Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » A pedagógusoknak miért olyan...

A pedagógusoknak miért olyan középkorias a felfogása ebben az országban?

Figyelt kérdés

A nővérem diplomás ápolóként dolgozik, ebből adódóan nem hülye az egészségügyhöz.Nekem is állandóan a folyadékbevitelt hajtogatja.


Volt egy kisebb összetűzése az egyik pedagógussal, aki nem engedte,hogy a fia igyon órán engedély nélkül.

Testnevelés óra volt, ami után fokozott, lassú folyadékbevitel szükséges.Átöltözni volt idő, de mellette kortyolgatni nem, rövid volt a szünet.

Kapott írásbeli fegyelmeztetőt a gyerek, aki természetesen visszabeszélt,hogy az édesanyja azt mondta, inni kell,hogy ne dehidratálódjon.


Nyilván, nővérem bement az iskolába és "eligazította" a pedagógust, jelezte, most nem kíván panaszt tenni a fenntartónál, csak akkor, ha újra előfordul ilyesmi.



Én azt gondoltam, azért valami fejlődött már az oktatás, mióta én végeztem, nem számítottam nagy dologra, de hogy semmit.

Az illető pedagógus is, megértés terén, emberség terén 1-es osztályzatra vizsgázott.


És ez nem egyedi eset, rengeteg ilyen van, csak nem derülnek ki.

Az iskola nem katonaság vagy munkatábor, ahol a tábornoktól kell engedély,hogy levegőt vegyen valaki.


2023. máj. 29. 14:45
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
19%
A fáradt gyerek már nem tud annyira védekezni ellenük.
2023. máj. 29. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
47%
Nálunk azzal érvelnek, hogy ők se ihatnak, ehetnek órán. Magyarul ha nekem szar, másnak is legyen szar. Ami egyébként is hülyeség, mert szerintem minden tanórán lehet feladatot adni a diákoknak, másnem tankönyvből jegyzetelést, önálló munka közben meg felőlünk nyugodtan ehetne pacalpörköltet is, vagy kimehetne megtölteni az üvegét, a az égvilágon senkit nem érdekelne. Csak magukat szivatják.
2023. máj. 29. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
54%
Ez egy pedagógus, nem az összes. Egyébként 4-7 szünet van 45 percenként. Ami azt jelenti, hogy simán megfelelő, ha szünetben iszik egy pohárnak megfelelő mennyiségű vizet. Érthető az is, ha a gyerek jobban tud úgy inni, hogy néha pár kortyot. A tanár meg valószínűleg az olyan eseteket akarja elkerülni, hogy órán a kakaó, szörp, gyümölcslé és társai ne a tankönyvre, táskára boruljon, mert ebből az következik, hogy ha egy ihat, ihat mindenki. Szerintem itt a nővérednek kellene kicsit rugalmasabban kezelni a dolgot, mert egy gyerek csoportban sokkal körülményesebb fegyelmet tartani, ha mindig akad egy kivétel, mert...
2023. máj. 29. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
20%

De te most egyetlen esetből vontál le általános következtetést?

Én úgy tapasztalom, hogy ez a felfogás igenis változóban van, csak persze mindenhol van egy két fafejű (nincs olyan munkahely, ahol ne lenne). A nagyobbik fiam most 9.-es, nekem az a tapasztalatom, hogy már felső tagozattól minden tanár engedte, hogy igyanak órán, hiszen ehhez valóban minden joguk megvan, max az info teremben nem volt szabad a gépek mellett, de ott meg felallhattak órán és elmehettek inni a terem végébe.


Alsóban nem volt ez így megengedve, gondolom mert a kicsik még elég bénák tudnak lenni, de ott meg óra közben tartottak mindig kis szüneteket, amikor mindenki ihatott, aki akart.


Középiskolában meg már nem is kérdés, hogy ihatnak-e órán, némelyik tanár azt is elmondta év elején, hogy aki nagyon éhes, inkább vegye elő a kajáját és egyéb meg, minthogy ott kopogjon a szeme, csak lehetőleg valami szendvicset, vagy hasonlót egyén, és ne kislábasból pörköltet kezdjen kanalazni.

2023. máj. 29. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
40%
Mert sok a lekinyomrék tanár akit suliban szekáltak és most élik ki magukat. Volt ilyen tanárom.
2023. máj. 29. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
36%
Függetlenül attól, hogy azt szomjaztatnám aki meggátol az ivásban, azért van egy kérdésem. Mi lesz később, mikor munka közben nem lesz lehetőség az ivásra?
2023. máj. 29. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
68%
#6 Miért ne lenne? Én még nem láttam olyan helyet ahol nem lehet nálad egy üveg víz, vagy megtiltják hogy igyál egész nap.
2023. máj. 29. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
64%

Ennyi erővel én is mondhatnám a nővéredre, hogy egy idióta mert egyszer bunkók voltak velem az ápolók...

De intelligens vagyok és nem általánosítok. Érted?

2023. máj. 29. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
76%

Normális esetben a tanár szakma megbecsült, jól fizetett, így magasan képzett munkaerőt vonz be, aki kiszorítja a gyengébb képességű oktatókat.


A magyaroknak erre nincs szükségük. Nálunk nem tanárok tanítanak, a felfogás 40 éve elavult, aki meg jó képességű tanár lehetne, az más pályát választ, mert nem akar az éhhalál közelében tengődni. A tanár szakma rég felhígult, és hulladák emberekkel van tele, akik nagyon távol állnak attól, amire egy pedagógusnak képesnek kellene lennie és tudnia kellene. A létszám alacsony, így túl magasak az osztályok létszámai, nem lehet órát tartani. A pedagógusok túlterheltek, betanított robotmunkát végeznek. A hozzáadott érték az nulla.


Igazándiból az a baj, hogy még mindig vannak jó tanárok, akik reménykednek. Nem kéne... fel kéne mondani a faxba, és el kéne húzni ebből az országból. A magyarok 4. alkalommal is megszavazták, hogy NEM KÉRÜNK TANÁROKAT! NEM KÉRÜNK OKTATÁST!! Gyárak kellenek és betanított munka. Pont. Fel kéne fognia mindenkinek, hogy ez a többségi akarat itt magyarországon.

2023. máj. 29. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
34%
Az a legnagyobb baj, hogy nemcsak az ő felfogásuk ilyen. Nem hiába sereghajtó szinte mindenben Magyarország. Soha nem lesz semmi ebből az országból
2023. máj. 29. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!