Az iskolai bántalmazók vajon emlékeznek később a tetteikre?

Tényleg egyénfüggő:

Apám mesélte, hogy a 30 éves érettségi találkozón az osztálytársak egymástól kértek bocsánatot, hogy milyen hülyék voltak kamaszként.

Általánosban volt egy srác, aki mindig bántott (pedig jóval idősebb volt), vele néha össze szoktam futni a városban, én megismerem, de ő engem nem.

Aztán van egy régi osztálytársam, aki szintén lökött volt, szoktunk beszélgetni, de egyáltalán nem emlékszik arra, mikor engem bántott szavakkal vagy tettlegesen.

Illetve sajnos én sem vagyok szent, bár általában engem bántottak, mert kicsi voltam és visszahúzódó, egyszer én is kiszúrtam egy srácot, akit terrorizáltam a szünetekben, persze én játéknak vettem és fogalmam sem volt, hogy ő ezt ugyanúgy éli meg, mint amikor engem bántanak a nagyok.

Pár éve bocsánatot kértem tőle mindenért, és mivel akkoriban futárként dolgoztam, még azt is felajánlottam neki, hogy a rendelt cuccát (4-5 ezer forintos valami volt), azt ingyen odaadtam neki, én meg kifizettem a cégnek helyette saját zsebből. Tudom, a pénz nem minden, de valahogy ki akartam fejezni a megbánásom, és akkor ez jutott eszembe.

Mondta, hogy rendben, semmi gond, köszöni szépen. Aztán később mikor bement a házba, a húgától megkérdezte, hogy "te ismered őt??"

Bakker.... Rendben, hogy változtunk az évek alatt, de tuti, hogy nem hibáztam félre a bocsánatérést. :D

A srác most felnőttkorában is ott lakik, ahol gyerekkorában is.

Egy szemüveges, vékony mimóza kis emberke maradt, még ma is kiszúrnám akár egy tömegből is.

Mindegy, az én lelkiismeretem nagyjából rendben van.

Én bántottam valakit, mert korábban engem is bántottak.

Ettől függetlenül éveken át gyötört a lelkiismeret-furdalás, végül felvettem az illetővel a kapcsolatot, és elnézést kértem érte.

De egyébként a srác akitől rettegtem általánosban, ma így 40 felett a legjobb barátom... a hónaljamig ér és 40kg-al könnyebb nálam, pedig én sem vagyok dagadt :D

Ma ha valaki bántana valakit, az én lennék :D