Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Normális, hogy az osztályfőnök...

Normális, hogy az osztályfőnök uszít minket egy másik tanár ellen? Mit lehetne tenni?

Figyelt kérdés

Az osztályfőnökünk egy matek-fizika szakos tanárnő, tipikusan az a fajta, aki csak a reál tudományokat tartja nagyra, a humán tárgyakat és művészeteket mind leszólja. Egyébként elég szigorú, csak a munkának él, nekünk is folyton azt hajtogatja, hogy az iskola az első, ezért pl. nem szervez semmi közösségi programot délutánra, merthogy akkor tanulni kell.

Ez mindaddig nem érdekelt, míg nem alakult ki a mostani helyzet az osztályban.

Ugyanis van egy magyar-töri tanárunk, aki eléggé megosztó személyiség. Nem olyan tanár, aki bejön, vázlatot diktál megmondja mi kell a könyvből, mint a többi, hanem inkább műelemzéssel, forráselemzéssel tanít. Nagy tudású, a különböző történelmi korokhoz sok érdekes történet tud például és szerintem jól is adja elő a tananyagot. Viszont emiatt lassabb ütemben haladunk, ami miatt sok szülő panaszkodott a szülői értekezleten, hogy nem fogjuk befejezni az anyagot az érettségire. Ráadásul a tanár elég szétszórt, a dogákat nagyon sokáig javítja, ebben közrejátszhat talán, hogy egy másik iskolában is tanít.

Az osztályfőnökünk a magyar-töri tanárt nyíltan lenézi. Amikor osztálytársaim is panaszkodtak rá, az ofő konkrétan elkezdte kibeszélni, hogy szerinte is milyen lusta, link ember, a családjáról is rosszakat mondott, elhordta mindennek, és hangoztatta, hogy a magyar meg a töri is felesleges tantárgy. Ez szerintem nagy hiba volt. Mert most egyes osztálytársaim feljogosítva érzik rá magukat, hogy ők is hasonló rosszakat mondjanak a tanárról, illetve tiszteletlenül viselkedjenek vele, ne tanuljanak az óráira, mondván, hogy "az osztályfőnök is ezt gondolja".

Én kedvelem a magyar-töri tanárt, szerintem jó ember. Mivel az ő tárgyaiból vagyok a legjobb, járok magyar - és töriversenyekre is. Az osztályfőnök ennek sem örül, pl. múlt héten kiakadt, amiért az órájáról elkéretőztem, mert nyelvtanversenyre kellett mennem. Aztán amikor látta, hogy valamit nem pótoltam be arról az óráról, akkor olyanokat mondott, hogy a magyar-töri tanár rossz hatással van rám, átveszem az ő semmirekellő életszemléletét, stb. Pedig ez nem igaz. A tanár nem semmirekellő, csak inkább ahelyett, hogy dolgozatokat javítana, szerintem inkább a családjával tölti az időt, nem úgy, mint az ofő, akinek városszerte pletykák járnak az egyik gyerekéről, hogy milyen züllött, mennyire nem foglalkoznak vele.

Nekem nagyon nem tetszik, hogy az osztályfőnök ilyen tisztességtelen dolgokat terjeszt a diákok körében egy kollégájáról. Szerintetek mit lehet egy ilyen helyzetben tenni?



2018. nov. 27. 21:20
 1/3 anonim ***** válasza:
28%

Hát, van igazság azért abban, amit az ofő mond. Azzal, hogy jól ismered a történelmet, jó a helyesírásod vagy sok verset ismersz, még nem lesz jól fizető állásod. Talán még az újságíró a legjobb szakma, amit az egész humán vonalból ki lehet hozni.

Ha van érzéked hozzá, a mai világban sokkal sokkal érdemesebb a reál vonalat erőltetni, persze ettől függetlenül még olvashatsz sokat, vagy érdekelhet a történelem, de az maradjon meg egy hobbinak.

Ettől függetlenül nem helyes, amit az ofőd csinál, senkit sem szabad lenézni, főleg nem nyilvánosan alázni. Van értelme az óráinak, ad egy alapvető alapműveltséged, de ennyi és nem több. A kelleténèl több energiát belefektetni (pl. nyelvtanversenyre menni, komolyan, annak mi értelme???) szerintem hülyeség. Ha ennyire érdekelnek a nyelvek, akkor inkább tanulj angolul és mellé német/olasz/francia.

Elhiszem, hogy érdekes a töri, én is szeretem mint hobbi, olvasok rengeteg történelmi könyvet, de ennyi, egy hobbi. Mellette programozóként dolgozom, így kényelmesen megélem, és be tudtam utazni egy halom külföldi országot, láttam Athént, Spártát, Delphoit, Olümposzt, Karthágó romjait, Petrát, Machu Pichut, a Kínai nagy falat, a Téli palotát, a Piramisokat stb.

Most lettem volna inkább könyvtáros vagy valami múzeumban tárlatvezető nettó 150ért? Hát, kösz nem!

2018. nov. 27. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
#1: nekem a kérdésem nem erre a humán-reál harcra irányult, hanem a tanár viselkedésére, illetve arról, hogy mit lehetne tenni ellene. Ugyanis nem csak a humán tanárokat, hanem pl. az infótanárunkat is hasonló szavakkal illete tavaly. Az érdeklődési körömet pedig ne kritizáld, olyan versenyekre járok, amilyenekre akarok, téged ne érdekeljen, utazgass csak világban.
2018. nov. 27. 21:52
 3/3 anonim ***** válasza:
90%

Uhh hát én mindig is a reál tantárgyakat szerettem, a törit egyenesen gyűlöltem, de szerintem is felháborító, hogy az ofőtök így beszél a saját kollégájáról, pláne előttetek..

Meg a másik az, hogy neki osztályfőnökként meg kéne próbálnia jobb útra terelni titeket, ösztönözni a tanulásra, főleg az érettségi tantárgyakból, nem arra uszítani úgymond a gyerekeket, hogy ne tanuljanak rá, mert szerinte egy tróger alak tanítja..

2018. dec. 1. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!