Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Mit tegyek ebben a helyzetben?

Mit tegyek ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Szóval ez pár hóppal ezelőtt kezdődött. Egy új gimnáziumba mentem.


Azt kell tudni rólam, hogy az eddigi életem során nem volt sok barátom/osztályban nevetség tárgyaként voltam ott, illetve az okos lány voltam, akivel legfeljebb csak azért volt kedves valaki, mert segített a dolgozatoknál, illetve odaadta a házit. Tudtam, hogy nem jó nekem, ha folyamatosan ezt csinálom, de valahogyan sosem tudtam leállni. De nem ez a lényeg.


Az első két napon megismertem egy lányt. Két és fél évvel idősebb lány, de kedvesnek tűnt. Már éreztem akkor is, hogy valami nincs rendben, de ahogyan említettem, nem voltak igazán barátaim, így nem törődtem ezzel.


Ahogyan kiderült, végig kibeszélt a hátam mögött a többi lánnyal, akikkel idő közben barátságot kötöttem. Tudtam már az elején, hogy velük sincs valami rendben, szimplán éreztem, de ismételten nem törődtem az alapvető jelekkel. Nagyon szerettem volna már valakivel együtt lenni tesi órán, együtt nevetni és nem rajtam, illetve csupán beszélgetni velük, hogy nem érdekelt.


De ez nem az igazi probléma. Ha szeretnének, nyugodtan beszéljenek rólam. Tehetnek úgy is, mintha nem csináltak volna semmit. De már nem csak ez a helyzet.


Azóta sikerült egy barátot szereznem, aki mellett nem kell figyelni arra, amit mondok, vagy eltakarni a személyiségem felét.


Ez a baráti csoport 6 fős, és sajnos viszonylag népszerűek. Nem olyan nagyon, de a legtöbb embernek jó véleménye van róluk. Ha egy órában, ahol együtt vagyunk folyamatosan vetik rám azokat a pillantásokat, és ha bemondok egy jó választ, csak sóhajtoznak.


Szeretném leszögezni, hogy nem szoktam hangoztatni, hogy mennyire nagyon okos vagyok, vagy bármi. Nem is szeretnék folyamatosan a tanár kedvében járni.


Eléggé kevesen vagyunk ezen az óran, és nagyon sokszor a csoportmunkához egy csoportba osztanak minket. Ilyenkor végig figyelmen kívül hagynak, és amikor mondok valamit, csak úgy néznek rám, mint egy űrlényre.


A múltkor a barátnőmmel is próbáltak undokoskodni. Most nem írom le, hogy mi is volt a helyzet.


Mondanám, hogy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyom, de ez nem lehetséges. Mindenhol ott vannak. És így két évet nem bírok ki.


Sosem tudtam rendesen kiállni magamért. Tudom, értem. De nem tudok egyszerűen. Utólag mindig átkozom magam, mert nem szólaltam fel. De ezen nem tudok csak így csettintésre változtatni. Igyekszem jobb lenni, de ehhez idő kell.


Régebben is ugyanez volt. Pár lány utálni kezdett, és... Hát igen. A személyiségem se sokat segített, de azóta változtam.


Ötletem sincs, mit csináljak. Nem tudom őket ignorálni, ott vannak mindenhol, és szimplán kényelmetlen. Nincsenek olyan barátaim, akiknek a segítségével elcsitíthatnánk őket. Egyszerűen nem igazán tudok kiállni magamért, de ha mégis megtenném, megoldanák valahogyan, hogy én legyek a gonosz. Szeretnék valamit csinálni. De nem tudom,hogy mit. Esetleg tudna valaki valami hasznosat tanácsolni? Köszönöm előre is.



ápr. 30. 22:15
 1/3 anonim ***** válasza:
Azt, hogy ne érdekeljen a menők véleménye. Se az elismerésükre nincs szükséged, se a leszólásuktól nem leszel kevesebb.
ápr. 30. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Értem. De ahogyan említettem, már igyekeznek úgy kitenni velem, ahogyan tudnak. Csak apróságok, de nagyon zavaróak. Egy vagy két alkalommal nem is volt olyan kicsi a dolog.
ápr. 30. 22:40
 3/3 anonim ***** válasza:

Ha egy nem rossz tanuló új iskolába négy, akkor ott az összeszokott társaság nyilván felméri, miféle ember, vajon mi lehet vele a baj (miért váltott iskolát?). Ha nem találják igazán szimpatikusnak, akkor csúnyán kibabrálhatnak vele ... ez sajnos így működik. Ez nem azt jelenti, hogy "nincs valami rendben velük" - éppen így van rendben, ez egy átlagos viselkedés a kívülről érkezettel szemben.

Azt kellene lefogadnod, hogy ne akarj egyből szívbéli barátokat találni közöttük, neked kell beilleszkedned, te vagy az új. És nem szabad mindent olyan érzékenyen venni, elég ha csak simán nem törődsz velük, nem figyelsz rájuk.

Ne lovald bele magad, hogy ezt te nem bírod ki, hogy még két évig nem megy... Menni fog.

Inkább foglalkozz a saját személyiséged fejlesztésével, mert minden bizonnyal te is hibás vagy abban, hogy sehol sincs barátnőd.

máj. 1. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!