Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Mit tehetek hogy ne ültessen...

Mit tehetek hogy ne ültessen az ofő folyton első sorba? Többi LENN.

Figyelt kérdés

(Előzmény: 9.-es vagyok. Az osztályfőnök ugyanaz, aki 5-8ban volt, az osztályom fele is ugyanaz.)

Az ofőnő 3 hetente szokott ültetni. Egymás után 3x első padsorban kerültem.

Ma végre ültetés nap volt, és újra előre rakott be azzal a fiúnak nem nevezhető valakivel, akit ovi óta ismerek, és nagyon jól tudja hogy utáljuk egymást, régebben többször is ki voltam borulva miatta.

Azt szokta mondani, hogy azért ültet, hogy ismerjük meg egymást, és szokjuk meg egymást.

Nem tudom mi a baja az ofőnek velem, de most már befejezhetné a csúfságolást. Mert ez már az.

Ja és nem szoktam aludni/telefonozni/puskázni/beszélgetni órákon, vannak tőlem sokkal unaktívabbak, de ők sose ülnek 1. padban.

Azt mondta anyukának, hogy úgy veszi észre, ebben a tanévben jobbak a jegyeim, és a közösségi életben is jobban részt veszek.



2016. dec. 5. 14:40
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
45%
Talán inkább az órára figyelnél és nem picsognál, meg azzal foglalkoznál, hogy ki ül melletted.
2016. dec. 5. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
A jótanulókat szeretik előre ültetni, hogy legyen jóérzés legyen a tanárnak egy olyan diákot kérdezgetni, aki tudja az anyagot. Örülj neki, hogy ez a legnagyobb gondod.
2016. dec. 5. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
49%
Ofőt kérd hogy ültessen el, mert nem kedveled a padtársad, ez rosszul hat az iskolai teljesítményedre. Nálunk is volt olyan általánosban, hogy egy hülye srácot ültetett össze egy kultúrált csajjal egyik tanár. Ott pár óra utána csaj felállt órán és ultimátumot adott a tanárnak, hogy ültesse el a hülye gyerek mellöl, ha nem, nem jön be többet az órájára, pedig majdnem kitűnő tanuló volt.
2016. dec. 5. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
78%

Jézusom, eljött a világ legnagyobb problémája. Úristen, túl fogjuk ezt egyáltalán élni?


Biztos az osztályfőnököd azzal van elfoglalva, hogy hogyan tudna veled a legjobban kiszúrni? Gondolom, ül otthon, és azon agyal, hogyan lenne neked a legrosszabb. Nyilván azt is számon tartja, kit szeretsz és kit nem.


Tök logikus. Anyám, borogass.

2016. dec. 5. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
49%

Hozzáteszem, azért azzal az osztályfőnökkel is elbeszélgetnék, aki szerint kilencedikeseket még ültetni kell...


Nálunk hatodik félévig volt utoljára ültetés, utána azt mondta az osztályfőnök, amíg nincs gond (beszélgetés, puskázás, stb.), addig mindenki ott ül, ahol akar.


Gimnáziumban már fel sem merült ilyen nevetségesen gyerekes dolog, hogy a tanár mondja meg, hol üljünk. (Eleve minden óránk más teremben volt mondjuk, szóval bajos is lett volna ezt követni.)


Szerintem a tanárnak és nekünk is lesült volna a bőr a képünkről, ha felnőtt (majdnem felnőtt) létünkre ilyesmire lett volna szükség.

2016. dec. 5. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

14:51es, 14:57es, köszönöm! 💚

14:45ös és 15:02es, segítséget kértem, ha nem tetszik, egyetlen kattintással kikerülhettetek volna! 😉

15:07es, hát igen, a többi évfolyam is rajtunk nevet, amiért még ültetés van, meg ilyen hülyeségek, mint az oviban. Ezzel teljesen egyetértek, szidja is az osztály a ofőt, mint a bokrot!

2016. dec. 5. 15:23
 7/11 anonim ***** válasza:

Ha így folytatod, akkor majd a közmunkán az mellé ülsz (de leginkább állsz!) aki mellé akarsz.


http://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__tanarok-iskolatarsak_..

2016. dec. 5. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
2016. dec. 5. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Hát ez valamiért nem akar sikerülni!

Erről beszélek:


"Mit mondjak kedden ofőnek mikor kifogom vinni neki a szülői igazolás azért, mert pénteken első órán után hazamentem mert eléggé felhuzott már maga az osztályfönők, meg nagyon sokat kellett tanulni. Tuti kérdezni fogja, hogy miért mentem el.16/F?"

2016. dec. 5. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

#7/8/9


Én sem tudtam megnyitni, de a cím alapján megtaláltam.

Mókás! :)

A gyerekkel komoly bajok vannak ... szerintem.

2016. dec. 5. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!