Egyetemről, szaktársak miért közösíthetik ki az embert úgy, hogy se beszélgetni nem hajlandóak vele, se segíteni neki ha szüksége van rá?

Nem tudom, de velem minden létező társaságban ez csinálják.

Szerintem átlátszó lehetek...

Ezt az antipátiát azért ki kell harcolni.

Te mit teszel annak érdekében, hogy ne így legyen? - vagy csak várod, hogy megváltozzék ez a helyzet?

.

"se segíteni neki ha szüksége van rá"

Kéred segítségüket, vagy csak elvárod, hogy önként és dalolva segítségedre siessenek?

Ha gyakori lenne kérdésük: "Mit segítsek?", akkor pedig azt tartanád sértőnek, hogy feltételezik: egyedül nem tudsz megoldani semmit.

Ha segítséget kérsz és megtagadják, kérjed indoklását.

Első kérdésem: Hanyad évesek vagytok?

Második: Hány fős a szak?

Saját esetem: Első éves vagyok, tehát már 8. hónapja taposom az egyetemet.

Kezdtünk 127 fővel, most tartunk ha jól tudom 103-nál.

(A tárgyfelvételekből látszik hogy kik azok akik semelyik kurzuson nincsenek fenn a második félévben).

Kezdetben szerintem én voltam az egyik leglelkesebb tagja a szaknak.

Még mielőtt felvételt nyert volna hivatalosan mindenki, létrejött egy facebook csoport a szakra jelentkezettek számára (mivel alappontos szak, ezért nyilván a 99%-uk be is került aztán).

Ott feldobtam már tavaly nyár elején az ötletet hogy szervezzünk egy ismerkedős túrát, akinek ez-meg ez az időpont jó, az jöjjön, lesz egy tökjó élményünk már egyetem előtt. Nem tudtam gólyatáborba menni, ezért is akartam legalább néhányakat megismerni. Kb 70 emberből (akkor még csak annyian voltak az fb csoportban) összesen 7-en mentünk. Érted, nyár közepén....

Én is rengeteget diákmelóztam, de azért tudom mikor van olyan alkalom hogy "Na, ezért most tartok egy-két nap szünetet.

Aztán bekerültünk szeptemberben egyetemre. Nagyon szuper, lesz első nap előtti este városvezetés a felsőbbévesek segítségével, meg esetleg iszogatás is. Mondom megyek, jó lesz beszélgetésbe elegyedni random szaktársakkal.

Egy lánnyal tényleg tudtam is beszélni, de azt vettem észre hogy félúton a társaság fele eltűnt a csapatból...

Végül semmi iszogatás nem lett...

Nem bődületesen lerészegedni, simán csak egy-egy sörrel kiülni a Tisza partra vagy mittomén...

Idővel gyűltek a facebook jelölések is, egyre többen találtak meg a már visszajelöltek útján, meg a szakos fb csoporton belülről is.

Kb 30-an jelölhettek. Ebből mai napig élőszóban beszéltem talán 15-el.

teltek múltak a hónapok, én feldobtam téli vizsgaszezon zártával (január végén), hogy menjünk már el valami programra megünnepelni sikereinket, felocsúdni az esetleges kudarcokból.

"Nagyon jó, szervezzük!" jött a kezdeti hurrá reakció, aztán egy héttel rá "Bocsi, inkább otthon leszek, bocsi, én most inkább nem megyek".

Aztán március környékén már tényleg mindenki csak és kizárólag azokkal beszélget, lóg óra előtt, akikkel év elején összerázódott. Középiskolai módra kis klikkek.

A többi ember kvázi idegen.

És ekkor jöttem rá hogy sz#rok bele.

Én tudom magamról hogy megpróbáltam, tudom hogy nem embergyűlölő p#csként kezdtem az évet, próbáltam nyitni.

Kb 6 ember még köszön nekem, vagy legalább fejet biccent ha összefutunk a folyosón, és én viszont nekik, a többiek meg nem érdekelnek.

Nem vagyok 16 éves csitri aki mindenkinek a barinője akar lenni, de ez azért felcseszett.

Kb mintha valami idegen bolygón lennék, ahol az embereknek nincs igényük élményekre.

Pedig az egyetem félig a kapcsolatok kialakításáról szól.

Mert lehet hogy én 5****-osra vizsgázok minden tárgyból, de ha egy barlangban élem le mind az 5-6 évemet, akkor semmilyen jövőben hasznos ismeretségem nem lesz. Nem fogok értesülni jó munkahelyekről, nem fogok értesülni arról ha valaki pont velem egy területen lesz specialista, és érdemes kommunikálnunk.

csak az a baj hogy a szaktársaimon látszik a magyar általános és középiskolai oktatás, hogy beléjük lett verve, hogy egyedül kell mindent csinálni.

