Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Elmennétek így osztálytalálkoz...

Elmennétek így osztálytalálkozóra? (5éves) Bocs a hibákért eléggé feldühödtem.

Figyelt kérdés

Azért nem akarok elmenni, mert voltak egészségügyi problémáim amiért a többiek kicsúfoltak, az osztályfőnök is utált tesitanár volt, csak mi fiúk tesiztünk a lányok nem, én amikor beteg voltam és nem tesiztem már be is vágta az 1-est. A lányok semmire 2-est kaptak volt ,hogy elestem órán zsámolyugrás közben, mindenki kiröhögött, osztályfőnök is.

Több osztálytársam nem is dolgozott ,de a semmire szó szerint se családivállakozásra, se munkahelyre szült gyereket, és mindennap azzal pózol a Facebookon. Igaz semmit nem is tud felmutatni, az ilyen basztatott középiskolában, a külsőm miatt. Több tanárt se szeretnék látni ,mert volt úgy több tantárgyból nekem 4,7re nem adták meg az 5-öst sőt kiröhögött, hogy az csak egy erős 4-es, bezzeg azelőtt ez a tanár 1,1re megadta a 2-est az abszolút semmit nem csinálónak. Ja meg még sorolhatnám. Érettségin a full semmit nem tudok megkapták a 2-est tanár azt mondta írjatok hülyeséget is, de írjatok valamit és úgy se szaktanár az érettségi elnök és majd ad rá pontot. Engem az a matektanár se szeretet, le is húzta az érettségim, bezzeg a szakmaiból szeretet a tanár az egyből 5-ös. Szóval nálunk pofára ment az egész. Más tantárgyból is volt úgy nagyon sokszor félponton egyponton múlt az 5-ös, és volt ,hogy utána számoltam a százaléknak és mondtam a tanárnak, hogy ez százalék szerint 5-ös lenne nem 4-es, erre ő is utána számolt és tényleg 5-ös volt az a jegy. 4,78 volt az átlagom, a másik tanévben meg folyton ilyen 1 pontokon múlott az 5-ösöm, én úgy éreztem tudatosan húztak le. Amikor kiosztották az érettségiket akkor az ofó mindenkinek gratulált, amikor én következtem, csak annyit mondott XY tőled nem ezt vártuk, a jövőben ki kell javítani benned a hibákat. Pedig az érettségim 4-es 5-ös lett, tényleg normális tisztelettudóan viselkedtem. Sőt még oklevelet is kaptam(azok kaptak akik legjobb eredményt értek tantárgyanként).

Máskor volt olyan rendőrképzésről tartottak előadást, és úgy voltam vele, érdekel a rendőrtiszti felment az osztály erre az osztályfőnök egyből csak engem szúrt ki , Laci te ? Te? röhögött, te nem leszel rendőr. Mást aki kapott felfüggesztett börtönt az osztályból arra rá sem szólt. Szóval engem egyedül visszaküldött az üres tanterembe.


STB STB.. .Bocsi mégegyszer a hibákért, teljesen feldühödtem rajtuk, étvágyam is elment


2019. márc. 27. 18:43
1 2 3
 1/29 anonim ***** válasza:
100%
Ha bizonyítani akarod, hogy márpedig vitted valamire, akkor menj el. Ha nem érdekelnek a többiek, akkor ne menj. Én se mentem el egyikre se, mert kb. így voltam, mint te.
2019. márc. 27. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/29 A kérdező kommentje:
Valahogy felidegesített, meg annyira előtörtek belőlem az emlékek ,hogy ma csak egyszer ettem, most már kezek megéhezni, alig ittam, minta beteg lennék. Szinte agyontudnám párat ütni. Szüleim foglalkozásával is basztattak ami szar.ul esett. Főleg a volt ofó, eddig tök nem foglalkoztam velük éltem a saját életem most meg, most meg ennyi évről minden előtört belőlem.
2019. márc. 27. 18:47
 3/29 anonim ***** válasza:
100%

Ha ennyire utáltad őket (joggal, az írásod alapján), minek mennél el? Régi sebeket feltépegetni? Vagy neked van mit felmutatni és a képükbe akarod vágni? Utóbbi esetben egy esetleges rövid látogatás rendben lehet. Bárki bármit mond, néhanapján egy-egy kicsinyes bosszú segít a lelkünk megnyugtatásában, s nem leszel tőle rossz ember (ha tisztában maradsz azzal, hogy amit teszel, amúgy nem helyes - de szükséges, számodra)

Szóval a döntés végül is a tiéd. Én ennél jóval kisebb rossz érzés miatt nem fogok elmenni a 15 vagy 20 évesre, ha lesz. 10-es volt csak eddig és az rossz volt, úgyhogy nem fog érdekelni többet a képük.

