Ilyenkor mi a megoldás munkahelyen?




válasza:



válasza:



válasza:Egykori csoportvezetőként én ha valakinek így adtam munkát hogy menjen besegíteni egy másik sorra, vagy éppen egy adott géphez azt nem csak azzal közöltem akinek kiadtam ezt a feladatot, hanem odamentem az adott helyen dolgozó kollégához és vele is közöltem személyesen hogy most kap egy kis segítséget, és osszák mg a munkát, ha esetleg nem volt még arra betanulva a kolléga akkor ezt adtam utasításba hogy kezdje el betanítani rá. Nálunk ott ez volt ilyen esetekben az eljárás, nem az asztalnál ülve utasítgattam és nem üzengettem, mert megtanultam hogy annak sosem szokott jó vége lenni. Aki meg ellent mondott akkor mentem tovább az én felettesemhez, nálunk az üzemi művezető volt, és közöltem vele hogy nem teljesítik az utasításaimat, aztán onnantól Ő vette át a további intézkedést. Volt rá példa hogy fegyelmit kapott az illető aki nem teljesítette a kérésemet, és a felső vezetőjét sem!
Jelenlegi munkahelyem egy kisebb termelő üzem, ott adminisztrációs feladatokkal foglalkozok, de ott például ha valaki mellé beraknak valakit segíteni ott inkább örülnek ennek mint ellenzik. De ott is az adott vezető ugyan ezt csinálja hogy személyesen közli az új feladatokat.
Szóval neked is azt tanácsolom hogy ha nem kellesz oda a kollégák szerint akkor egyenest szólj a vezetődnek erről, majd lerendezi.
Köszi a tanácsokat! Meg ezt az összeszedett kifejtést.
Jelenleg pont ez az asztal mellőli utasítgatás megy a vezetés részéről.
De én meg képtelen vagyok egy átgondolatlan utasítást teljesíteni, ha ilyen nagy velem szemben az ellenérzés. Ez iszonyat megalázó. De valószínűleg ügy lesz belőle, csak addig is tök kellemetlen.




válasza:



válasza:Én se. De azért önbecsülésem van. Annyi lett, amit gondoltam. Megkérdeztem, hogy kellek e oda és mikor mondták, hogy nem, eljöttem. Nem kényszer a disznótor.
Inkább az bosszant, hogy a hozzá nem értő vezetőség miatt ilyen megalázó helyzeteket kell átélni.




válasza:Kapcsolódó kérdések:
Kúlönböző osztályok pl munkaügy, könyvelés, számvitel, szakmaisok, pénztár- pénzügy, vezetés stb. Én számvitelen vagyok és egyedül a pénzügy, könyveléssel tudok normálisan együttműködni csak. Oda-vissza segítjük egymást stb. A szakmaisok vagy munkaügy és vezetés...
Főleg az a gond, hogy úgy tűnik ő is vevő lenne "erre arra" na így meg még nagyobb gáz, még a végén tényleg lesz valami ami házasságtörés lenne. Na akkor inkább elhúzok innen. Más ötlet?
Ha az alkalmazott már sír a körülmények miatt, ahogy mások is ezt tennék, hol lehet hatásos segítséget kérni, ha az igazgató is a törött kezével dolgozik?
Azt mondta az igazgató nekem korábban, hogy nem szabad megvárni, míg a problémák akkorára nőnek, mint egy nagy pukli, ami várja azt, hogy kifakadjon. Nem magyar nemzetiségű a főnököm, de magyarosan szépen megfogalmazta. Az a baj nálunk, hogy hiába fogalmazódik meg...
Nem tudok más munkahelyet keresni, ezt kéne megtartani. Az a baj, hogy aki előkészíti a munkát nekem az szarik dolgozni. És folyamatosan rám mutogat, mivel én vagyok a folyamat végén, ha valami nincs kész. Hát amikor belenéztem a számítógépbe, hogy 1-2-3 hónapokig...
Adott egy munkahely, ahová 2évvel ezelőtt jelentkezett dolgozni egy huszonéves nő. Ugyanebben az időben jelentkezett egy negyvenes nő is. Mind a ketten elkezdtek dolgozni a cégnél. A negyvenes nő a szakmában tapasztalt volt, a huszas nem. A huszonéves nő viszont...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




