Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Hogyan érjem el, hogy a...

Hogyan érjem el, hogy a munkatársaim ne kislányként kezeljenek?

Figyelt kérdés

Korábban, mikor 22 évesen dolgoztam egy cégnél hasonló problémám volt, volt egy idősebb nő, aki folyton kislányomnak szólított, kislányként emlegetett. Után egy olyan céghez kerültem, ahol a kollégáim fiatalabbak, 30 év körüliek voltak, így itt semmilyen hátrányom nem származott abból, hogy fiatal vagyok. Pár hete azonban egy új helyen kezdtem, a kollégák 40 felett vannak, eddig is éreztették a hozzáállásukból, hogy én ugyan még fiatal vagyok - nem tudok semmit - , ma viszont ki is mondta az egyik kolléga: a kisleányt keresem, nincs itt? - azaz engem. Kicsit később ott ültem mellette, és mondta egy másik kollégának: a kisleánnyal nemsokára végzünk...

Ekkor megkérdeztem tőle, hogy mégis miért hív kisleánynak, hisz kollégák vagyunk, mire az volt a válasza, hogy még a gyerekei is öregebbek nálam, így neki én kislány vagyok. Persze leesett neki, hogy nem kéne, így ezután ha megszólított vagy megemlített a nevem elé tett egy "kis" jelzőt pl. kis Anna.

Jelenleg már 25 éves vagyok, lehet, hogy hozzá képest kislányt, de én sem szólítom őt néninek vagy öreganyámnak, ahogy nem teszem a neve elé sem azt, hogy öreg/idős/vén Juli. Míg neki van egy érettségije, esetleg valamilyen OKJ-s végzettsége, addig nekem diplomám.

Mégis mit tehetnék? A legfőbb gondom, hogy valójában bármit csinálok, hiába öltözöm nőiesen, hiába sminkelem magam, alacsony vagyok (162 cm) és az arcom kb. 18 évesnek néz ki - a boltban még nem volt olyan, hogy ne kérték volna el a személyimet, ha olyan dolgot vettem.


Ennek ellenére nem vagyok már kislány, rég nem a szüleimmel lakom, hanem a párommal, saját háztartást vezetek, nagyon rosszul esik, hogy így kezelnek. Mégis mit tudnék tenni azon kívül, hogy keresek egy olyan munkahelyet, ahol az átlagéletkor nem 50?


2018. jan. 10. 19:41
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Ha kislánynak szólítanak, akkor X néni/bácsiként szólítsd öket - akkor észreveszik magukat.
2018. jan. 10. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Gondoltam rá, csak 2 hét után az új munkahelyen ezt egy kicsit keménynek érezném olyanokkal szemben, akik 30 éve ott dolgoznak. Talán nem is kéne sokáig mennem. Esetleg jobb ötlet?
2018. jan. 10. 19:55
 3/10 anonim ***** válasza:
66%
Szólítsd tésasszonynak. Öreganyámnak. Csak hogy érezze a törődést.
2018. jan. 10. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
0%

Ennyire érzékenyen érint, hogy valaki kislánynak szólít?


Diplomával azért tudhatnád, hogy a kislánynak szólítás és a kislányként kezelés között van különbség.

2018. jan. 10. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Nyilván a kislányként kezelés alatt nem azt értettem, hogy kislánynak szólítanak, egy ráadás. De hogy értsd: már az első napokban is bármit mondtam, azt megkérdőjelezték, míg be nem bizonyítottam az igazamat - akár olyan dolgokat is, hogy mi áll egy levélben. Beleokoskodnak mindenbe, pl. a főnököm mikor odajött megmutogatni a gépen, hogy mi merre van, akkor is odajöttek okoskodni, kontárkodni. Azt is meg akarták mondani, hogy hányra járjak dolgozni, főzzek otthon másnapra ebédet, mert én mg fiatal vagyok és idővel, ha lesz annyi tapasztalatom, mint nekik rájövök, hogy igazuk van.
2018. jan. 10. 20:22
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Vannak,akik azt hiszik azért mert idősebbek,okosabbak is pedig ez nem így van.Meg szerintem sem jó hogy kislánynak szólítanak,mert van rendes neved is.Viszont ha szeretnek téged,nincs nagy baj
2018. jan. 10. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem adj nekik egy kis időt, lehet, hogy csak annyira új nekik, hogy fiatal kollégájuk van, hogy teljes izgalomban vannak emiatt. Lehet, hogy ha azt látják, hogy tudod a dolgod és rendesen végzed a munkád, akkor nem okoskodnak tovább. Ez ilyen ösztönös dolog, hogy a fiatalabbat igyekeznek tanítani, terelgetni, ami okoskodásnak tűnhet, ha tényleg érted a dolgod. Nem hiszem, hogy rossz szándék lenne a viselkedésük hátterében. Egyelőre azt teheted, hogy vársz, hátha lecseng az újdonság varázsa, vagy határozottan (de nem bunkón) megmondod, hogy "ne haragudj, de nagyon zavar, hogy kislánynak szólítasz, Éva a nevem", vagy "köszönöm a tanácsokat, de egyedül is el tudom végezni a munkám".
2018. jan. 10. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
15%
Nem lehet tenni semmit már 30 felettiek is nagyon le vanak maradva.Elfelejtik hogy, mi generácionk már 14 évesen fel nönek a gyerekek mert sokal több informáciot kapnak a világrol.Nekik meg magyar élet maratt nem látnak rá a világra.
2018. jan. 11. 07:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
0%
Igen. Mert érettebb fejjel az információ áradat nem tudott hasznosulni, míg te most sem tudsz különséget tenni szutyok és értékes honlapok között ;)
2018. jan. 11. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Nem tudja hasznositani mert már van egy kialakult személyisége marad a régi bevált dolgoknál.Pl sokkan csak közöségi oldalakat néznek és recepteket cserélgetnek rajta.Én is tapasztaltam ezt de már a 30 éveseknél meg ma már nincsenek munkahelyek ahol nem változtatnának állandoan.Ki van nagyobb elönyben akki láttot 4 munkahelyet vagy aki egy helyen dolgozott le az életét úgyanazokal az emberekel.De munkáltatok semm alkalmazkodnak pedig a mai világra ez a jelemzö.
2018. jan. 11. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!