Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Miért voltam állandóan megaláz...

Miért voltam állandóan megalázva az iskolában?

Figyelt kérdés

Már felnőtt, 24 éves férfi vagyok, lediplomáztam azon a szakon, amit szívemből szeretek, és most már a munkám lett a hobbim. Van egy kérdés az életemben, amire azonban nem kaptam választ még sosem.


Általános- és középiskolában is szinte minden nap megaláztak, bántottak valamilyen úton-módon. Volt, hogy a reggeli kézfogás során úgy megszorították a kezem, hogy ropogtak a csontjaim, vagy épp a literes dobozos gyümölcslé dobozát vágták a fejemhez izomból. Ellopták a dolgaimat, kinevettek, gúnyoltak, szóval a szokásos. Az is állandó téma volt osztályon belül, hogy sosem lesz barátnőm. Fején találták a szöget, a mai napig nem merek ismerkedni lányokkal, mert nem tudom elhinni azt, hogy bárkinek is kellene egy olyan ember, aki önmagáért sem mert kiállni az osztályban.


Én introvertált vagyok és voltam akkor is. Egy-két emberrel jól érzem magam, ellenben ha sokan vesznek körül, akkor bezárkózom és inkább csendben maradok. Volt egy-két ember az osztályban, akikkel jól elvoltam, a többiekkel nem nagyon foglalkoztam. Viszonylag jó tanuló voltam, szerettem jelentkezni, ha úgy éreztem, hogy 100%-ig biztos vagyok abban, hogy jól tudom a kérdésre a választ. Általában egy 4,3 - 4,6 közötti átlagot tudtam tartani, szóval én voltam az osztály egyik strébere. Sosem kerestem a konfliktusokat, igyekeztem elkerülni őket, de valami furcsa okból kifolyólag ezt a többiek megérezték és rögtön elkezdtek piszkálni. Azt hittem, hogyha felkerülök szakközépbe, jobb lesz a helyzet, de igazából ott teljesedett ki a megalázásom. A megváltást az egyetem hozta meg, de akkor én már teljesen tönkre voltam menve.


Nagyon szeretném tudni, hogy hol rontottam én el a dolgot, mit kellett volna másképp csinálnom, hogy leszálljanak rólam. Kiállni nem mertem magamért, mert teszem azt, ha egy emberrel még el is bírnék (ami nem igaz, mert nem vagyok erős fizikumú), összeállnának ellenem öten, és akkor nekem semmi esélyem.


2018. ápr. 1. 23:00
 1/4 anonim válasza:
Épp azért mert nem álltál ki magadért te lettél a "leggyengébb láncszem" és úgy gondolták ez jó mulatság. Sajnos sok ilyen "ember" van aki abban leli örömét,ha mást megalázhat. Ez többnyire azért van mert saját magukkal nincsennek megelégedve és ezzel akarják kompenzálni. Amit tehettél volna,hogy esetleg osztályon kívül próbáltál volna meg barátkozni és esetleg még azt,hogy az ellenkezőjét próbáltad volna meg bebizonyítani,pl.,hogy szerzel barátnőt. Nem sok mindent lehet ilyen helyzetben tenni sajnos. A nővéremnél is ez volt a helyzet általános és közép iskolában is. Te jobban jártál mint ő,mivel ő teljesen elfordult tőlünk is(a családjától) pedig amiben tudtunk segítettünk neki és teljesen összeroppant és azóta sem hajlandó senkivel sem beszélni,teljesen elzárkózott a külvilágtól. Próbálj meg túl lépni rajta. Ismerkedj,barátkozz,elhiszem,hogy nehéz ,de ez a legjobb amit tehetsz. Remélem sikerül
2018. ápr. 1. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Nem mertél kiállni magadért, az ilyenek ezt mindig megérzik és rászállnak a leggyengébbre.Ennyi a magyarázat.Velem is ezt tették.

Nem rontottál el semmit, ha 100x elmondják akkor hogy állj ki magadért, nem merted volna megtenni.A szülők, meg a tanárok felelőssége ez az egész.

Dolgozz azon hogy sikeresebb légy mint ők, többet keress, jobban élj és körmönfont módon hozd majd a tudtukra hogy te ilyen sokra vitted.Ez a legszebb bosszú.

2018. ápr. 1. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
És hogyan kellett volna kiállnom magamért?
2018. ápr. 1. 23:26
 4/4 anonim ***** válasza:

Például meg kellett volna mondanod nekik határozottan, hogy fejezzék be és hagyjanak téged békén.

Amúgy sajnos vannak ilyen emberek. Engem is szekáltak, sokszor az egész suli előtt aláztak meg, de valahogy mindig talpra álltam. Igen, nagyon rosszul estek, és mai napig nem dolgoztam fel őket. Éjszakánként is rengetegszer eszembe jutnak, de ettől függetlenül az élet megy tovább, és gimiben szerencsére minden jóra fordult. Egyébként én azt vettem észre, főleg felénk, hogy a teltebb lányokat pécézték ki mindig, fiúk közül pedig a gyengébbeket, akik órán is alig szólaltak meg, és nem barátkoztak senkivel. Viszont gimiben valahogy ezek elmaradtak. Ott már ilyen szinten komolyabbak lettek egyesek, legalábbis szerintem. Sajnálom, hogy neked így jöttek össze a dolgok.

A lányokkal pedig ne félj ismerkedni. Hidd el, nem érdekel minket, hogy te általánosban nem mertél kiállni magadért. Ami érdekel minket az az, hogy a jelenben mit csinálsz. Légy magabiztos, járj el valahova sportolni, mert az rengeteget segít, és csak bátran! Sok sikert kívánok neked! :)

2018. ápr. 2. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!