Hogy dolgozzam fel 22 évesen az általános iskolai bántalmazásokat?

Általános felsőt külföldön csináltam, vertek, mert magyar vagyok, megpróbálták felgyújtani a hajam (szerencsére elmenekültem), csúfoltak az akcentusom miatt. k...va magyarnak hívtak és mindig ordították, hogy takarodjak vissza az országomba. Utáltam megszólalni, mert röhögni ketdtek aztán ordítani, hogy hogy merek a nyelvükön beszélni, ha nem tudok akcentus nélkül beszélni.

Ez éveken át.

Amint hazajöttünk már túlléptem rajta. Kezdődött a gimi. Aztán lettek új gondok és örömök.

29 vagyok és nincsenek rémálmaim és a lelkem sem sajog

A legegyszerűbben úgy léphetsz túl, hogy megérted; az már megtörtént - nincs törlés gomb, nem utazhatsz vissza az időben.

Illetve, a bántalmazóid, ha nyugodt szívvel élnek; Te miért ne élhetnél a jelenben?

Őszintén, ha én most elkezdek sírni és minden nap azon merengek, mennyire fájt akkor, hogy a tanár azzal büntette a gyerekeket, hogy mellém ültette órán őket és ők könyörögtek, hogy ne kelljen... vagy, ha újra és újra csak lejátszom a fejemben, ahogy lefog az egyik és a másik előveszi az öngyújtót és meggyújtja... Mi lesz jobb?

Semmi. A gyerekek élnek ugyanúgy, nem gondolnak rám, azóta felnőttek, gyerekük lett, családjuk.

Én is felnőttem, dolgozom, megvan a kis világom.

Egyszerűen lehetetlen lenne megélnem a jelent, ha a múltba száműzném magam.

Az is csalóka, ha sok év megaláztatás után az ember végre jól van; a megaláztatások miatt úgy érzi, nem érdemli meg a jót és ezért kapaszkodik a múltba.

Nekem az is segít, amikor mély ponton vagyok, mert össze szoktam roppanni néha, ha nem bírom a jelen terheit, hogy pl látom, ahogy egy kislány örül az új művégtagjának vagy egy rákos gyerek a parókájának, stb és elszégyellem magam.