Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Ütődött munkatárssal mit...

Ütődött munkatárssal mit lehet kezdeni?

Figyelt kérdés

3-an vagyunk az irodában, a harmadik egész nap zenét hallgat, elvan magában, sok vizet nem zavar. A másikuk egy 35 év körüli férfi, 3 hónapja dolgozik nálunk, nemrég járt le a próbaideje. Mostanában az az érzésem, hogy mivel fiatalabb vagyok nála (25 éves) tapasztalatlannak néz, mind a munka terén, mint úgy általában. Pl. nemrég mivel volt időm, besegítettem az ő munkájába, mondtam neki, hogy mikor még nem volt, akkor én csináltam ezt, kb. 1 órára rá csak úgy spontán megkérdezte, hogy tudom-e mit kell csinálni, mert ha nem szóljak és elmagyarázza.

Ha más, hétköznapi témáról beszélgetünk akkor is hasonló az érzésem. Azt hiszi, hogy tájékozott minden téren, de sokszor butaságokat beszél, eleinte kijavítottam, amit persze nem hitt el, így volt, hogy már bizonyítékokkal támasztottam alá az igazamat, múltkor lefojtattam vele egy olyan beszélgetést, ahol csak helyeseltem, eléggé félretájékozott dolgokat mesélt. Az is a mániája, hogy az Indexről felolvas Orbán Viktoros, Soros Györgyös szerinte vicces írásokat. Legtöbbször már elhangzott dolgokra visszakérdez, pl. mondom neki, hogy van egy jó étterem az utcánk sarkán, erre két mondattal később visszakérdez, hogy hol is van ez az étterem, milyen messze tőletek? Mindez úgy, hogy arra akartam kilyukadni, hogy milyen jó volt a felszolgálás, ott vacsoráztunk, mit ettünk, ő teljesen másfele lakik, így számára lényegtelen, hogy merre van az étterem.

Vagy ha valamilyen összetettebb dolgot mondok neki, akkor mindig visszakérdez, hogy "Várj, ezt most nem értem?" - Ezt megfigyeltem, hogy másoknál is megteszi, csak másokkal annyira nem beszélget, szóval nem én beszélek érthetetlenül.

Egyszer meséltem neki az egyik öcsémről, majd pár héttel később a másikról valamit, amin totál csodálkozott, és kérdőre vont, hogy eddig csak egy testvérem volt, pedig attól, hogy az egyikről meséltek még van egy másik öcsém is - szemmel láthatóan ledermedt azon, hogy nem csak ketten vagyunk testvérek, mert meggyőződése, hogy a vidékiek szülnek csak kettőnél több gyereket, persze pusztán a pénz miatt- ha tudná, hogy van egy húgom is...

Valóban egy vidéki városból származom, de ő is, ahhoz képest a vidéken élőkről elég rossz véleménye van.

Nincs kedvem beszélgetni sem, magamtól hozzá se szólok már, de mindig felhoz valamit, hogy mit csinálok hétvégén, voltam-e már az XY palacsintázóban és hasonlók. Mit lehet tenni?


2017. nov. 1. 15:01
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
64%

Figyelmen kívül hagyni, ha szól, ha nem.

Nem ér annyit!

2017. nov. 1. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Beszerezni egy nagyon nagy, nagyon feltűnő, nagyon jól szigetelő fejhallgatót, és hordani akkor is, ha nm hallgatsz semmit éppen.

Nálam bevált, bár nekem csak annyi problémám volt egy munkatárssal, hogy nyolc órából tizennyolcat is képes volt megállás nélkül végigbeszélni úgy, hogy a saját gondolataim sem hallottam.

2017. nov. 1. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
Ilyennel is ültem egy irodában, szerencsére átültettek. :) A folyton beszélő valóban rosszabb, én a felmondáson gondolkodtam, de ez a mostani is kemény dió.
2017. nov. 1. 15:49
 4/11 anonim ***** válasza:
55%
Te vagy túlérzékeny. Ezért felmondani?? Elolvastam ezt a hosszadalmas sirámot a semmiről ,de semmi valós problémát nem látok a kollégádban ,amit rutinból minimális kommunikációs érzékkel ne lehetne kezelni. Szóval lehet hogy te sem vagy ám 100as.
2017. nov. 1. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

Ezért??? :) Nem, ezért eszem ágában sem lenne felmondani. Amikor olyan ült velem szemben, aki álló nap Pofázott a semmiről, na akkor igen, elgondolkodtam rajta.

Viszont, ha szerinted minimális kommunikációs érzékkel lehet ezt kezelni, akkor Te hogyan kezelnéd, írnál egy példát? Szinte semmiben nem értek vele egyet. Mondjuk mikor épp arról mesél, hogy milyen hülyeség, hogy a nők otthon maradhatnak 3 évet a gyerekükkel, mert a húga is visszament fél év után dolgozni, mert nem naplópó , erre én - tegyük fel te - elmesélem neki, hogy az unokatesóm férje elég jól keres, otthon maradt végig a 2 éves kislányával, amikor megszületett a másik, jelenleg egy éves kislánya, akivel szeretné kihasználni a 3 évet, hogy addig is a gyerekeivel legyen, hisz gyorsan elszáll a gyerekkor, ettől függetlenül szerette a munkáját és vissza is fog menni dolgozni, egyetemi végzettséggel rendelkezik. Erre ő rávágja, hogy "ilyenek a vidékiek, azzal áltatják magukat, hogy azért maradnak otthon, mert maguknak szülték a gyereket, pedig ha a bölcsődében van, akkor is az övék marad, csak nem akarnak dolgozni". Na erre mit mondanál? Hogyan kezelnéd? Kíváncsi vagyok!

