Van itt olyan, aki gyerekként részt vett egy másik gyerek kiközösítésében? Kérlek osszátok meg velem a történeteteket.
Sokszor futottam már bele bántalmazott gyerekek beszámolójába és kb ezer cikk született szakértők tollából az iskolai zaklatások témájában. Ugyanennyi pszichológus magyarázta már el tévében, rádióban, hogy az agresszornak milyen indítékai lehetnek arra, hogy valakit bántson.
Azzal viszont még sosem találkoztam, hogy valaki megkérdezte volna a másik oldalt. Nem értek egyet az erőszakos megoldásokkal, de tudom, hogy van néhány egészen kivételes eset, amikor nem biztos, hogy a bántalmazott félnek van teljesen igaza. Mielőtt meglincseltek hadd írjak erre példát: Kisgyereket a tanítónéni rendszeresen kötelezett arra, hogy ossza meg a padtársával a cuccait, mert a padtárs szinte mindig rosszul pakolt otthon és nem volt nála a saját felszerelése. A kölcsön kapott dolgokat viszont megrongálódva kapta vissza a gyerek. A tanítónéni nem igazán fegyelmezte meg ezért a hanyag padtársat. Amikor a gyerek megtagadta az eszközök kölcsönadását, a tanár őt szégyenítette meg, és egy másik gyereket kért meg arra, hogy adjon kölcsön. Egy felnőtt talán tudná hogyan kell ezt a konfliktust megfelelően kezelni, viszont egy kisgyereknek talán még elnézhető, hogy a belé fojtott sértést és a megszégyenítést rosszul kezeli. Szünetekben rendszeresen csúfolta a padtársát. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen hatásai vannak, ha valakit folyton csúfolnak az osztálytársai. Az önbecsülésnek egy életre annyi lehet. Elismerem, hogy a csúfolt gyereknek ebben az esetben segítség és védelem kell, de szerintem neki sem jó, ha agyon tutujgatjuk és ördögnek kiáltjuk ki az osztálytársát. Többre megy azzal, ha rámutatunk arra, hogy ő IS követett el hibát, nem csak az, aki őt csúfolja. Szerintem ez az, amitől fejlődne és erősödne. Egyrészt megtanulna bocsánatot kérni. (És elképzelhető, hogy ezután a másik gyerek is bocsánatot fog kérni) Másrészt tudni fogja, hogy miért lett kiutálva, és legközelebb már másként viselkedik és elkerülhet egy következő kiközösítést.
Előre is köszönöm annak, aki leírja a történetét. :)
válasza:Az én esetem sem arról szól, hogy egy kis ártatlanka kiközösítésébe szálltam volna be.
Röviden annyi volt a szitu, hogy egy csendes srác volt az illető nem igazán kedvelték vagy barátkoztak vele néha csúfolták is meg ilyesmi ekkor én még nem. A lényeg, hogy egy felé mentünk hazafelé és 1-2x előfurdult, hogy igazából az ő frusztráltságából vagy valami másból fakadóan mikor elég messzire került már tőlem elkezdett csúfolni meg stb. pedig bent a suliban hozzám se szólt és én se bántottam. Ezek után én igazából nem beszéltem meg vele a dolgom, persze biztos az lett volna a helyes a "nagykönyv" szerint, hanem már a többszöri alkalomnál elkaptam reggel és kicsit megkalapáltam, ez viszont olaj volt a tűzre, de ez már az ő butasága, hogy nem fogta fel holnap úgyis megint találkozunk...innentől kezdve be szálltam a többiekhez és erősen közöm volt hozzá, hogy az osztály lábtörlője legyen. És szégyen nem szégyen nekem akkor baromi jólesett leverni rajta a feszültséget, már akkor is, mikor nem mert csúfolódni.
válasza: válasza: válasza:2-es ez a szazalek arany nagy hülyeség!
Az en osztalytarsaim olyat kozositettek ki aki bunko bekepzelt mindenkit lenez irgy semmi jo tulajdonsaga sincs! Nem szerettek vele beszelgetni es epp ezert nem volt hozza szolva!
válasza: válasza:Bár én a bántalmazott fél vagyok, de hagy reagáljak az általad leírtakra.
