Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Bunkóság lenne ezt megkérdezni...

Bunkóság lenne ezt megkérdezni a többiektől és megkérni a tanárt?

Figyelt kérdés

11.es vagyok és idén megszűnt az olasz oktatása a sulimban. Már 9-10.ben is rebesgették, hogy megszűnik, mert csak 1 tanár volt, óraadó és már ő sem szívesen vállalta a tanítást. A csoportban nem voltunk sokan, kétféle lehetőséget kaptunk: akik akartak átmehettek németre, vagy lehetett igényelni a további olasz tanulást. Ez utóbbi lehetőséggel csak én éltem. A többiek inkább elmentek magántanárhoz olaszból és alibiből bejárnak németre.

Engem beolvasztottak egy másik iskola csoportjába.

Hozzájuk képest le voltam maradva (mi 10. végén értünk el az 1. tk végére, ott már a 2. tk 2. felét vették), így eléggé beijedve mentem oda, hogy hú ott majd én leszek a legbénább. Egyébként én is jártam különtanárhoz 9-10.ben, ő próbált megnyugtatni, hogy nem lesz baj, fel tudom venni majd a tempót.

Viszont ez a csoport korán sem olyan volt amilyennek képzeltem. Eleve 5-7en vagyunk egy órán (azt hittem többen leszünk), papíron 16 vagyunk de sokan ellógják). Ebből egy lány külön dolgozik órán, mert nyelvvizsgára készül. Az első óra után a tanár odahívott magához és közölte, hogy szerinte az én tudásom magasan a többieké felett van. Gondolom erre rácáfoltam az idők során, mert azért kiütköztek a hiányosságaim, de az igaz lehet, hogy az én hozzáállásom a "legjobb". Ezt úgy értem, hogy órán csak én vagyok aktív, én jelentkezek, oldom meg a feladatokat, még akkor is, ha nem vagyok 100 százalék a megoldásban, próbálkozom. A többiek csak akkor szólalnak meg, ha a tanár külön felszólítja őket. Akkor felolvassák a feladatot, de meg nem igazán oldják, inkább megvárják, míg a tanár megmondja a megoldást. Ha a tanár feltesz egy kérdést mindig kínos csend van, végül én próbálok válaszolni. Ilyenkor nem tudom, hogy csak azért nem mondanak semmit, mert nem akarnak, vagy tényleg nem tudják a választ.

Ebben a félévben nem jártam különtanárhoz, de második félévtől újra tud vállalni, úgyhogy kérte, hogy szedjem össze mik maradtak ki nekem. Elég hosszú lista lett, amin a tanár is csodálkozott, azt mondta szerinte nem reális, hogy, ilyen nyelvtanokat vehettek.

És valóban én is kételkedni kezdtem, hogy vajon a többiek mit is tudnak, amit én nem, mert szerintem nem tudnak többet nálam, legalábbis az órák alapján.

Az iskolai tanár mondta, hogy hamarosan befejezzük a 2. tk-et, ezután már csak gyakorló feladatok vannak. Igazából nem tudom a tanár pontosan mit tervez a második félévre, de én arra gondoltam, hogy megkérdezem, hogy ők tényleg vették-e a könyv első felében lévő nyelvtanokat (tavaly állítólag egy másik tanár tanította őket) és értik-e azokat, mert akkor átvehetnénk őket újra.

Nem tudom, ez bunkóság lenne? Mert nyilván én csak "vendég" vagyok abban a suliban, nem én akarom megmondani mi legyen, csak az a benyomásom, hogy a többieket nem igazán érdekli ez az egész és nekik tök mindegy lenne mit vennénk.



2020. jan. 7. 22:23
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ha a többiek normálisak, simán megkerdezheted őket

Mi is volt, hogy valami ugrottunk/csak épphogy, említés szintjén vettük franciabol.


Ha a többiek belemennek, akkor esetleg egy ottani diák kérje meg a tanárt, az tényleg jobban néz ki 😃

2020. jan. 7. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem nyugodtan kérd meg. Egyáltalán nem bunkóság.
2020. jan. 7. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem a tanárral kellene ezt megbeszélni.
2020. jan. 8. 05:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
Nem bunkóság. Egyébként megeshet, hogy hiába tartanak előrébb a könyvben, lehet hogy átugrottak néhány leckét, amit majd csak később fognak venni. Ez lehet a nyelvtannal is.
2020. jan. 8. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Miért lenne b.nkóság? Érdeklődést mutatna a kérdésed, plusz látja a tanár is, hogy aktív vagy, szóval pont, hogy pozitívan venné ki magát.
2020. jan. 8. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!