Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Rossz döntéseket hoztam?

Rossz döntéseket hoztam?

Figyelt kérdés
Még elég fiatal vagyok, nemrég suliba jártam még, de bizonyos, általam abszolút kezelhetetlen és megoldhatatlan okokból kimaradtam a gimiből. Erre akkoriban nem fektettem akkora hangsúlyt, mert nem voltak terveim, nem volt jövőképem, tehát nem éreztem, hogy az érettségi hiánya okoz majd gondot. A helyzet most is ugyanez. Halvány fogalmam sincs arról, hogy mit szeretnék csinálni, hogy miben tudnék eredményes lenni és közben szívesen is tölteném azért vele az időm. Egyszerűbb dolgokon szoktam gondolkodni, de egyelőre tanácstalan vagyok. Apámmal éltem majd a páromhoz költöztem. Úgy terveztem kipróbálok néhány egyszerűbb munkát, leginkább konyhára szerettem volna menni (abból kiindulva, hogy főzni szeretek). Először eladó lettem egy pékségben. Mindenki kedves volt a főnököt kivéve, forgalmas hely volt és már az elején kezdtem észrevenni, hogy mikor tényleg nagy a forgalom és egyszerre sok embert kell kiszolgálni, akkor elönt a félelem és legszívesebben menekülnék. Minimálbéres állás volt két műszakkal, az egyik műszak kényelmes, a másik viszont ráment volna arra, hogy azon a héten hiába élek egy fedél alatt a párommal, nem találkozunk, nem alszunk együtt. Nagyon megijedtem és a beosztás miatt még úgysem akartam, szóval felmondtam. Bekerültem egy pizzériába. A főnök rendes volt, mindenki más egy gyökér. Fizetés korrekt, beosztás viszonylag rugalmas, lakhelytől két percre, úgy éreztem ennél jobb sosem lesz. Konyhán lenni eleve stresszes, ami itt is megviselt, de a többiek erre rápakolták a piszkálást, kinéztek, azt hitték lopok, sértegettek, nem voltak kedvesek. Az ez okozta stressz fizikailag kezdett tönkretenni és mikor annyira rosszul lettem, hogy nem tudtam bemenni ki is rúgtak. A harmadik helyem egy látványkonyha volt, nem akartam menni, de egy ismerősöm dolgozott ott, és kikönyörögte, mert emberhiány volt, azt ígérte jó lesz. Ott tapasztaltam a legnagyobb stresszt, amit az ilyen munkák okozni tudnak és az esti legnagyobb forgalomban szó szerint sírva mentem ki az üzletből második nap. Jelentkeztem takarítani, de ott átvertek gyakorlatilag. Most nincs munkám és nagyon félek, egyrészt mert nem tudom mihez kezdjek, hogy tanuljak-e ki egy szakmát és ha igen, akkor mit, másrészt teljesen életképtelennek érzem magam, aki nem képes ezekkel a dolgokkal megbirkózni, és most még eltartott is vagyok így munka hiányában. Sokat kattogok azon, hogy rossz döntés volt nem lenyelni a félelmem ezeken a helyeken és hogy rossz döntéseket hoztam. Nem vagyunk annyira megszorulva, hogy rajtam múljon a vacsora, de mégis ez így megalázó és nem tudom mennyi időt szabad beleölnöm ebbe az állapotba, hogy rájöjjek, mit is akarok. Mit gondoltok?

2019. jún. 1. 17:20
 1/5 anonim ***** válasza:
59%
Azzal biztos, hogy ömlesztve , tagolás nélkül ideb-tál egy ekkora szöveget.
2019. jún. 1. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
:(
2019. jún. 1. 17:29
 3/5 anonim ***** válasza:
64%
Az a bajod hogy könnyen megfutamodsz. Normális végezettség hiányában ennél jobbat nem fogsz kapni.
2019. jún. 1. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%

Na, jól (első vagyok) elolvastam.

Hát én meg pont szakács vagyok.


Azt nem tudom rossz döntéseket hoztál e, mert ahhoz sokkal mélyebben kéne is merni az adott helyzetet, ezen kívül egy rossznak tűnő döntés pár hónap múlva életed legjobb döntésévé válhat, szóval ezt senki nem tudja előre.


Az viszont biztos, hogy szerintem a vendéglátást inkább zárd ki a terveidből. Én rengeteg embert ismertem aki megpróbálkozott vele, igazán kevesek bírják és tudják kezelni, még aki ezt tanulta, azokból is 80%-a nem marad a szakmában.

Ha megerőszakolod magad, hogy tovább bírd valahol, az mire jó?

1 életed van, ne megalázva, stresszben , boldogtalanul éld le.

2019. jún. 1. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
63%
Egy PIACKÉPES szakmát,mindenképp érdemes kitanulnod.Az érettségi csak akkor ér valamit,ha továbbtanulsz(érettségivel vagyok segédmunkás).A szorongásoddal keress fel egy szakembert(pszichológust,nem pszichiátert).Rossz döntéseket hoztál?Talán igen,talán nem.Elmúlt,az időt úgysem tudod visszatekerni,akkor nem tök mindegy?Munkahelyed MINDIG lehet másik,életed/egészséged csak EGY van.
2019. jún. 1. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!