Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Te erre hogy reagálnál?

Te erre hogy reagálnál?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy az évfolyamunkon csak 2 osztályt sikerült összehozni egy A-t és egy B-t. A 2 osztály teljesen más. AZ A-sok a hülye izomagyak, akik, bunkó parasz*ok. Tanár őket ne tudja elhallgattatni, mindig csak a vita van velük, meg a hiszti. A B-sek pedig az ellentetjük. Ők értelmesebbek (sokkal, a tanárok szerint is) nincs velük gond (néha-néha azért vannak, de közel sem akkorák mint az A-ban.) Szófogadóak, és jobban is tanulnak, ugyanakkor tesiből nem érnek el olyan jó eredményt mint az A-sok. Ma a termünkbe érve, az az üzenet fogadott, hogy megyünk Pestre kirándulni, de kiderült, hogy az A osztállyal megyünk együtt. Erre mindenki felháborodott, hogy ő biztos, hogy nem megy így el Pestre, meg minden. Bejött az ofő (vele volt óránk) és kérdezte, hogy ki akar menni a Pesti kirándulásra. 4 ember jelentkezett (lányok közül) és ennyi, a fiúk közül senki sem. Közben az ofő rátapintott, hogy azért nem akarunk menni, mert hogy jönnek az A-sok is. Erre elmondtuk neki a véleményünket. Erre ő előjön azzal, hogy az A osztálynak már megígérte még tavasszal, hogy együtt megyünk majd kirándulni mindenhová költséghatékonyságból, meg így olcsóbb meg minden. Na már ez engem, meg az osztályt is ott sokallta hogy nekik megígérte ezt, de nekünk erről egy árva szót nem szólt, még csak meg sem kérdezte, hogy mi szeretnénk-e ezt. A szünetben megint vitatkozott az osztály, de egyhangú lett a végeredmény: Ha az A-sok jönnek a mi osztályunk nem megy. Következő szünetben, néhány lány szólt az ofőnek, hogyha jönnek velünk az A-sok akkor az egész osztály nem megy. Erre azt mondta, hogy akkor az A osztály sem megy sehová. De még ugye azt is vállaltuk, hogy kifizetjük azt a többletet, csak ne menjünk velük. AZ egyik órán bejött és kérdezte, hogy kikkel van bajunk? Az A-ból azzal 2 hülyével, vagy magával az osztállyal, és az utóbbit mondtuk. Utolsó szünetben, mondta az ofő, hogy az jó lenne-e hogyha az A osztályból csak a lányok jöhetnének akkor, és a fiuk nem És ebbe már belement az osztály.


Na most azért volt kiakadva az osztály, mivel még nem volt olyan osztálykirándulásunk, ahol csak az osztály ment volna el. Senki más! Csak az osztály meg 1 tanár. Már 4. éve van az, hogy vagy az iskolával megyünk (mindenki egy helyre, ugyanazon napon) vagy pedig az idióta A osztállyal. Valahányszor az A osztállyal voltunk, minden második percben ezt hallottuk: Ülj már le! Fogd be a szád! Hagyjad már békén! Ne dobáld a flakont! Ne szemetelj. Csendesebben...! a B osztálynak ebből elege lett, hogy nincs egy NORMÁLIS kirándulás, ahová csak a B-sek mennek, ezért kezdtek el tiltakozni a kirándulás ellen. Már eddig is sok kirándulást eltűrtek az A osztállyal, de ma betelt a pohár. Ti hogyan reagálnátok erre?



2013. okt. 4. 20:27
 1/1 anonim ***** válasza:

Szülői értekezletet kellene összehozni. Gondolom az B-osztály szülei is nyugodtabbak lennének, ha nem egy rakás bunkó A-osztályossal mennének kirándulni a gyerekeik.


A szülők szavazhatnak au ofő ellen. Arról nem is beszélve, ha a szülők állják a pluszköltségeket, akkor nincs mire hivatkoznia az ofőnek.

2013. okt. 4. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!