Másodikos koromig teljesen átlagos volt a testsúlyom; életkoromnak, magasságomnak megfelelő. Azonban elég beteges voltam kicsiként. A rossz orvosi diagnózisoknak köszönhetően kórházba kerültem elég súlyos tüdőgyulladással. Több hetes kezelésen voltam túl, és még otthon is kellett ápolni. Szteroidos gyógyszert kaptam, aminek hatására ugrásszerűen megnőtt a súlyom... Onnantól kezdődött számomra a pokol. Kiközösítettek, megaláztak, mert túlsúlyos voltam. A gyógyszer, amit kaptam, olyan mellékhatással volt rám, ami összekuszált bennem valamit. Az általános iskola évei alatt végig bántottak az osztálytársaim, bár az az én mulyaságom volt, hogy nem szóltam anyukámnak, rakjon át egy másik iskolába. Nekem marha nagy mázlim volt, hogy középiskolában olyan osztályba kerültem, ahol rendesek voltak velem, így szép lassan ki tudtam nyílni és újra lett önbizalmam, amit azóta is építgetek, pedig ma már 23 éves vagyok.
Tudom, hogy a kérdésedben azt írtad, hogy "néhány, egészen kivételes eset", de egyszerűen, amikor ehhez hasonló kérdést olvasok, mindig elfog a harag és a düh.
"Tudom, hogy a kérdésedben azt írtad, hogy "néhány, egészen kivételes eset", de egyszerűen, amikor ehhez hasonló kérdést olvasok, mindig elfog a harag és a düh."
Megértem, hogy így érzel, és köszönöm, hogy ezt te írtad le. Tudom, hogy milyen mély sebek vannak az iskolai zaklatások nyomán, és éppen ezért nehéz úgy beszélni erről a "néhány egészen kivételes esetről" hogy:
- Ne bántsam meg azokat, akik tényleg semmiről sem tehetnek és mégis bántották őket
- Ne az jöjjön le a dologból, hogy a bántalmazónak joga volt büntetni.
Soha nem mondanám azt, még a fenti esetben sem, hogy például a csúfolódás elnézhető, csak azt mondom, hogy egy kisgyereknek megbocsátható. És az ilyen esetekben a csúfolódónak ugyanúgy jár az igazság az ellene elkövetett dolgok miatt (a példában a cuccainak megrongálása), mint a bántalmazottnak a csúfolás miatt.
Ami a hozzád hasonló eseteket illeti, azokban is szívesen olvasnék beszámolót az agresszorok részéről. Egyrészt vannak, akik úgy hiszik, helyes, amit csináltak és teljes mellszélességgel fejtenék ki a dolgot. Nem szeretjük ezeket meghallani, mert akkor szembesülünk azzal, hogy van aki tényleg ennyire hátborzongatóan gondolkozik. Pedig vannak, és jó ha tudjuk, hogy ezek az emberek körülvesznek minket.
És vannak azok, akik gyerekként kegyetlenek voltak, és amikor felnőtt fejjel visszatekintenek az iskolás évekre, elszégyellik magukat. Náluk arra lennék a legjobban kíváncsi, hol volt a felnőtté válás folyamatában az, amikor már belátták, hogy amit gyerekként tettek az rossz.
válasza: válasza:Kedves Kérdező!
Ellenszenves nekem a történet, amit leírtál. Neked nem hiányzik belőle valami?
Természetesen én a másik oldal vagyok, nem az, akit keresel.
De, ha a gyereknek a dolgai meg vannak rongálódva, miért nem szólt a tanárnőnek? Mondván, hogy ha még egy ilyen lesz, nem adja oda a saját cuccait?
A gyerek is álljon ki magáért, vagy beszélje meg az osztálytársával, az is visszautasíthatta volna az ajánlatot, mondván, már mástól kérne kölcsön, mert ez meg ez történt. Nem látom a történetben a szerinted sérült fél kezdeményezését.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!