Tényleg szemét lennék, hogy nem akarom vinni őket kocsival? Ti mit gondoltok erről?
Figyelt kérdés
Nemrég megvettem életem első autóját. Pár kolléga megkért arra, hogy elvinném-e ide meg ide, mert úgyis arra megy, amerre én, de olyan is volt, aki kerülővel akarta magát elvitetni. Azt tudni kell rólam, hogy én nagyon erősen introvertált személyiség vagyok, a kocsimban is egyedül szeretek lenni a saját utasteremben, így páromon és szüleimen kívül mást nem is engedek beülni (ők is nagyritkán szoktak, mert mindhármójuknak van kocsija, ha meg párommal megyünk valahova, akkor az ő kocsijával szoktunk menni). Ráadásul kisautóm van, így aki hátra beülne, akaratlanul összerugdosná be-és kiszálláskor az első ülés háttámláját. A kollégákkal nem vagyok egyikkel sem nagy barátságban, elbeszélgetek velük néha, de ennyi. Mondtam nekik a kérésükre, hogy ne haragudj, de nem. Rögtön rákérdezett mindenki, hogy ,,De miért?”, amire én azt válaszoltam, hogy mert nem szeretném és kész. De ahelyett, hogy elfogadták volna, megsértődtek mind, hogy miért vagyok képtelen egy ilyen apróságra, a kocsiban különben is azért van 5 ülőhely, hogy ennyi ember férjen el benne, én meg egyedül ülök a kocsiban. Mikor mondtam nekik, hogy szerezzék meg a jogsit és vegyenek egy autót ők is, ott a lehetőség, arra is megsértődtek. Egyébként benzinpénzt egyik se akar adni, mert szerintük az autósok nincsenek rászorulva, miután egy kocsit képesek fenntartani, nekik meg nincs pénzük erre, azért járnak tömegközlekedéssel (ezt csak mellékesen jegyzem meg, mert ha fizetnének se szeretném vinni őket). Mondtam azt is, hogy kérjenek meg mást erre, de azt mondták, hogy más se ment bele ebbe.márc. 6. 08:56
11/13 anonim 



válasza:





Tipikus számító észér dögök, amúgy feléd se néznének, de ha kell valami, egyből megtalálnak.
Ne gyötörd magad, egyrészt egyébként is: nem kötelességed másokat kiszolgálni, másrészt meg: ilyen emebreket főleg nem. Nagyon jól tetted, hogy nemet mondtál.
12/13 anonim 



válasza:





„...így páromon és szüleimen kívül mást nem is engedek beülni”
Ez mondjuk eléggé szokatlan hozzáállás amennyiben kőbe vésted, mert nem csak bunkó munkatársak vannak a világon, de te tudod. Valamiért az autó egyeseknek nem napi használati tárgy, hanem kb. intim szféra...
A munkahelyen viszont jól teszed hogy húzol egy határt, mert egy dolog egyszeri szivességet kérni és megint más ha egyértelműen ingyentaxiként akarnak kezelni.
13/13 anonim 



válasza:





Gondolom a kocsi fenntartási költségeibe (szervíz, gumi, stb.) is aktívan be akarnak szállni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!