Meg a frászt, a normális ember csoportban hatékony.

Ja igen, ez abból is látszik hogy egy nyomorult matekozós csoportot se tudtunk megszervezni...

Akárhogy, akárkinél kérdezősködtem, hogy "Szia, te hogy/hogyan/kikkel(kivel tudtál felkészülni mat zh-ra?", az volt a válasz hogy:

-magántanárhoz jár

-Egyedül készül

Értitek...pedig pont az egyetemet szokták mindig közösen tanuló diákokkal reklámozni minden plakáton, meg minden filmben...

Az idősebb, 35-40 éves ismerőseimet is megkérdeztem hogy az ő idejükben, 2000 körül milyen volt egyetemistának lenni. Totál más világot festettek le.

Nem mindenki a b#zi telefonjába volt egész nap, meg még tanórák közben is belezombulva, a folyosón nem néma kuss volt mielőtt bementek az előadóba, hanem beszélgettek, leültek meginni egy kávét, a szivatós tárgyakból tényleg alakultak önszerveződő kis tanuló csoportok.

Ja, és mivel nem voltak ilyenek hogy dropbox, meg coospace, google drive, meg ilyesmik, ezért mindenkinek be kellett szereznie a tananyagot másoktól. Ha egy könyvtárban 5 könyv volt, és közben 30 embernek kellett egyidejűleg, akkor segítették egymást.

Ma már erre igény nincs, hisz mindenki otthon két youtube videó közt rákereshet a világ összes könyvére, letölti, oszt' cső.

Kicsit írok bővebben is;

Ami okozhatja

- Túl negatív vagy; az, hogy valaki borongós, átragadhat másokra és az emberek nem igazán szeretnek keseregni, így a fölösleges elkámpicsorodásokat a másik fél "ignorálásával" kerölik

vagy

- Nem lehet Veled egy pörgősebb, könnyed csevelyt folytatni. Ha pl én egyetemen összetalálkozok valakivel, várunk egy órára és beszélek, amire ő hümmög, egy szavakban válaszol, nem igazán viszonozza a csevelyt, akkor én úgy érezhetem, neki terhes a társaságom, nem vagyok neki szimpatikus, minek társalogjak vele. Nos, ezzel mindenki így van.

Vagy

- "Ami a szíveden a szádon" típus vagy, nagyon nyers talán. Ezt más úgy veszi, hogy Te többre tartod magad, nem vagy nekik szimpi, én nem egy ilyen emberrel tartottam 3 lépést (és más is ugyanezt tapasztalta tőle)

* Ide még az is tartozhat, hogy esetleg a anárokat nyíltan szidod notóriusan a folyosón, az udvaron és félnek, hogy egyszer pont így hozod őket kellemetlen helyzetbe, hogy a tanár arra sétál)

vagy

- Lehet sértődős vagy és az emberek nagyon nem szeretik egy kapcsolatban, ha állandóan minden 2. mondatuk után meg kell magyarázni, hogy, amit mondtak, nem sértésnek szántak, ezért, jobbnak látják bele se menni ezekbe ; ez nagyon megterhelő lehet, hogy úgymond gyomorgörcselsz beszélgetsz valakivel.

vagy

- A két véglet között ingadozik a hangulatod; egyszer nagyon pörögsz, egyszer kizársz mindenkit és ilyenkor az ember nem is mer igazán odamenni a másikhoz, mert nem tudja, mit kap tőle.

vagy

- Nagyon pörögsz, figyeleméhes vagy, nem ismered a határaidat, nem veszed észre, ha épp magányra vágyik az ember, nem érzed, mikor kell épp odébbállni, mikor ért véget a csevely, hasonlók és a többiek az aurájukban éreznek.

***

A fent említett pontok még azt is kialakíthatják, hogy ne köszönj, elvégre a köszönés nem szimplán alap udvariassági norma, de a csevegés megindítója is és ők minden lehetőséget kilőnek, hogy a csevegést elkerüljék Veled, így ezt is

***

vagy

- egyszerűen nem nyílsz meg, elbújsz, elszigetelődsz másoktól és ők úgy veszik, Te nem jívánsz barátkozni.

*Te mit teszel pontosan, hogy a barátság létrejöjjön?

Volt olyan ismerősöm az egyetemen, aki nagyon sokszor panaszkodott, hogy ignoráljuk őt, kizárjuk, hasonlók, de egyszerűen arról volt szó, hogy passzív volt, nem nagyon szólt bele a csoportos beszélgetésünkbe, pedig mi nem úgy diskuráltunk, hogy A ember B C és D-hez szólt, hanem A ember mindenkihez és a mindenki közül szívesen vettünk akárkit, aki becsatlakozik (kislétszámú tanszék).