Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Hogy érjem el az osztálytársam...

Hogy érjem el az osztálytársam? Vagy most akkor inkább csináljam meg egyedül a közös feladatot?

Figyelt kérdés

Holnapra kéne közös ppt-t csinálnunk, de szerintem ő nem tud róla, mert nem volt bent azon az órán. Osztálycsoportban egy hete nem nézte az üzeneteket, lehet hogy neki is tudja, hogy velem kéne közösen csinálni. Messengeren írtam neki, de azóta se látta,nem is volt fent. Online órákon sincs sokszor mostanában, pedig tökre nem jellemző rá, hogy hiányozna, szóval szerintem valami baj van. Még Discordon is próbáltam elérni, de szerintem azóta nem használja, amióta minden tanár Meeten tart órát.

És most nem tudom elérni, telefonszámot nem tudok. Holnapi órára viszont meg kellene csinálni a közös feladatot. Nem arról van szó, megcsinálom nélküle is, akár még mondhatjuk azt is, hogy együtt csináltuk, tényleg nem gond, sokszor segítettünk egymásnak dogákban így online (főképp ő segített nekem), szóval még csak azt sem gondolnám, hogy "helyette csinálom", mert technikailag ez fordítva is megtörtént korábban. Csak ha mondjuk már neki megvan, akkor egyeztethetnénk, hogy ne ott derüljön ki, hogy külön-külön csináltunk valamit. Meg ne kezdjünk el egyszerre prezentálni két külön ppt-t. Mondjuk a téma ugyan az, szóval legalább az nem gond.


Viszont mi legyen így, hogy nem tudom elérni?


2021. ápr. 28. 08:21
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

Csináld meg egyedül, ne várj rá mert sosem fejezed be a ppt-t.


A tanárnak meg mondd meg, hogy cseszi nézni az üzenetet, hiába írtál neki óra után hogy van feladat.

2021. ápr. 28. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem csináld meg, abból baj nem lesz, ha duplán csináljátok, viszont ha egyikőtök sem csinál, akkor baj van.
2021. ápr. 28. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

Próbáltam körbe kérdezni, de állítólag senki nem tudja elérni az osztályból.... :/


Mindenesetre ha egyedül csinálom, akkor sem fogom azt mondani, hogy egyedül csináltam, lévén eddig ő többször segített nekem eddig, csak na... Jó lenne tudni, hogy mi van most :D

2021. ápr. 28. 08:31
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Igen, akkor semmiképpen ne mondd, hogy te csináltad, főleg ha esetleg nem is megy iskolába, akkor legalább van ppt.
2021. ápr. 28. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%
eselteg az osztalyfonoknek szolhatnal, hogy nem tudod elerni xyt, lehet valami gaz van otthon. de addig is egyedul csinald meg a feladatot
2021. ápr. 28. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%
Esetleg a szüleit nem tud elérni fb-on keresztül? Illetve mivel esélyes, hogy valami gond van, ha normális az ofő, érdemes lenne szólni neki, nála a szülők elérhetőségei is megvannak, rá tud kérdezni, mi a gond (esetleg betegek, lementek a nyaralóba és nincs internet (nálunk van ilyen, kiköltöztek a nyaralóba, és azóta azért nem jön online órára, mert ott gyenge a net...) vagy egyszerűen lustul).
2021. ápr. 28. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Ami azt illeti beszéltem már az ofővel is, és azt mondta, hogy ő sem érte el e-mailben. Meg azt is mondta, hogy nem volt panasz az órákat tartó tanárok részéről, szóval vagy nem létszámoztak azok, akik tartanak órát, vagy ott volt az illető és csak közben lépett ki valamiért.
2021. ápr. 28. 08:49
 8/11 A kérdező kommentje:

Nem ismerem a szüleit, illetve amit tudok a szüleiről, az annyi, hogy nem igazán foglalkoznak az osztálytársammal és a tesóival sem. Viszont osztálytársam 18 múlt, a nővére már nem él otthon, az öccse meg asszem 16-17 év körüli.

Illetve lehet technikai gond van, ugyanis amíg rendszeresen bejárt az összes online órára, addig is volt olyan, hogy nála nem volt hang/kép, néha random kidobta a rendszer. Meg van egy másik osztálytársam, aki félig meddig ugyan azon településen lakik (egyik héten egyik szülő-másik héten másik) és ő azt mondta, hogy mostanában arra sokszor megy el a net. Viszont őt még el tudom érni, míg akivel együtt kéne dolgozni azt a személyt nem. Aki pedig egy településen lakik vele néha, azt nem tudja hogy pontosan hol lakik a településen belül az az illető, szóval még ő sem tudná elérni sehogy sem 😅

2021. ápr. 28. 08:55
 9/11 anonim ***** válasza:
100%

Egyszer főiskolán volt 1 közös prezentációm egy lánnyal, aki gondolta majd én megcsinálom kettőnk helyett a prezit, sőt, azt gondolta ez elég lesz az előadáshoz is.


Hát, nem jól gondolta.


Az előadáson elmondtam az én részem, a következő dia meg egy üres fehér lap volt, közepén: XY előadása: --- semmi :D

2021. ápr. 28. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
78%
Ha az osztálytársad napok óta nem elérhető és az of tud róla, akkor neki kell felvennie a kapcsolatot a szülőkkel. Te csináld meg a házit.
2021. ápr. 28. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!