Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Szerintetek melyik a jobb...

Szerintetek melyik a jobb hozzáállás?

Figyelt kérdés

Tegyük fel, van két tanár, mindketten egy olyan tantárgyat tanítanak, ami a diákok túlnyomó többségét nem érdekli, ráadásul elég magolós is és még vizsgázniuk is kell belőle a gyerekeknek.


Az egyik tanár minden erejével azon van, hogy mindenkivel megértesse az anyagot, viszont sok lusta gyerek van az osztályban, akik látszólag nagy ívből sz4rnak az egészre. Nekik akár 8-szor is elmagyarázza ugyanazt, valamint ha egy számolási feladatot a többi, viszonylag értelmesebb, szorgalmasabb gyerek meg tud oldani, ez a pár ember viszont még mindig nem, csak miattuk még több órát áldoz a gyakorlásra, hogy hátha nekik is előbb-utóbb menni fog. Persze ők sorra írják az 1-eseket, meg panaszkodnak, hogy semmit sem értenek, bár az órákat végigbeszélgetik meg telefonozzák, amiatt a tanár sokszor kikel magából, de a hozzáállásán továbbra sem változtat, ezért a többiekkel meg nem tudnak továbbhaladni az anyaggal.


A másik tanár azt az elvet vallja, hogy az iskolának nem érdeke, hogy marékszámra osztogassa a leghülyébbeknek is a bizonyítványokat, aki nem tanul, az bukjon meg és kész. Annak a kb. 2 főnek magyaráz egész órán, akit érdekel a tantárgya, a többiekre max. 1x-2x rászól, hogy ha már nem figyelnek rá, legalább csendesebben beszélgessenek.


Szerintetek melyik a jobb és miért?


2018. máj. 24. 13:52
 1/6 nemaRendőrség ***** válasza:
53%

Második.

A diák érdeke, hogy tanuljon nem a tanáré. Tökéletes dolgozatoknál csak az üres dolgozatokat könyebb javítani.


De ha kérdeznek tőle a diákok, mert nem értenek valamit, ő pedig nem válaszol, nem tudja átadni az anyagot akkor viszont már rossz tanár

2018. máj. 24. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Mindkét kérdésben szereplő tanár az én tanárom egyébként. Szóval akiről a 2. típusban írtam, olyan, hogy ha kérdezünk valamit, normálisan elmagyarázza a dolgot.
2018. máj. 24. 14:11
 3/6 anonim ***** válasza:

Ha valaki tudni akarja, csak nehezebben megy a fejébe, annak a kedvéért szívesen elmondanám újra.

Viszont akik végigbeszélgetik, meg telefonozzák az órákat, azokkal nem törődnék.

Tehát a második közelebb áll hozzám, de ezzel a kiegészítéssel.

2018. máj. 24. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Arany középút. Szigor azokkal szemben, akik nem figyelnek, hanem beszélgetnek, telefonoznak, de megértés és segítség azoknak, akik csak szimplán nem értik. Haladni kell, segíteni a lemaradóknak kell, de a beszélgetőket, nem figyelőket nem kell és nem is szabad tolerálni.
2018. máj. 24. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Tisztában vagyok azzal, hogy a kérdésedben azt a szabályt fektetted le, hogy a kettő közül kell választani, viszont mivel mindkét módszer HELYTELEN, és kárt okoz a diákoknak, ezért kizárólag azt a választ adhatom - lelkiismeret furdalás nélkül - hogy EGYIK SEM.


Az én értékrendem szerint az is elég undorító, ha 5-6 hülyegyerek miatt az osztály szorgalmas hányada van megfosztva az előrehaladástól, az viszont - számomra - méginkább irritáló, ha 2 "nagyon okos" gyerekkel halad előre, és a nem figyelő, lesz...rom típusú gyerekek mellett a "középosztályt" is megfosztja a tanár a tanulás lehetőségétől. Én ezt a második esetet méginkább elítélem. Úgy vélem, ez olyan, mint amikor a szegényeket adóztatják, az egyébként is gazdag meg mégjobban gazdagszik.


Nekem az a meglátásom, hogy mindenkit egyenlő arányban részesítsen a tanár az oktatásban. Akik nem figyelnek / nem tanulnak / sz...rnak rá, illetve azoknak, akik meg "törtetők" / " "stréberek" " / minél inkább "elhúznának" a többiektől, azok sem kapjanak extra időt / figyelmet a tanártól.


Az, hogy valaki többet, vagy kevesebbet akar annál, mint amit a tanár és a tanóra nyújt, az már az ő egyéni döntésük / értékrendjük eredménye. A tanítás mindenkinek, kollektívan "jár". Egyenlő mennyiségben és minőségben.

2018. máj. 24. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

2. nekem szimpatikusabb. Ha egy tanár elkezd kiabálni, akkor számomra szertefoszlik minden iránta érzett tisztelet. Egyébként mindkettő módszer rossz, végkifejletben az osztály fele nem tanul semmit.

Nekem is volt mindkét féle tanárom, de volt egy olyan töri tanár is, aki ordítozás nélkül el tudta érni 30 gyereknél, hogy csöndben jegyzeteljenek. Nála nem rajzolgatott, evett vagy telefonozott senki, de még azt sem engedte meg, hogy a padon feküdj vagy csak bámulj magad elé. Olyan határozott fellépése és olyan jó dumája volt a nőnek, hogy legszívesebben a föld alá sűlyedtél volna, mikor rádszólt. Ugyanez az osztály végigzabálta és beszélgette a matekórát, ami még csoportbontásban is volt az elején.

2018. máj. 27. 01:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!