Hogyan tovább? Tanácstalan vagyok.

Rövid bevezető: Az általános iskola elég megterhelő volt számomra, elég gyakran bántottak a külsőmet illetően(duci voltam,igen),így ennek hatására nagyon vártam hogy véget érjen és elkezdődjön a gimnázium. 9re sikerült lefogynom,csinosan öltözködtem,sok visszajelzést kaptam miszerint fejlődtem rengeteget,és én is elkezdtem szépnek látni magam, úgymond elkezdtem népszerű lánynak számítani.

Az új kezdet gondolata pozitivitással töltött el, szerettem volna kiteljesedni.

Eleinte mindent rendben ment, az osztálytàrsaimmal nagyon jól kijöttünk, kedvesek voltak velem, rendkívül felszabadultan éreztem magam,persze ez nem tartott sokáig. Elkezdődött számomra a ,,földi pokol'' iskola néven. Kipécéztek ekkor meg azért,mert csendes vagyok, ,,tanárok kedvence'',tehàt figyelek az óràn és törekszem a maximumot nyújtani,emellett értem el 1-2 sikert ahol én kerültem ,,,,rivaldafénybe'''' helyettük,ami nagyon szúrta a szemüket. Októbertől kezdődően folyamatosan elég durván bántottak (lelkileg), addig fajult az egész míg olyanokat nem kaptam hogy akasszam fel magam,mindenki utàl,vàgnám fel az ereim és hasonló bátorító dolgok. Napi szinten sírtam,mindenért engem kezdtek el utálni, (tömörre leszűkítve,pedig volna mit mesélnem),szóltam az ofőnek is aki ahelyett hogy segített volna, engem is megbüntetett az osztállyal együtt. Iszonyatosan éreztem magam minden egyes nap. Egyetlen szerencsém hogy nagyon jó szüleim vannak,akik elvittek abból az iskolából. Békében minden cirkusz nélkül leléptem.

Újabb kezdett,újabb remények. Mint kiderült, úgy vàrtak engem az új suliban mint valami öntelt libát, fogalmam sincs honnan szedték ezt de ez lett az első benyomásuk rólam.

Ennek ellenére mikor az első pár napomat ott töltöttem minden rendben volt, majdnem mindenki barátkozott velem, nagyon jól esett. Kis idő elteltével ez alábbhagyott, màr senki sem jött oda hozzám,próbáltam én beszélgetést kezdeményezni amit általában fogadtak is,viszont engem sosem kerestek. Làthatatlannak éreztem magam, reméltem hogy idén(10ben) esetleg lesz valami változás de úgy látom hogy abszolút semmi hiába is kapálózom, persze itt nem az a lelki terror megy mint az előző iskolámban, itt nem bànt senki,szimplán levegőnek néznek,ami valljuk be szintén nem egy kellemes érzés. Mások beszélgetnek egymással,míg én többnyire csak ülök a padban és nézek ki a fejemből,olykor telefonozok. Nem szívesen jàrok ide sem csak nem akarom ezzel idegesíteni a szüleimet és a körülöttem élőket, viszont azt mondták anyumék ha esetleg itt sem tetszene akkor ismét vàlthatok sulit,de nem tudom hogy volna-e értelme? Megint új hely, új szokások,s lehet semmi sem változna pozitív irányba. Azonban a másik oldalt nézve meg mégiscsak van még bőven 12 végéig, nem kellene teljes magányban töltenem az előttem álló éveimet, főként hogy az iskolában töltöm el az életem nagyrészét jelenlegi állásban. Annyira tanácstalan,elkeseredett vagyok.

Köszönöm szépen ha időt szánt valaki arra hogy elolvassa, esetleg tud valami okosat mondani:)16/L