Mit tegyek ha az érzelmeim teljesen megölnek engem?

Szerintem pszichológusnak mondd el és kérj tanácsot, miként lehetne átlépni ezen.

Az ilyen típusú szerelmek el szoktak múlni egy idő után.

Pszichológus nem orvos, nem ad gyógyszert.

Utána kellene nézni, ki a pszichológus valójában.

És miért, milyen gyógyszzert írna fel? Antiszerelem-tablettákat? :D Erre is van már gyógyszer?

Különben meg együttérzek veled, 18/F vagyok, én osztálytársamba szerettem bele. Borzalom. Érted, az lenne ilyenkor az okos lépés, hogy továbblépek. De a továbblépéshez ki kell iktatnom az életemből, ami lehetetlen, ha minden nap néznem kell az osztályban. Aztán persze, hogy végig gyomorgörccsel ül az ember, teljesen bele lehet ezekbe őrülni...

Ha gondolod, írj és beszélhetünk... ;)

Pszichológus (még ha Dr. is van neve előtt) bölcsész, nem orvos, nincs orvosi alapképzettsége.

Hacsak nem tanult pszichiáternek is.

Ilyen esetben szerintem a vele való beszélgetés hasznosabb lenne, mint tanárnak szólni és kellemetlen helyzetbe hozni őt.

Rengeteg minden történik a fejedben. Nem a valóságban, hanem a fejedben. Elképzelsz párbeszédeket, jeleneteket - de egyik sem a valóság. Első látásra szerelem = nem tudsz semmit arról az emberről. Nem tudod, mennyire sózza a levesét, horkol-e, hajlamos-e a politikai nézeteit kioktató hangnemben fejtegetni a párjának, miközben az tereget és a pasi útban van... Nem tudsz az életéről szinte semmit, csak amennyit nyilvánosság előtt él, amennyit fényképek alapján kisakkozol.

A szerelembe vagy szerelmes, nem a pasiba.

Én is voltam ilyen helyzetben. Nem tudtam enni, nem tudtam aludni, folyton pörgött az agyam, éveket öregedtem pár hónap alatt. Fejjel nekimentem a falnak. Szerelmet vallottam. Olyan kosarat kaptam, mint ide Lacháza. Bőgtem, 2 napig olyan rosszul voltam fizikailag, hogy azt hittem, meghalok. Annyira szorított a mellkasom és fulladtam. Egy hét múlva már tudtam rendesen aludni, kicsit többet enni, pár héttel később már nem sírtam. De fél év kellett ahhoz, hogy megint érezni tudjak valamit, mert a kikosarazás után csak fizikai tüneteket éreztem, de lelkileg valahogy száraz és halott lettem. Egyszer ezt is meg kell tapasztalni. Én több mint 30 éves fejjel tapasztaltam meg. Remélem, soha többé nem támad meg ez a nyavalya. Ha nem vallok szerelmet és nem kosaraz ki, még most se lennék túl rajta. Szóval: hajrá! Fejjel a falnak! Jómagam csak írásban mertem lekommunikálni ezt, üzeneteket küldtem neki olyan helyen, ahol látom, ha elolvasta, és ez a forma tökéletesen megfelelt a célnak. Azzal meg ne törődj, hogy milyen formába öntöd az érzéseidet, hogyan fogalmazol, milyen szavakat használsz. Pár hónap múlva így is, úgy is cikinek fog tűnni visszatekintve.

De az alkoholt hagyd. Ha teljesen tönkre akarod vágni az életedet, hát azért nem a szerelem lesz a felelős, hanem az alkohol. Se állásod, se pénzed, se jövőd nem lesz így, és mondjuk egy év múlva, két év múlva, amikor már túlvagy magán az érzelmen, ezek a problémák akkor is veled maradnak.

Az órákról meg ne lógj. Amikor lógsz, akkor azon ugye azt érted, hogy nem vagy a tanteremben, és a fickón jár az eszed? Ennyi erővel az órán is ülhetnél, és úgy járhatna rajta az eszed, ettől nem fogod elfelejteni. Ez csak egy kifogás.

Egyébként egyetértek azokkal, akik pszichológust javasolnak. Egy irracionális, táplálás nélkül is fokozódó, mérgező érzelemről beszélünk, amitől az ember képtelen funkcionálni és beteggé tesz. Meg kell találni a forrását. Az én emberem az anyámra hasonlított. Az anyámnak sosem tudtam megfelelni. Kezem-lábam törtem, hogy ennek az embernek a kedvére tegyek, felhívjam magamra a figyelmét, kiérdemeljem a megbecsülését, dicséretét. Nagyon sokat segített, amikor rádöbbentem, kire hasonlít, és hogy az én viselkedésem vele szemben kb. leképezi az anyámmal szembeni viselkedésemet is. Ne szégyellősködj. Kérj segítséget, ha egyedül nem megy.