Miért nem vagyok normális?

Sziasztok! Kissé furcsa történetet fogok leírni, köszi ha elolvasod. Szóval én egy zárkózott gyermek vagyok, aki nehezen enged magához embereket, mert nem akarom, hogy megbántsanak. Tudom, hogy mitől van ez, tudom hogy nem normális, nagyon sokat küzdök ezzel. Tehát a legtöbben nem ismernek igazán még sok idő után sem és nem is tudják, hogy mennyire fontosak nekem, mekkora hatással vannak rám, mennyire fel nézek rájuk. És így volt ez a gimis osztályfőnökömmel is, már több mint egy éve elballagtam, azóta vissza se mentem az iskolába, mert nem tudom rávenni magamat. Annyira hiányzik az életemből, 4 évig ott volt nekem, igaz nem volt annyira szoros viszony köztünk, másokkal sokkal jobban volt. Sosem mondta pl. Hogy büszke rám, mint másoknak, vagy ehhez hasonló, úgyhogy tudom, hogy őt nem nagyon hathatta meg, hogy elballagtam. De akkor is olyan jó volt hogy volt kire felnéznem egy bizonyos téren, és olyan, mintha elvesztettem volna az életem egy részét. És ez más dolgokkal felerősödve, sok régi meghatározó dolog gyengülése, csupa új idegen dolgokkal.. Mintha nem lennék önmagam és habár vannak hozzám közelállók, de mégis egyedül érzem magam és úgy érzem nincs senkim, és elfáradtam ebben. Nem mutatom ezt ki, csak keveseknek de úgy érzem szükségem lenne valakire/valamire aki ezeket a hiányokat pótolni tudná. Valakinek valami tipp? (pszichiátrián kívül)