Hogyan akadályozhatnám meg, hogy szülői mintaképeket keressek a felnőttekben?

Sok gondot okoz számomra, hogy hajlamos vagyok hamar a bizalmamba fogadni olyanokat, akik személyisége megfog, akár nő, akár férfi - jelen esetben felnőtt munkatársak vagy épp tanárok. Hamar kötök barátságokat, de ezek, ha a suliból ismerek meg valakit, akkor többnyire felszínesek. Igaznak mondható barátaim vannak szerencsére, most már párkapcsolatom is van egy hozzám hasonló gondolkodású sráccal, mégis beleestem abba a hibába, hogy ragaszkodni kezdtem egy felnőtthöz, aki amolyan mentor számomra (jelenleg is tanító harmincas éveiben járó tanárnőm). Ugyanakkor a nő egy ideje távolságtartón, arrogánsan viselkedik velem, holott nem bántottam meg, mivel szeptember óta nem beszélgettem vele sem magánjellegű, sem pedig a tantárgyával kapcsolatos dolgokról. Még mindig bánt a tudat, hogy köszönetképp egy általam írt novellámmal megajándékoztam még a nyári szünet előtt, és még véleményt sem nyilvánított róla, elmondása szerint el sem olvasta, mivel nem volt rá ideje. Hiába szerettem volna őszintén beszélni vele, ő mindig faképnél hagyott nevetséges indokokat kreálva, mint például siet és nincs ideje. Igazság szerint megbántam, hogy tavaly annyi mindent elmondtam neki az életemről. Bár akkor segített átlépni az akadályokat és megérteni a történéseket. Viszont már belátom, nem az a személy, akinek gondoltam. Sajnos nem ő az egyetlen, akit túlidealizáltam, majd hasonlóan pofára estem. Valahogy mindig én járok pórul. Minél hamarabb változtatni szeretnék ezen. De ötletem sincs, hogyan kezdhetném. Mit tennétek a helyemben?