Van értelme így?

Borderline-nal meg testképzavarral lettem megáldva

Eddig nem érdekelt hogy legyen egy tartalmas párkapcsolatom egy tetsző lánnyal, de az utóbbi időben már a reményét is feladtam, hogy én valaha is találok olyat, aki így elfogad.

Még egészségesen sem olyan könnyű egy ilyet kialakítani.

Már ott borul minden hogy nem tudom dekódolni az apró gesztusokat, jeleket. Rosszabb esetben félreértelmezem és akkor meg azért futok felesleges köröket. Full analfabéta vagyok az élethez. Meg nem is nagyon akarok senkit hazavágni idegileg. Átvághatnék bárkit, hogy normális vagyok, de előbb vagy utóbb megmutatkozna a defektes viselkedésem

Ez még talán elfogadható lenne, de mivel egy adonisz sem vagyok, így bámulhatom a falat.

Pont elkezdődött ez a rohadt iskola, egyre erősödnek a túlkomplikált gondolataim, meg ahogy látom a többieket hülyülni, szerelmeskedni meg minden, addig én nem értem hogy képesek rá, hogy jön ez nekik maguktól.

Introvertált is vagyok

Mai nap egyik órán kérdezett valamit a tanárnő, én meg nem bírtam megszólalni se, mintha elfelejtettem volna beszélni. Lesokkoltam, mert éppen valami mély dologról agyaltam, aztán elkezdett ordibálni, ettől be is könnyeztem, nem sírtam, valahogy elég frappánsan visszaszóltam.

Utána már nem nagyon rémlik mi történt, lehet beírt valamit.

Ezt pont l3sza4rom, inkább az zavar, hogy senki se fog soha szeretni, ahogy én bárkit. Mindenkinek egy egészséges ember kell.

"Természetes szelektálódás=a gyengék hulljanak el" Köszönöm, nemrég olvastam, full beteg gondolat, de sajnos ez az igazság.....

Bele kéne törődnöm, vagy járjak el frekventáltam pszichiáterhez, de az is csak gyógyszert ír fel, f4szt sem segít.

Aki akar az nyugodtan osszon ki, hogy mekkora egy selejt vagyok, elfogadom válaszként

A kérdésem csak az, hogy van e értelme nap mint nap felkelni így és szembesülni magammal