbá a munkáltató által meglépett azonnali hatályú felmondás esetén (de csak ebben a két esetben) a "többletet" levonhatja a munkáltató elszámoláskor a bérünkből. Egyébként az sem érdekli, ha 4 hétig egyfolytában szabadságon vagyunk. A meló határidőben legyen kész. Ez az elvárás.

2023. ápr. 1. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:

#8 azt a részt teljesen értem első olvasásra, hogy a jog mit mondott régen és mit mond most. A magyarázat viszont egy olyan dolog, hogy az már annyira egy logikus magyarázat, hogy azokon a helyeken, ahol régen is volt beleszólása a munkáltatónak, ott igazából régen is miért vonta le a bérből. A jog szerint régen megtehette (hű, de jó, hogy napjainkban már nem), csak a magyarázat logikája szerint miért tehette régen. Abban az esetben bárki járhatott volna így vagy járt is, ha nyár után és nem decemberben történt a felmondás, simán elnyaralja az ember a szabi oroszlánrészét, akár a nyár végén sem számolva vele, hogy nem éri meg a munkaviszony az év végét, és mondjuk az ősz közepén már visszacsinálhatatlan a már megtörtént szabadságkivétel, egyedül a felmondást lehet(ett) ráfogni a dolgozóra, hogy ilyen döntést hozott, hogy "most" és nem később mond fel.

Az előző munkahelyemen (ott tavaly IV.19-től VIII.26-ig voltam) maga a szabadság majdnem olyan volt, ahogy írtad, hogy kivehettük tényleg amikor csak akartuk (csak azt nézték, hogy van-e még annyi szabid, és hogy nem ugyanakkor van-e szabin más [kis hely, egy és nem több tucatnyi emberrel], így végül is a semminél többet szólhattak bele, de ha e 2 feltétel mindegyikének megfelelt a szabikérés, akkor simán kiadták bármikorra, én a nyár közepén egyben 2 hetet nem mentem be), ennek ellenére nem/se tudtam meg, hogy ezért cserébe *ott* mi az elszámolás szabálya

2023. ápr. 1. 15:54
 10/13 A kérdező kommentje:
ja, és köszi #8/mai (IS) :)
2023. ápr. 1. 18:42
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!