Mennyire idegesítő számotokra, ha a kollégák egy jó része a hétvégéhez társítja a fizetett szabadságjait, megnyújtva a hétvégéket, ünnepnapokat 1-2 vagy 3-4 nap fizetett szabadsággal ?




válasza:



válasza:



válasza:



válasza:



válasza:A munka törvénykönyve szerint
"122. § (1) A szabadságot – a munkavállaló előzetes meghallgatása után – a munkáltató adja ki.
(2) A munkáltató évente hét munkanap szabadságot – a munkaviszony első három hónapját kivéve – legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. Ennek során a 121. § megfelelően irányadó. A munkavállalónak erre vonatkozó igényét legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie."
Tehát elvileg a többivel a munkáltató rendelkezik és úgy adja ki, ahogy akarja. De nálunk is rugalmas a főnökség, és előre lehet felíratkozni és tervezni a szabadságokat és a nyaralást. De azt is engedik, ha valaki 2-3 nap szabadsággokkal hosszú hétvégét csinál magának. Nyilván aki hamarabb lefoglalja, az mehet, mert a minimális létszámnak ilyenkor is meg kell lenni. Aki addig hezitált, hogy időben nem íratkozott fel, és elfogyott a szabadságra engedhető keret, akkor ő így járt, és dolgozik akkor. Ez nálunk ilyen egyszerű, és egyáltalán nem idegsítő. Örüljünk, hogy ennyi sok szabadságunk van. Amerikában tapasztaltam, hogy általában havi 1 nap Paid Vacation Days jár.
Kapcsolódó kérdések:
Karácsony közeledtével nyilván téma mindenkinél az ünnepek stb,a céges vacsorán ilyenkor nyilván mindenki erről beszél.Rólam úgymond tudják,hogy nem igazán csinálok felhajtást belőle,a családom legtöbb tagja meghalt,most is csak egy rokonommal töltöm az...
Technikusként dolgozok váltott műszakban egy Pest közeli gyárban. Volt, illetve van most egy húzós időszakunk, de enélkül is szerintem az elsőtől az utolsó emberig, aki nem odaát egy szemrebesgető műkörmös irodista, az arra hajt, hogy az ő műszakjában legyen a lehető...
Szeretné ha adnék szamokat neki mert lottokat adna fel. En meg nem akarok adni. De erőszakolja nagynehezen kinyogtem parat erre még írjak szamokat. Kötelezne rá! Én meg nem akarok. Es ezen sértődik. Az ilyen idegesitő sz.rsagait hogy kezeljem hogy hagyjon már békén...
Hanem a személyisége? Mi miatt idegesít titeket?
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




