Mit tegyek, ha utálok iskolába járni?

Nos, ez egy nagyon hosszú sztori, de próbálom nagyon röviden összefoglalni.

Egyszerűen nem jövök ki az osztálytársaimmal, nem tudok a kapcsolatunkra jobb szót, mint az utálat. Úgy érzem, hogy valahogy agyilag nem egy szinten vagyunk, vagy nem is tudom. Félreértés ne essék: én is csak egy átlagos kamaszlány vagyok, nem vagyok se túl okos, sem túl buta és nem képzelem magam többnek a többieknél, tehát nem vagyok egoista meg ilyenek (sőt, mondhatni önbizalomhiányos vagyok). Ők isznak, buliznak meg cigiznek, én meg otthon tanulok, sportolok, zenélek, nem igazán járok el velük, mert engem nem érdekel a buli, pia meg a cigi. Emiatt persze, hogy én vagyok az osztály nyomorékja, a kiközösített kis csicska, akitől lenyúlják a házit, a képébe azt mondják "bírlak", a háta mögött meg mindenféle nyomoréknak lehordják. Facebookon írtam egy poszt alá, amiben azt taglaltam, hogy szerintem nagyon szánalmas az, mikor valaki 14 évesen vagy az alatt cigizik, piál, stb. Ezt természetesen nem hagyták szó nélkül az osztálytársaim, inkább a fiúk csesztetnek ezerrel, de szerintem a lányoktól is várhatok egy szép meglepetést...

Meg az a bajom velük, hogy nagyon kétszínűek az osztálytársnőim. Előtted jópofiznak, a hátad mögött meg kibeszélnek. Van egy lány az osztályunkban, akivel én sem vagyok közeli baráti kapcsolatban, mert elég bunkó és nagyszájú néha, de elviselem és jókat beszélgetek vele. Tudni kell róla, hogy túlsúlyos és mindig feszülős ruhákat hord, ezzel meg persze, hogy cikizik a lányok...De most nem ez a lényeg.

Egy nap kiment a térde a buszon (gondolom, a nagy túlsúlya miatt történhetett, már nem bírták az ízületei), és elkísértem orvoshoz. Tényleg baja van a térdével, nem bír ráállni stb. Az osztálytársaink meg kifigurázzák, mert szerintük csak színlel. Ja, csak ők nem voltak ott, amikor annyira sírt a fájdalomtól, hogy jujj...

A múltban sem volt velük túlzottan jó a viszonyom, mert nem ugyanaz az érdeklődési körünk (zene, buli, pia, cigi, nem tanulás, öltözködés, egyebek) és emiatt ugye nem jöttünk ki egymással. Már nyolcadik éve vagyunk osztálytársak, bár azóta jöttek hozzánk új diákok is.

Ma reggel annyira kiborultam miattuk, hogy majdnem elsírtam magam ott helyben (itthon meg kiborult a bili, egyéb okokból kifolyólag).

Lelkileg nem igazán vagyok edzett, nagyon könnyen elsírom magam mindenen, bár amikor huzamosabb ideig távol vagyok tőlük (pl. nyári szünetben), érdekes, de nem vagyok annyira zárkózott, nem sírom el magam minden szaron, na.

Szerintetek mit tegyek, hogy bírjam ki még velük ezt az évet? Sajna kész örökkévalóságnak tűnik, míg elérkezik az év vége, a ballagás...

Bocsánatot kérek, ha túl nagy zagyvaságnak tűnik az egész, mert jelenleg is eléggé zaklatott vagyok (most hagytam abba a bőgést + kétszer rám jött ilyen hiperventillációs roham, azt hittem, mindjárt meghalok....Szóval ja, nem vagyok a toppon.

Mindenesetre, köszönöm mindenkinek, aki elolvasta a kérdésem és duplán köszönöm azoknak, akik tudnak érdemleges válasszal szolgálni. <3