2019. márc. 27. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/29 A kérdező kommentje:
Nézd én farokméregetőt nem akarok tartani akkor inkább el sem megyek rá. Azt otthon is tudom méregetni.
2019. márc. 27. 18:49
 5/29 anonim ***** válasza:
100%

Le kell szarni az osztálytalálkozót.


Felnőtt ember vagy, nincs "kötelező program", ha nem érdekel nem kell menni. Az meg, hogy ki mit gondol erről, pont le van szarva, hiszen miért érdekelne olyanok véleménye akiket nem is látsz soha.

2019. márc. 27. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/29 anonim ***** válasza:
100%

Én azt mondom, ne menj el.

Pokoli sz*r osztályom volt nekem is, ugyanígy voltam, mint te.

Nincs értelme, nem fogod jól érezni magad, ezek utálatos, gonosz emberek, élükön az ofőddel, aki egy selejt az elmeséltek alapján. Minek parádéznál előttük?

Megértem a késztetést, hogy bizonyíts nekik, de nem hinném, hogy megéri. Az ilyen csicskák úgyis csekkolnak fészen, tudják, hogy minden oké, hogy bejöttek az álmaid, és hidd el, be tudják lőni magukat hozzád képest. Felesleges stressz és energiapazarlás odamenni és az orrukat beledörgölni, főleg ha ennyire élesen reagálsz, hogy rosszul leszel a témától.

Nee menj el, vesd le magadról ezt a terhet, örülj annak, ami van, hogy sikeres és boldog vagy és ezeket az embereket teljesen hagyd magad mögött. Nem érdemlik meg, hogy bizonyíts, nem tartozol nekik semmivel. Bizonyítania annak kell, akinek a dolgai nem egyértelműek. Zárd le ezt magadban, tudom, hogy mondani könnyű, de el kell kezdened így gondolkodni.

2019. márc. 27. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/29 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező - én nem azt mondtam, hogy menj el dicsekedni, meg farokméregetni. Hanem azt, hogy HA ezt akarod. (Míg írtam, addig érkezett az összes válasz, csak utána láttam őket.)

Ha nem akarod, akkor ne menj. De minek írtad ki akkor a kérdést? Szerintem már rég eldöntötted, csak kicsit morogni akartál, igaz? (A szavaidból teljesen ez jön le.)

De ez az oldal (elvileg) nem erre van, hanem valódi kérdésekre. :)

2019. márc. 27. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/29 anonim ***** válasza:
100%

Mi a kérdés? Hogy megéri-e elmenni egy olyan összejövetelre, ahol nem kedveled a megjelenteket, fizethetsz egy olyan vacsoráért, amit semmi kedved megenni-már a gondattól is elment az étvágyad. + fizetheted a meghívott tanár(ok) vacsoráját is.

Nekem nincsenek a gimiből rémes emlékeim, de 2 emberrel tartom a kapcsolatot, velük néha beszélek, de osztálytalálkozón egyszer sem voltam. Az osztályfőnökömet nem kedveltem, nem hiányzott, hogy találkozzak vele. Az osztálytársaim nagy részével meg nem voltunk olyan szoros baráti kapcsolatban, hogy mindenáron találkozni akarjak velük.

Szóval én a helyedben nem mennék.

2019. márc. 27. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/29 anonim ***** válasza:
100%

Nekünk tavaly volt az 5 éves talàlkozó. Én sem szerettem az osztályunkat. Csendesebb voltam, nem jártam bulizni, úgyhogy ki voltam közösítve. Pont az a lány szervezte, aki az osztályból soha hozzám sem szólt, szó szerint undorral nézett rám. Megmaradt bennem, hogy már a gimi első napján mikor köszöntem neki, akkor is elfordult. Volt, hogy pl mozis programot szervezett, és csak engem nem hívott meg. :D Fogalmam sincs miért utált ennyire, de az érettségi utáni napon egyedül engem törölt a facebook ismerősei közül is. Sokszor magamban ültem a szünetekben, pedig sosem voltam senkivel rosszindulatú vagy bunkó. Már senkivel nem tartom a kapcsolatot, nem is hiányoznak. Kb egy jó emlékem sincs a gimiből. Az átélt dolgok nem voltak durvák, de akkor rosszul estek.

Szóval a lényeg, én nem mentem el. Nem volt kedvem ott feszengeni olyan emberekkel akik ugyanúgy most sem kívàncsiak rám. Nem bántam meg. A következőre sem tervezek majd elmenni. Szerencsére vannak barátaim az egyetemről akikkel tudok ezerszer jobb programokon részt venni.

Az általad leírt dolgok miatt szerintem te se menj el. Nem veszítesz semmit.

24N

2019. márc. 27. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/29 anonim ***** válasza:
100%

Ugyan így voltam én is,nem érdekel hogy ki minek hisz? nem akarok senkinek sem bizonyítani, így nem mentem el, mert nem vagyok kíváncsi rájuk, következőre sem fogok el menni.

21F

2019. márc. 27. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!