Ti voltatok iskolai bullying áldozatai? Ha igen mit éreztetek?

Gyűlöletet az illető iránt még hosszú évek múlva is, valamint csalódottságot az emberekben (akkor a felnőttekben). Nap mint nap fényes nappal az utcán bántalmazott az illető és egy épkézláb arra járó felnőtt se szólt egy mukkot sem. A szüleim is tudtak róla, mégsem változott semmi. Az apám is zárkózott ember volt, sose volt férfi példaképem és látszik is.

Ennek köszönhetően nem bízom senkiben és képtelen vagyok eltűrni a legkisebb mértékű kritikát vagy bántó szót. Képes vagyok napokig rágódni ezeken, ami megmérgezi a gondolataimat. Tele vagyok indulattal, a legkisebb dolog miatt 0-ról százra pörgök. Persze a paranoia és a szociális fóbia sem maradhatott ki, tehát mindig azt hiszem, az emberek engem figyelnek, rólam beszélnek, engem akarnak kikezdeni. Nem tudok normális kapcsolatokat kialakítani, mert számomra a többi ember csak azokat jelképezi, akik elfordították a fejüket, amikor engem bántottak. Nem vagyok hülye és nem vagyok totálisan antiszoc, van párom is, az emberekkel viszont távolságtartó vagyok és teljesen zárt. Érdekes módon a nőkkel szemben ez nem igaz, a legtöbb barátom nő. Velük jól érzem magam, nem feszélyeznek.

Mondhatnám, hogy nekem ez így megfelel, de ez akkor sem normális és jó lenne normálisan gondolkodni.