2017. nov. 1. 16:50
 6/11 anonim ***** válasza:
100%
Eleve nem reagálnék és nem traktálnám a családi viszonyaimmal.Így kezelném.Minek vitába szállni olyan dolgokban egy munkahelyen ami nem a munkához kapcsolódik ? Ha munka miatt kell kommunikálni akkor rövid és lényegretörő mondatokkal vázolnám a helyzetet, utasításokat kérdéseket. Nem csacsognék arról, hol vacsoráztam meg mi a politikai nézetem, hány testvérem van annak hány gyereke van az meddig járt bölcsibe stb ,mert ez munkahely nem kocsma meg haveri brancs. Ha ő kezdi a mondókát magában,akkor is figyelmen kívül hagynám, csinálnám a dolgom. Ha kifejezetten kérdést szegez hozzám ,akkor kitérnék ,hogy nem érek rá ,nem figyelek mert dolgozom.
2017. nov. 1. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%

Úgy látom hogy a munkatársaddal az egyetlen igazi baj (az írásod alapján) az, hogy nagyon erőlteti a saját véleményét, teljesen tényként adja el a szubjektív nézeteit, és az ilyen ember soha nem képes beismerni, ha pl. neki nincs igaza. Ez irritáló lehet.

Nekem is volt ilyen munkatársam, és én érvekkel kezeltem a helyzetet. Ha elmondott valami hasonlót mint neked (a gyerektartással kapcsolatban), én elmondtam hogy én hogy látom, felvázoltam neki, és ő erre csak annyit mondott, hogy "te hülye vagy". Az ilyesmivel meg már abszolút nem kell foglalkozni, igaz? :) Idővel abbahagyta, sőt, a sok érvelésem miatt le is állt az okoskodásokkal.

2017. nov. 1. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

Mindig ő hoz fel egy témát, ahogy az utolsó írja, előadja a saját véleményét, ha rajtam múlna én ellennék magamban egész nap. A családomról lehet, hogy valóban nem kellene beszélnem, csak úgy gondoltam, hogyha ellenpéldaként közeli hozzátartozókat hozok fel, akkor az meggyőző lehet számára, de persze tévedtem. Hallgatni azt, hogy hülyeségeket beszél elég fárasztó. Pár napja reggel is mentem be és rögtön azzal kezdte, hogy felolvasott egy cikket az Indexről, valami Orbán Viktor paródia lehetett, de közben kimentem a mosdóba.

De például bent szoktunk enni az irodában, mert kicsi a konyha, akkor is folyton beszélgetni akar, akkor mégse mondhatom neki azt, hogy dolgoznom kell. Inkább a telefonomat szoktam nyomkodni, vagy netezek ebéd közben, de nem nagyon esik le neki a dolog. Ilyenkor kérdezgetett már arról is, hogy a barátom mivel foglalkozik, hol dolgozik, mire válaszoltam neki, hogy informatikus és hobbi szinten tanít délutánonként. Erre megint azzal jött, hogy "Várj, ezt most nem értem, hogy van ideje tanítani?" Mondtam neki, hogy rugalmas a főállású munkaideje. Erre olyanokat kérdezett, hogy mi a végzettsége, meg hogy taníthat ha informatikus. Mondtam neki, hogy a két Bsc után megcsinált egy Msc mérnöktanárt, amivel taníthat. Erre teljesen olyan reakciója volt, mint aki nem hiszi el, hogy munka mellett tanít, vagy azt nem hiszi el, hogy rugalmas a munkaideje, vagy azt nm hiszi el, hogy informatikus, mindenképp kételkedő hangnemben válaszolt, majd olyan keresztkérdéseket tett fel, hogy milyen programnyelvet tanult. HONNAN TUDJAM? Ne én tanultam... ezt mondtam neki is, erre azt mondta, hogy ez érdekes, hogy nem tudom, biztos ezzel foglalkozik-e. A fő problémám az, hogy bármit mond, az úgy van, bármit kérdez, általában az arra kapott választ meg akarja kérdőjelezni, meg akarja hazudtolni a beszélgetőpartnerét - legalább is ezt az érzést kelti.

2017. nov. 1. 17:20
 9/11 anonim ***** válasza:
100%

Pontosan ezért nem kell neki válaszolni. De te jó alany vagy neki ,mert nyugodtan faggathat és húzhatja az agyad,mindenre reagálsz. Miért kell válaszolni ha minden kérdése arra irányul hogy meghazudtoljon vagy behúzzon a csőbe még egy kérdéssel? Ne válaszolj! Mond hogy nem tartozik rád .Megsértődik ? Kit érdekel?


Vagy kérdezz vissza hogy miért kérdezed ,mi a célod ezzel a kérdéssel? Tedd a hülyét ,de semmi infot ne adj ki. A monológjaira meg ne reagálj .Majd abbahagyja ,de amíg 'eteted a trollt 'addig játssza az olcsó játékait.

2017. nov. 1. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
Ok, igazad van, kipróbálom. Ha belegondolok a másik munkatársam is max. rámosolyog vagy 1-2 szóban válaszol egy "aha igen"-t vagy valami hasonlót, majd felveszi a fejhallgatóját.
2017. nov. 1. 17:37
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!