Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mindenhol megszokott, hogy...

Mindenhol megszokott, hogy kutyaként kezelik az embert 5-700 forintos órabér mellett?

Figyelt kérdés

Minimálbérért dolgoztam eddig iskola mellett egy gyakorlati helyen, nemrég felmondtam és diákmunka iskolaszövetkezet jelentkezett telefonon, hogy ahova jelentkeztem dolgozni, oda náluk kell, hogy tag legyek, ők a közvetítők. Oké, már aznap ajánlottak is egy ideiglenes melót, mondtam, hogy rendben, elvállalom. Bementem regisztrálni másnap a szövetkezetbe, láttam, hogy vonnak le valami díjat a fizetésből majd, 1000 forintot. Oké. Mondja a csaj, hogy na, akkor lenne meló 3 napig az X helyen. De mondom Y-t mondtál a telefonba, X a város másik végében van.. Tagadta, hogy azt mondta, mindenesetre elvállaltam ott is a munkát. Kimentem a helyre, persze amúgy 600 forintos nettó órabérért egész nap pakolni 20 perc szünettel 6 órában, telefont nem használhatsz, illetve nem szólnak, ha lejárt a munkaidő, ékszereket, órát le kell venni, így nem is tudod, hogy vége van-e a napnak, viszont, ha 1 perccel korábban is végzel, már vonják le. Mindegy, bementem, mondtam, hogy ki vagyok, ki küldött és miért jöttem. Első 2 mondat kioktatás volt, "Nem aha, hanem igen". Így kezdték. Meglepődtem. Még be sem mutatkoztak jóformán és már lealacsonyítanak, pedig nem egy 3 diplomás emberrel beszélgettem. Aztán közlik ott helyben, hogy vegyem fel a pólót, illetve, hogy mivel elsőre jöttem, nem kapok fizetést. Ja.. Mondom erről nem volt szó. "Ha nem tetszik, akkor lehet menni." Hát, én eljöttem. Az iskolaszövetkezet sem tájékoztatott semmiről, hanem ott helyben szólnak, hogy amúgy nem kapok fizetést, illetve még ugye majd vonnak is le tőlem 1000 forintot a szövetkezet.

Most nagyon meglepődtem, az eddigi munkahelyeim normálisak voltak, persze volt mindenhol idétlen ember, de ez.. Megszokott?


2017. dec. 7. 11:53
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
14%

" ha 1 perccel korábban is végzel, már vonják le. "


Ezzel egyetértek, a munkaidőt le kell dolgozni.

2017. dec. 7. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:
Így van, te is egy értelmes ember vagy! Megfogtad a lényeget.
2017. dec. 7. 11:56
 3/13 anonim ***** válasza:
60%
nem mindenhol ilyen rossz a dolog, nem kell félni :)
2017. dec. 7. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
67%

Nem. 630 Ft -os oraberert dolgozok kiegeszitos utletben (taska, ekszer, sal stb) , es a fonokom aranyembert. Minden evben kapunk mikulasra, husvetra kis csokit, karacsonyra kisebb penz osszeget, szulinapra/ nevnapra viragot.

Emelett ajandekozzuk egymast a mindennapokban, pl a piacon meglatok szep, friss almat, veszek neki par darabot, mert tudom, hogy szereti. Ez vissza fele is mukodik.

Nem ismertem ot, mielott nala kedztem dolgozni, csak kialakult a jo viszony. Bulizni is voltunk mar egyutt. :D

Nem mindenki tirpak cserepedeny. Teny, hogy sok van beloluk , de nem minden fonok az!

2017. dec. 7. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
91%

Voltam évekig diákmunkán, a 90-es évek végétől. Általában irodai munkát kerestem, adatrögzítést, de volt 1-2 igénytelenebb is.

Velem nagyrészt úgy beszéltek mint egy rakás szrral. Amikor látták, hogy normálisan dolgozom és hajtok, akkor kezdtek ők is visszavenni.

Volt olyan hely, ahol cd borítókat kellett fényképezni valami gép segítségével...vagy már nem is tudom. A Kálvin téren volt egy lakás, oda kellett menni. Egy iszonyat hlye szőke kis ribi volt a csoportvezető, és mivel világos felsőbe mentem ezért rám terített valami koszos fekete rongyot... amikor bénán csináltam vmit akkor látványosan kivonult a szobából és kint járkált, h lenyugodjon...a mostani eszemmel a fejébe húznám a fekete rongyot és rávágnám az ajtót, de akkor béna 17 éves voltam.

A másik rossz élmény egy pesti nyomdában volt, irtó bunkó emberek voltak, tök nagy zaj, nem lehetett leülni 3 percre, a 12 órában 1 pihenő volt, kb fél óra. A szombatot kibírtam de vasárnap már nem mentem be.

A diákokat sok helyen úgy kezelik mint a kutyákat, talán ma már ez nem annyira igaz, de 15 éve még simán ez volt a trend.

2017. dec. 7. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:
Csak az a fura, hogy tudják, hogy sz4rért-hugyért dolgozunk és ennyi tekintettel sincsenek az emberre, hogy legalább ember számba vegyék. Pedig én még diák vagyok ugyan, bár 21 éves és nem egy kis darab, de mégsem érdekli az 50 év körüli csoportvezető nőt, egy hülyegyerekként kezelt.
2017. dec. 7. 12:59
 7/13 anonim ***** válasza:
83%
ilyen az élet, sok köcsög ember van aki a saját hülyeségét az alatta lévőkön vezeti le... Nálam egész normálisak a főnökök.
2017. dec. 7. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
41%
Én 3500-ért dolgozok.
2017. dec. 7. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:

Ha valaki agresszív környezetben nö fel, maga is agresszív lesz.


Ha valaki kedves környezetben nö fel, maga is kedves lesz.


Ha azt érzed egy személy kutyaként bánik veled, tudd vele is úgy bántak.


Az agressziv környezetben nevelkedőt, inkább elhanyagolt, szeretetlen környezetre egy reakció. Velük van tele a börtön.


De van módszer, hogy magad mellé állítsd az ilyeneket, csak meghunyászkodás helyett tükrözd a viselkedésüket.

2017. dec. 7. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
Nálunk elég normálisan kezelik ökett elég sokan vissza is élnek vele.
2017. dec. 7. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!