Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Kitörölnétek facebook-on a...

Kitörölnétek facebook-on a saját évfolyamtársa (i) tokat az ismerőseitek közül?

Figyelt kérdés

Szóval az Egyetemen van 2 olyan évfolyam társaim (ők is lányok, én is az vagyok), akikből elegem van. A legelején még jóban voltunk, de nem tudom mit vétettem, hírtelen "rossz" lettem, pedig SOHA nem bántok senkit, visszahúzódó típus vagyok. 9-en vagyunk az évfolyamban, mind lányok. Ez a 2 lány (nevezzük őket Sz és B ) folyamatosan ki pletykálnak mindenkit, állandóan néznek minket, és azt nézik, milyen rosszat mondjanak rólunk, meg hallottuk, hogy rólunk beszéltek mögöttünk, és azt mondták "kinek képzeli magát, ez sem külömb", és ránk mutattak. B nem rég azt állította, hogy én kinevettem zene órán, pedig ez NEM igaz, nekem tiszta a lelki ismeretem. Lehet, hogy épp akkor mikor rám nézett, mosolyra gördült a szám, de nem is figyeltem, higy ő mit hogyan csinál, egyszerűen teljesen másra gondoltam, szép dologra, és ilyenkor autómatikusan mosolygok.


Illetve ez a két lány azt is ki találta, hogy én csúnya szúrós szemmel nézek rájuk, és azért hord az egyik piros ékszert, hogy ne verjem meg szemmel. Most komolyan, értelmes emberek állítanak ilyet?!

Egyszerűen nem tudok rájuk mosolyogni, mert kiütötték nálam a biztosítékot. Ezért többször is megfordult a fejemben, hogy kettejüket kitörlöm, mert idegesítenek, örülök, ha az Egyetemen elviselem őket, nem hogy még a facebook-on is. Van egy facebook csoportunk, de oda akkor is birunk írni, stb, ha nem vagyunk ismerősök.


Ti mit tennétek a helyemben?



2018. dec. 12. 16:59
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
84%
Valszeg alapból be se jelöltem volna őket (vagy ha ők jelöltek volna be, akkor nem igazolom vissza), de ilyen helyzetben simán kitörölném mind a kettőt és élőben is elkerülném őket. Az meg legkisebb mértékben sem érdekele, hogy emiatt mit gondolnak vagy mit pletykálnak rólam.
2018. dec. 12. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
87%
Istenem, hogy milyen embereket is felvesznek manapság az egyetemekre...(a kérdezőt is beleértve)!
2018. dec. 12. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
52%

Le tudod állítani a követésüket és akkor nem kell a posztjaikat látnod, ha nem akarod, de az ismerőseid maradnak. Mert ezek még azért is beléd kötnek, ha törlöd őket.

Azért kiakasztó, hogy ilyeneket felvesznek egyetemre. Sajnos pedagógiai karokon egyre több ilyenről hallok.

2018. dec. 12. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat!

Az a helyzet, hogy nem hogy a posztjaikat nem akarom látni, de azt sem akarom hogy az én posztjaimat lássák, az isbidegesít, ha látom hogy épp online-ok, illetve azt sem akarom, hogy a facebook jelezze, hogy mikor van a születésnapjuk (facebook nélkül is tudom), és azt sem akarom, hogy azt lássák, hogy nekem mikor van.

2018. dec. 12. 18:49
 5/12 anonim ***** válasza:
0%
Ha kitorlod oket a facebookrol, akkor ez valamifele elegtetelt jelent a szamodra?
2018. dec. 12. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
51%
Töröld ki őket nyugodtan.
2018. dec. 12. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
89%
Én két havonta törlöm azokat akikkel se neten se élőben nem beszélgetek, vagy csak undorodom tőlük. Ha akarnak valamit anélkül is el tudnak érni, hogy az ismerőseim lennének.
2018. dec. 12. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

Blokkold őket, akkor semmilyen kapcsolatba nem tudtok kerülni, beleértve a posztokat, stb.


(Amúgy, ha már egyetemre jársz, az igekötőket megtanulhatnád helyesen írni.

"ki pletykálnak"

"ki találta")

2018. dec. 12. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat! :)


#5-ös, igen, elégtételt jelent, mert legalább facebook-on nem kell őket elviselnem.


És meg akarom nekik mutatni, hogy nem vagyok rájuk kíváncsi.

2018. dec. 12. 19:58
 10/12 anonim ***** válasza:

Meg szeretnéd mutani, hogy nem vagy rájuk kíváncsi; ha Sz-nek van 386 B-nek pedig 283 ismerőse és törlöd őket, ők nem fognak egyből rájönni, hogy ki az a minusz 1 illető. Akkor lenne jó odavágás, ha kapnának egy értesítést; de a fb nem küld erről.


Plusz szerintem a fb felhasználók 80%-a nem is nézegeti az aktuális számát az ismerőseinek.


Ha észre is veszik, nem biztos, hogy az jut eszükbe, hogy Te ezzel az irántuk való ellenszenvedet mutatnád.


Max úgy lenne egy betartás nekik, ha törlés után írnál személyes üzenetet, amiben megfogalmazod, mi volt a célod a kapcsolat megszüntetésével.


Szóval ha Te megmutatnád nekik, hgy mennyire ellenedre van a modoruk, inkább add a tudtukra írásban vagy szóban.


Ha nem csak beintenél neki, hanem nem szeretnéd őket az ismerőseid között, persze, töröld őket vagy állítsd le a követésüket és állítsd be úgy, hogy ők se lássanak.


Még a tiltás is opció, hogy később pl ne tudják semmi módon felvenni Veled a kapcsolatot, ne lásd őket a csoportban, stb - de ezt is ezekből az okokból kell meglépned,ha szeretnéd és nem a gyűlöleted kifejezésére.

2018. dec. 12. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!