Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Szerintetek a tanárom szemét...

Szerintetek a tanárom szemét lesz érettségin, ha nem megyek szerenádra?

Figyelt kérdés
A magyar tanárom költőnő. És az igazat megvallva a 4 év alatt az egyetlen diákja voltam, aki dolgozott órán, és nem pofázta végig. Én beszélgettem róla a versekről, és én csináltam meg kb. egyedül a házikat. Most, hogy jönnek az érettségik, dolgozgatom ki a tételeket, mint egy kis güzü, és hát a tanáromnak jó szokása volt, hogy kb. havonta 2 hétig beteg volt, és így persze marhára nem fejeztük be az anyagot, főleg azért, mert kilencedikben és tizedik felében kizárólag ókori görög és római költészetről tanultunk, ami nincs is benne az érettségiben. Szóval én felkerestem, hogy magyarázzon el nekem valamit, és elküldött a bús pébe, hogy őneki nincs ideje ezt elmondani, mert már egyszer elmondta (nem, nem mondta), keressek rá a neten (olyat tanít, ami nem tananyag, csak németül találtam meg), vagy a tankönyvben (3 sort írt a könyv). Ezután nagoyn felidegesített, mert felgyűlt bennem minden, és most nem akarok elmenni a nyomorult szerenádjára. Mert sosem mondott nekem olyat, hogy ügye vagyok, egyszer sem dicsért meg, semmi. Mindig csak lenéz, és néha annyit mond, hogy "háááát... végülis megadhatom magának az 5öst, de jobb lenne egy 4es". De többek szerint ha nem megyek el, majd megjegyez, és szóbelin jól lepontoz, aminek nem örülnék... az írásbelim 97 % lett, és jó lenne ezt megtartani, vagyis maximumot elérni... Többek között azért sem mennék el, mert egy cosmó időt elvesz a tanulásból.
2014. jún. 13. 19:48
 1/4 anonim ***** válasza:
hmmm:(
2014. jún. 13. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Ettől a r ohadéktól ez is kitelik.
2014. jún. 13. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Nem tudom,hogy meddig mehet el egy tanár,főleg az érettségin.Én is ebben az időszakban vagyok,és nekünk két tanárunk is szemét,a magyaros is meg a történelmes is.A magyaros volt az ofőnk.Én 4 évig azt mondogattam,hogy tuti nem megyek el a szerenádra hozzá(meg mindenki ezt mondogatta),és végül mindenki,aki eljött a tanáraink szerenádjára,az nála is ott volt.Volt,aki még jól is érezte magát.Én nem,én borzasztóan unatkoztam,meg alig vártam,hogy elmenjünk.

DE!

NEM BÁNTAM MEG,hogy ott voltam.Amikor május 21.-én magyar nyelvtanra be kellett mennünk,akkor kedves volt.Megdicsérte a lassú olvasásos fogalmazásom!:) Úgyhogy nagyon jól jöttem ki a szerenádból,meg legalább volt a 12 évemnek valami lezárása,de persze még folyamatban van ez a lezárás,és remélem sikerül teljesen lezárni a 12 évet,és megkoronázni egy érettségivel!:)

Neked is sok sikert,és NE HAGYD KI ŐT SEM!


A végén az életben el kell számolnunk magunkkal valahogy!Szerintem érdemes megbocsájtani.Nem fog senki sem szívatni téged,ha a maximumra hajtassz!Ne már,az a 3% írtó kevés!:)

2014. jún. 14. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%

Gondolkodtam azon, amit írtál. Van bennem olyan vélemény, hogy amíg a tanártól függ a jegyed, tegyél a kedvére, és nyeld le a sérelmeidet. Aztán érettségi után már semmi nem kötelez arra, hogy megismerd az utcán.


De most van bennem pár sör és belegondoltam a helyzetedbe... Miért megy a diák szerenádra? Hogy megtisztelje a tanárát (legalábbis eredetileg talán ez volt a funkciója, és nem a poén, hogy leitat). Bár ez a tanár, ha költőnő, biztos nem fogja belétek tömködni a pálinkát. Max. egy kis szolid pezsgőzés lesz és kész. Szerintem fel sem tűnik majd neki, hogy nem vagy ott... Nem hiszem, hogy a hetesnek majd jelenteni kell a hiányzókról :D És mivel láthatólag sz@rt rátok, szerintem ez a szerenád dolog is púp a hátán. Szóval azért mennek a diákok, hogy megtiszteljék a tanárukat (eredetileg). De ő megtisztelt titeket, téged azzal, hogy nem tanított normálisan? Nem. Hát akkor minek menj el? Én nem mennék el, menjen a francba a költőnő! Érettségin úgyis az alapján kell pontoznia, amit ott produkálsz, és nem pedig a bankett alapján (elvileg)! A leírásodból látszik, hogy pipa vagy rá, és ha már eszedbe jutott ilyen (idáig jutottál) hogy nem tartod "méltónak" arra, hogy elmenj a szerenádjára, akkor ne is menj el. Hidd el, így fogod a legjobban magad érezni, ha elmennél, akkor utána kiszolgáltatottnak éreznéd magad. Legyen büszkeséged!


És ha már 97% lett az írásbelid, akkor gondolom a szóbelit is kened-vágod. Szóval nem hiszem, hogy le tudnád rontani ezt, mert ha elmondod rendesen a tételt neki, kénytelen lesz jól pontozni, akár mit gondol rólad. Ha meg mégis rontanál 1-2%-ot, akkor oda se neki! Nem számít semmit igazából... (de nem hiszem, hogy rontasz). Úgyhogy nekem az a válaszom, hogy én nem mennék el.

2014. jún. 14. 02:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!